The Drums: The Drums

2010.09.12. 13:14, -recorder-

(Moshi Moshi/Universal, 2010)
 

Nem egészen tíz hónap telt a brooklyni székhelyű The Drums hétszámos bemutatkozó EP-je (a Let's Go Surfing kislemezdalt is tartalmazó Summertime!) és első nagylemeze között. Az év egyik leggyorsabb sikertörténete – még akkor is, ha tudjuk, hogy a húszas éveik végén járó tagok régóta próbálkoztak különféle ismeretlenségben tengődő amerikai popzenekarokban (Goat Explosion, Horse Shoes, Elkland – ez utóbbi nagykiadós szerződésig és egy albumig is eljutott), mielőtt a szintikről a gitárokra helyezték volna a fő hangsúlyt.
 
A Drums tagjai (Jonathan Pierce énekes, Jacob Graham és Adam Kessler gitárosok, Connor Hanwick dobos) sosem titkolták, hogy honnan merítették az ihletüket. Interjúikban rendszeresen emlegetik a kultikus brit poszt-punk kiadónak, a Factory Recordsnak egyik kevésbé ismert zenekarát, a skót The Wake-et, Pierce úgy mozog a színpadon mint egy balettszakos Ian Curtis, a visszhangos hangtérben izgő-mozgó basszusok, csilingelő gitárok és díszítő szintik ugyanúgy merítenek a nyolcvanas évek angol poszt-punk/new wave-jéből (The Cure, The Smiths, New Order), mint a kétezres évek ugyanazon tőről fakadó skandináv indie-jéből (The Embassy, Peter Bjorn & John). Let's Go Surfing című slágerük tökéletes szintézise a hatásaiknak: egy elcsent basszusmenet a Cure-féle Grinding Haltból, egy füttyfutam a PB&J-féle Young Folks modorában. Ráadásul hiába említi mindenki Brooklynt és a vele járó szcénát (MGMT, Vampire Weekend, Yeasayer, Grizzly Bear, Dirty Projectors) a Drums kapcsán, a 2009 elején New Yorkban színre lépő zenekar anyagának nagy részét még Pierce floridai otthonában írták és rögzítették.
 
Ez onnan is rögtön világos, ahogy a Drums a hatásaival bánik, a poszt-punkkal járó morózusságot ugyanis napfényes, nyári hangulatra cserélték, egyszerű szövegekkel és Pierce már emlegetett, érzelmektől kicsorduló énekével. Nem mindenki képes arra, hogy önfeledten dúdolható számokat írjon a legjobb barátjának haláláról (az albumot nyitó Best Friend) vagy a kilátástalan felnőttkorról (Book Of Stories) ilyen precíz körítéssel és ilyen rögtön megkapó melódiákkal. És a dallamok az igazi erősségei az albumnak, minden egyes dalban van valami, amitől elragadó és rögtön megjegyezhető lesz. Amikor pedig a Drums a katarzisra törekszik, mint a csúcspontnak tekinthető pattogós Forever And Ever Amenben, akkor szárnyal igazán. Meg akkor, amikor visszafogott, halk balladát játszik (Down By The Water). És akkor is, amikor a kettő átmenetét játssza (I'll Never Drop My Sword). Ennyire karakteres bemutatkozó lemezt az xx-től hallhattunk utoljára.
 
9/10
 
Klág Dávid
 

 

 

 

https://recorder.blog.hu/2010/09/12/the_drums_the_drums
The Drums: The Drums

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr612290456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.