Antiszemitizmussal vádolják Roger Waterst, és ő nem marad adós a válasszal

2010.10.03. 18:38, -recorder-

A Pink Floyd egykori basszusgitáros-énekesének jubileumi The Wall turnéját elmarasztaló kritika érte egy amerikai zsidó szervezet részéről.
 
2010. szeptember 15-én kezdődött Roger Waters The Wall turnéja, melyet az azonos című 1979-es Pink Floyd-lemezhez tartozó hajdani koncertsorozat harminc éves jubileumához igazítottak. Az e pillanatban az Egyesült Államokban járó – hazánkat a tervek szerint 2011. június 22-én érintő – turnét váratlanul támadások érték az amerikai illetőségű, Anti-Defamation League (Rágalmazásellenes Liga) nevű zsidó jogvédő szervezet részéről, mely szerint a színpadi show látványvilága antiszemita elemeket tartalmaz. A Pink Floyd The Walljánál kevesebb antifasiszta lemez létezik, a hozzá kapcsolódó mozifilmről nem is beszélve – ettől függetlenül Abraham Foxman, a fentebb említett szervezet vezetője nemtetszését fejezte ki a Goodbye Blue Sky című dal alatt látható animáció kapcsán. Ennek egy pontján katonai repülőgépekből Dávid-csillag alakú „bombák” hullnak alá, amiket aztán dollárjelek követnek – igaz, előttük és utánuk több más vallási és üzleti szimbólum is előkerül a jelenet során: először keresztek, majd sarló és kalapács szimbólumok, muzulmán félholdak, zsidó csillagok, dollárjelek, végül pedig Shell- és Mercedes-logók potyognak a repülők bombateréből.
 
Roger Waters szándéka az volt, hogy a ciszjordániai védőfalat kritizálja, de az ilyen szimbólumok használata egy koncerten szabad asszociációkra adhat okot, és az üzenet könnyen félreértelmezhető, a zsidókról és a pénzről szóló kommentárként” – nyilatkozta Foxman, majd hozzátette: „Természetesen Watersnek minden joga megvan ahhoz, hogy a zenéjén keresztül kifejezze a politikai nézeteit az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, de az általa választott képi kifejezőeszközök átlépik az antiszemitizmus határát.”

Roger Waters azóta honlapján is válaszolt a vádakra: „Ha Mr. Foxman tényleg el is jött volna egy koncertemre, mielőtt ítélkezett és véleményt nyilvánított volna, valószínűleg nem háborodik fel, mivel nincs semmi antiszemitizmus A Fal előadásában... Mr. Foxman állításával szemben, semmi rejtett jelentés nincs a szóban forgó szimbólumok sorrendbe állításában vagy egymás mellé helyezésében. A dalban arra akartam rámutatni, hogy mindannyian ki vagyunk téve az egymással szemben álló vallási, politikai és gazdasági ideológiák folyamatos bombázásának, ami csak arra uszít minket, hogy egymás ellen forduljuk” – írta bejegyzésében a 67 éves brit művész.

Nem ez az első alkalom, hogy Roger Waters kihúzta a gyufát: 2004-ben megjelent To Kill The Child/Leaving Beirut kislemeze borítóján a ciszjordániai fal volt látható, 2006-as turnéjának egyetlen izraeli koncertjét pedig az eredetileg betervezett helyszín, Tel-Aviv helyett végül egy olyan kis faluban adta, ahol arabok és zsidók békésen élnek egymás mellett – és ott is felszólalt a fal ellen.

http://www.roger-waters.com

Az alábbi videofelvételen 1:00-tól tűnnek fel a szóban forgó szimbólumok:

https://recorder.blog.hu/2010/10/03/antiszemitizmussal_vadoljak_roger_waterst_1
Antiszemitizmussal vádolják Roger Waterst, és ő nem marad adós a válasszal
süti beállítások módosítása