„Lady Gaga nem feltétlenül az az énekesnő” – Hercules And Love Affair-interjú

2010.10.12. 10:03, -recorder-

2005-ös befutását követően a transznemű dalnok, Antony Hegarty 2008-ban a Hercules And Love Affair albumával – és a Blind című diszkóslágerrel – vált még több hallgató előtt ismertté. Ám míg ő azóta már két újabb sorlemezt is kiadott az Antony And The Johnsons élén (a 2009-es The Crying Light után már 2010 októberében megérkezett a Swanlights), addig a Hercules And Love Affair második albumára továbbra is várni kell: a 2010 őszére ígért Blue Songs megjelenése időközben 2011 legelejére csúszott át. Az új lemezen már nem szerepel sem Antony, sem a transzszexuális díva, Nomi – a frontot a New York-i együttes alapító DJ-producere, a homoszexuális Andrew Butler és állandó énekesnő társa, a leszbikus Kim Ann Foxman tartja. A párossal Amszterdamban beszélgettünk.

- Andy, azt olvastam, hogy már óvodás korodban nagy hatással volt rád a görög mitológia. Miképp hatott ez rád akkoriban? Azóta is folyamatosan foglalkoztat a téma?

Andy Butler: - Elbűvölt a görög mitológia világa. Bármikor hallottam, vagy – később – olvastam történeteket ebből a korszakból, nagy hatással volt rám a tragikumuk, illetve a nagyszabású elbeszélési mód, a hősiesség. Szóval amikor elkezdtem dalokat írni, természetes volt számomra, hogy innen indulok ki. Ezek érzelmileg is nagyon gazdag mesék, jó alapanyagok. Úgyhogy nem csak a név, de az egész első lemez ezekre a történetekre épül. Sőt a szövegírás terén még most is visszanyúlok néha ide. A görög mitológia otthonos világ számomra, nagyon szeretek elmerülni benne és beleálmodni magam ezekbe a mesékbe és egyáltalán ebbe a korszakba. Azt persze nem tudom, fogok-e még valaha is dalt elnevezni egy görög istenről. (nevet)

- Mikor írtátok az első saját dalaitokat? Hogyan kezdtetek el együtt zenélni?

Kim Ann Foxman: - Andy mindig is zenélt, legalábbis amikor először találkoztunk, már rengeteg száma volt, és nagyon sokat megmutatott azok közül. Tetszettek is nekem nagyon, természetes folyamat volt, hogy elkezdtünk közösen dolgozni ezeken a felvételeken. Mindig együtt lógtunk… (Andy közbevág)

Andy: - Lényegében egy szobában tartózkodtunk állandóan, és miközben én írtam a zenéimet, mindig odafordultam hozzá, és kikértem a véleményét: „Ez milyen?” „Tegyek még ide egy kis cint?” „Nincs kedved erre ráénekelni valamit?” Kim meg ráénekelt valamit. Szóval egész egyszerűen így kezdődött. A Classique #2 volt az első megjelent Hercules And Love Affair-dal, az első maxink, amit a DFA adott ki – na ebben van két énekloop, szó szerint ezek az első témák, amiket Kim valaha felénekelt. Olyannyira, hogy a DFA simán az otthoni felvételünket használta, még csak stúdióverziót sem csináltunk belőle. Igazán természetes módon jött létre a zenekar.

Kim: - Barátok voltunk, együtt DJ-ztünk, természetes…

Andy: - …fejlődés volt.

Kim: - A szerelmi kaland természetes fejlődése. (nevetnek)

Andy: - És a zenéé!

- Az említett első Hercules And Love Affair-maxi, a Classique #2/Roar alapvetően passzolt a DFA kiadó arculatába, hiszen retrós tánczene – viszont el is ütött attól, mert a korai house stílusjegyeit idézi meg, ami nem volt annyira jellemző a korabeli DFA-kiadványokra. Hogyan találtatok egymásra a kiadóval?

Andy: - Mindketten ismertük a DFA munkásságát: New Yorkban éltünk, és a kiadó nagyon erősen jelen van a városban, minden tekintetben. Bár mi inkább más körökben mozogtunk és más stílusú bulikban vettünk részt. Aztán egyszer egy másik zenei producer, miután hallotta a demómat, azzal jött hozzám, hogy „neked le kell ülnöd a DFA-s srácokkal”.

- Ki volt ez a producer?

Andy: - Daniel Wang a neve, Berlinben él. Ő hozta létre a találkozót, és a DFA-stáb tagjainak nagyon tetszett, amit hallottak.

- Az első számaitok erősen a klasszikus house és az acid house jegyeire épülnek, a bemutatkozó nagylemez viszont már jóval szélesebb spektrumot fog be – elsősorban a diszkó különféle korszakai jelennek meg a dalokban.

