Csodaszarvas-vadászat – Deerhunter

2010.10.06. 14:49, -recorder-

A Deerhunter eddigi karrierjén végignézni olyan, mintha ellenőriznénk egy gyémánt csiszolásának folyamatát. A gitáros-énekes Bradford Cox vezette atlantai együttes bemutatkozása, a hivatalosan cím nélküli, de a kiadó katalógusában Turn It Up Faggot néven szereplő 2005-ös album még leginkább a hetvenes évek végének New York-i poszt-punk/no wave vonulatára emlékeztetett. A 2007-es Cryptograms már felvonultatta a krautrock és a pszichedelikus popzene hatásait is, de még képtelen volt összegyúrni őket egy egységes hangzássá – az a lemez két élesen elváló félből állt. A Cryptograms utómunkálatai idején készült négyszámos Flourescent Grey EP már tökéletesítette az angyali ének, a harsány gitárzaj és a monoton pulzáló dobok egységét, ami aztán a 2008-as Microcastle album idején már ereje teljében – bár még nem száz százalékos sikerrel – manifesztálódott nagylemez formában is. A 2010-es Halcyon Digest pedig már minden oldalról egyformán ragyog.
 
A zenekar 1982-es születésű frontemberét, a Marfan-szindróma nevű hormonbetegség miatt egészségtelenül nyúlánk Bradford Coxot időközben az indie dalszerzők egyik ikonjává tette a közönség és a média. Két Deerhunter-album között a frontember Atlas Sound név alatt is elkezdett publikálni: először gyerekkoráig visszanyúló saját kazettafelvételeit dolgozta át lemezzé 2008-ban (Let The Blind Lead Those Who Can See But Cannot Feel), a Logos című 2009-es második albumon pedig már az indie dalszerzők egy másik ikonja, az Animal Collective-tag Panda Bear (polgári nevén: Noah Lennox) is közreműködött, ahogy a Stereolab francia énekesnője, Laetitia Sadier is. Cox besegített a Spike Jonze által rendezett Ahol a vadak várnak filmzenéjébe is (a Yeah Yeah Yeahs énekesnőjének irányítása alatt született felvételek az alkalmi Karen O And The Kids név alatt jelentek meg lemezen), közben pedig a Deerhunter hivatalos blogját saját demóival frissítette (manapság már beéri YouTube-videókkal is). De az együttes nem csak a folyamatosan alkotó Bradford Coxból áll – az Deerhunter gyakran változó összetételben az egyik állandó tag, a gitáros-vokalista Lockett Pundt is kiadott nemrégiben egy éteri szólólemezt Lotus Plaza néven (The Floodlight Collective – 2009).
 
De amíg az Atlas Sound és a Lotus Plaza anyagai arra voltak jók, hogy készítőik kiéljék azokat a dalszerzői vágyaikat, amelyek a Deerhunter kereteibe nem fértek bele, addig anyazenekaruk stílushatárai is elkezdtek tágulni. A Microcastle utáni első hivatalos kiadványuk (már ha az az internetes szivárgásoknak ellenálló rajongók számára sebtiben összedobott és az album 2008 végi újrakiadásához hozzácsapott Weird Era Cont. című bónuszlemezt nem számítjuk), a 2009-es Rainwater Cassette Exchange című ötszámos maxi már sokkal napfényesebb, csilingelősebb és fesztelenebb lett. Csak összehasonlításképpen: míg a Flourescent Grey címadó dala az élettelen emberi testek színéről kapta a nevét, addig itt Bradford Cox szövegében feltűnik például a „szerelem első látásra” fogalma is! A 2010-es Halcyon Digest album első hallható dala, a Revival is egy kevésbé morózus és kevésbé borongós lemez ígéretét keltette. Ezt a benyomást az is erősíthette, hogy az új Deerhunter-anyagot az a Ben Allen keverte, aki a hasonló presztízsű Animal Collective 2009-es Merriweather Post Pavillion albumán is dolgozott.
 
A Halcyon Digest kétségen felül a Deerhunter eddigi legjobb lemeze: hangulatában egységes, megszólalásában változatos, nincsenek rajta annyira egyhangú blokkok, mint a Cryptograms első felében, és nincsenek olyan rövid töltelékdalok sem, mint a Microcastle számai között. De a legkevésbé sem az a boldogságtól kicsattanó, pattogós anyag, amire a Rainwater Cassette Exchange maxi vagy a Revival című dal alapján számítani lehetett. Cox megőrizte a rá jellemező merengős melankóliát, csak sokkal izgalmasabb formába öntötte az olyan szokásos motívumait, mint az elvágyódás, gyász, halandóság vagy nosztalgia. Akusztikus hangszerek keverednek elektronikus ütemekkel (Earthquake, Helicopter), feltűnik egy szaxofon és vele együtt egy bevallott tiszteletadás az Exile On Main Street korabeli Rolling Stonesnak (Coronado), egyre karakteresebb a pszichedelikus popzene hatása (Memory Boy, Fountain Stairs – ez utóbbi egy Velvet Underground-témától indul el és vezet a magasba), a szokásos, hálószobai hangulatot árasztó dalokból pedig csak egy maradt meg (Sailing), de az is inkább az intimitás hatását kelti, egyáltalán nem elidegenítő.
 
A Halcyon Digest már egyértelműen egy együttesként dolgozó zenészcsapat munkája: még ha Cox agyából pattan is ki csaknem az összes ötlet, ott állnak mellette a társai, hogy a saját egyedi módjukon megvalósítsák azokat – a legjobb példa erre az az album központi darabja, a szinte Arcade Fire-dalként induló, de a felénél krautrock elemekre bomló és egy hosszú, ám minimalista Pixies-gitárszólót kapó, majdnem hétperces Desire Lines, amit Pundt énekel, semmivel sem rosszabbul, mint a zenekar frontembere tenné. Érzelmi szempontból a legnagyobb hatást pedig kétségkívül a lemez másik monstre darabja, a He Would Have Laughed című záródal váltja ki, ugyanis hét és fél percnyi hipnotikus ringatózás után egyszer csak – mintha kifogyott volna a szalag – egy dallam közepén véget ér! Ha ismerjük a dolog hátterét, ez nem olyan meglepő: a 29 éves amerikai garázs-rocker, Jay Reatard életének pontosan ilyen hirtelen lett vége 2010 januárjában, a Halcyon Digest zárása pedig az ő emléke előtt tiszteleg.
 
Deerhunter: Halcyon Digest (4AD, 2010)  9/10
 
Klág Dávid
 
 
http://halcyondigest.com/
http://deerhuntertheband.blogspot.com
 
a Guardian oldalán meghallgathatóvá tették Halcyon Digest album teljes anyagát:
http://www.guardian.co.uk/music/musicblog/2010/sep/22/deerhunter-halcyon-digest

https://recorder.blog.hu/2010/10/06/csodaszarvas_vadaszat_deerhunter
Csodaszarvas-vadászat – Deerhunter

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr292350765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.