Andy: - Amikor Kimmel elkezdtük ezt az egészet, akkor valóban állandóan a korai house lebegett a szemünk előtt, DJ-ként is ezt játszottuk, mert ezt szerettük a legjobban, ilyen zenékre nőttünk fel. De amikor elhatároztuk, hogy csinálunk egy nagylemezt, akkor a Blind volt az első dal, amit megírtam hozzá. Nem is tudom megmondani, hogyan született, egyszerűen így jött ki belőlem, aztán gyorsan elkezdem élő hangszereket is használni és ez azonnal kiragadott bennünket a house hangzásból, és áttett minket a hetvenes évekbeli tánczenék világába. Aztán azért eléggé szeretem a new wave-et is, szóval egy idő után már az volt a természetes, hogy szélesedjen a dalok stílusa. Azért nem vagyunk ám kizárólag house-fejek! (mosolyog) Báááár az új lemez kétségtelenül visszatérés lesz a house-osabb hangzások felé.

- Hogyan kerültetek kapcsolatba Antonyval? Az első album nagy részén ő énekel és a lemezbemutató turnén is több helyen fellépett veletek, amolyan külső tagként.

Andy: - Egyszerűen jó barátok vagyunk, és megkérdeztük, van-e kedve közreműködni.

- Akkor gondolom vele is eléggé természetes volt együtt dolgozni.

Andy: - Igen, ugyanaz volt a helyzet, mint Kimmel. „Volna kedved énekelni néhány dalomban?” Ez még az előtt történt, hogy reflektorfénybe került volna.

- Már a 2005-ös lemeze, az I Am A Bird Now megjelenése előtt dolgoztatok vele?

Andy: - Ó, igen! (mosolyog)

- A Blindot és a többi Antonyval közös dalt még 2005-ben vettétek fel?!

Kim: - A Blindot már jóval korábban.

Andy: - Igen, azt körülbelül egy évvel azelőtt, hogy megjelent volna a lemeze, szóval valamikor 2004-ben. Van, amit azonban később.

-A Blind 2008-ban az év egyik legjobb dala lett, sőt még vezette a brit tánczenei listát is! De ha már 2004-ben felvettétek Anthonyval, hogyhogy csak négy évvel később jelent meg?

Andy: - Nagyon sokáig tartott elkészíteni. Igazából egyszerűen nem volt pénzem, hogy rendesen megszólaltassam a dalt, hogy megfelelő végső formába rendezzem, olyan eszközökkel és hangszerekkel, amiket megérdemelt. Ezután jelent meg a képben a DFA. Szó szerint egy évig készült a végső verzió, minden hónapba bementem a stúdióba egy újabb hangszerrel!

- Az első Hercules And Love Affair-albumon a DFA produkciós duó egyik fele, Tim Goldsworthy volt a producertársad – látszólag jól kiegészítették egymást. Dolgoztok vele a későbbiekben is?

Andy: - Az új lemez már nem a DFA-nél fog megjelenni. Egy bécsi techno producerrel, Patrick Pulsingerrel dolgoztam együtt. Részben azért döntöttem mellette, mert a második album sokkal erősebben kötődik a house-hoz és a korai technóhoz, részben pedig mert Tim elköltözött New Yorkból, én meg sok időt töltöttem San Franciscóban, és így nem nagyon tudtuk összeegyeztetni a találkozásokat. Én meg nem akartam még több időt elvesztegetni, és elkezdtem nélküle dolgozni a lemezen. Kim mellett teljesen új énekesek lesznek rajta, új hangszeres közreműködők, új társproducer.

- Viszont a dalokat ezúttal is egyedül írtad?

Andy: - Igen, én vettem fel az egész lemezt. Kim pedig sokat énekel rajta.

- Ki más énekel még az új albumon?

Kim: - Shaun (Shaun J. Wright, fekete chicagói énekes – a szerk.). Ő egyszerűen elképesztő. Gyönyörű, soulos hangja van. Egy nagyon hasznos összetevőt hozott a zenekarba.

Andy: - A hiányzó összetevőt!

Kim: - Így van. Aztán énekel még Aerea is (a venezuelai születésű transzszexuális díva, Aerea Negrot a 2006-os Szigeten is fellépett a Magic Mirror sátorban – a szerk.). Ő Berlinben él, neki is nagy hangja van és fantasztikus színpadi jelenléte. Azt hiszem, vele nagyon egymásra találtunk.

Andy: - Már csak nézni is elképesztő őt. Performanszművész eredetileg, de már jelentetett meg zenéket a BPitch Controlnál. (Aerea – akárcsak Shaun – már egy ideje tagja a Hercules And Love Affair aktuális turnéfelállásának is, melyben az énekesek mögött Andy Butler és a szemüveges Mark Pistel, a néhai Consolidatedből és a Meat Beat Manifestóból ismert sampleres-billentyűs-programozó szolgáltatja a zenét – a szerk.)

- Olvastam, hogy amikor készült az első lemez, akkor Tim Goldsworthyvel erősen osztoztatok a Level 42 iránti szenvedélyetekben. Van még más ehhez hasonló bűnös zenei örömötök?

Andy: - Én még mindig próbálom becsempészni a Level 42-hatást a zenénkbe, az új lemezre is, még erősebben is, mint ahogy az elsőn megjelent! Aztán ilyen még John Rocca is, akinek volt egy Freeez nevű zenekara a nyolcvanas évek elején. Az is egyfajta dzsessz-funk volt, de aztán idővel beemelt nagyon korai electrót és house-t is a zenéjébe. Na, a Freeez tetszik mostanában, valószínűleg nyugodtan nevezhetjük bűnös örömnek ezt is.

- 2009 nyarán ti készítettétek az első mixet a Renaissance kiadó Sidetracked című új mixlemez-sorozatában. Mitől függ, hogy milyen zenéket játszotok DJ-ként? Vannak dalok, amiket újra és újra elővesztek?

Andy: - Számomra ez már nagyon változó, régebben volt olyan dal, amit egyfolytában játszottam, de ma már nem jellemző, bár még így is van olyan felvétel, ami beragad hónapokig. Mostanában lényegében olyasmiket játszom, ami azon a mixen szerepel: korai house, techno, nyolcvanas évekbeli diszkó, keverve mai zenékkel. Fax Yourself, Todd Terry Project – ezek még nemrégiben is gyakran előkerültek, de nem minden este. Elég gyorsan forognak nálam a lemezek.

Kim: - Betegesen nagy lemezgyűjteménye van! (nevet)

Andy: - Persze azért megesik, hogy néha nézegetem valamelyik polcot, és leveszek egy jó lemezt, amit már nem tettem fel két éve, de valahogy hirtelen kedvet kapok hozzá, hogy újra beépítsem az esti szettbe.

- És te Kim, te visssza szoktál térni régi kedvencekhez?

Kim: - Régebben én sokkal többet ismételtem, sokkal több biztos darab volt a tarsolyomban, de mostanában már én is gyakrabban cserélgetem a lemezeket. De rám azért jellemző, hogy egyes dalok szinte biztosan elhangzanak. Az egyik a Coco Steel And Lovebombtól a Feel It (nevetnek).

- Van kedvenc diszkóproduceretek?

Andy: - Nagyon sok van, de a legnagyobb kedvencem talán Gino Soccio (hetvenes évek végén, nyolcvanas évek első felében alkotó kanadai diszkó-producer – a szerk.).

- És kedvenc house produceretek?

Andy: - Ez már kicsit nehezebb. Jelenleg nagyon sokat hallgatom a régi Sex Mania és Power Music kiadók lemezeit, DJ Duke-ot. Amit ő a kilencvenes évek elején létrehozott, az nagyon modern és ma is elképesztőnek számít.

- És neked Kim?

Kim: - Én is nagyon szeretem DJ Duke-ot, de talán Kevin Saunderson a kedvencem.

-A Hercules-dalokból mások által készített remixek közül melyik a kedvencetek?

Andy: - Na melyik lesz az, Kim? Természetesen imádom Frankie Knuckles remixét (ami a Blindhoz készült – a szerk.).

Kim: - Nekem is az a kedvencem, nagyon jól működik.

Andy: - De még nagyon tetszik az is, amit Riton csinált a You Belongból.

- És melyik a kedvenc remixed azok közül, amiket te készítettél másoknak?

Andy: (gondolkozik néhány másodpercet) - Valószínűleg az, amit a Bostro Pesopeo-féle Fallshoz csináltam. Az a szám egy kis német kiadónál, a Permanent Vacationnél jelent meg 2008-ban, és egy húszéves techno producer felvétele. Talán ez a kedvencem, bár nagyon szeretem a Yazoo-remixet is (a Situation című dalból készült Hercules-verzió a Yazoo 2008-as remix EP-jén, a Reconnecteden jelent meg – a szerk.).

- Remixelted te már Lady Gagát is, a Bad Romance című slágerét. Egyfajta lehetőségnek tekintetted, hogy szélesebb közönségréteg is megismerhesse a Hercules And Love Affairt?

Andy: - Lady Gaga nem feltétlenül az az énekesnő, akit naprakészen követek, de nyilvánvalóan van benne valami. Bárki látta élőben, azt mesélte, hogy tehetséges előadó. Szóval nekem ez úgy jött át, hogy egy popelőadó felkért engem egy remixre, egy olyan popelőadó, aki legalább egy kicsit kilóg a skatulyából, legalább egy kicsit kíváncsi a világra. Úgyhogy igent mondtam, tulajdonképpen kihívás is volt és elég nehéz feladat. Ugyanis nagyon rövid határidőt adtak. A Bad Romance egy egyenes vonalú popdal, úgyhogy eldöntöttem, hogy végig megtartom az éneket, és arra kellett valahogy rátennem a saját kézjegyemet.

- Sikerült, jó remix lett!

Kim: - Én is nagyon szeretem! Szerintem is jó!

Andy: - Ó, köszönöm!