"A népzene változik, átível a határokon" – Magyar Zene Háza-interjú Pankovits Nikolettel és Juancho Herrerával  

A Liget Budapest Projekt keretében épülő Magyar Zene Háza a tervek szerint 2021-ben nyitja meg kapuit, de egy neves hazai előadók közreműködésével készült videósorozat révén már az átadás előtt ízelítőt kaphatunk, milyen izgalmas, sokszínű zenei programok és szolgáltatások várnak majd a közönségre az egyedi formavilágú épületben. Szalóki Ági, Rozmán Lajos és Lukács Miklós után a New Yorkban élő Pankovits Nikolett és Juancho Herrera hozták el a magyar népzenét és latin-amerikai ritmusokat egyedien társító produkciójukat, majd elmesélték, hogyan működik New York olvasztótégelye, mit lehet kint felfedezni a hazai kulturális örökségről, és hogyan ötvözik egymással a zenéket.

Hogyan választottátok ki a műsort a Magyar Zene Háza-felvételhez? Mit szerettetek volna reprezentálni?

Pankovits Nikolett: Két éve fogtunk bele abba a közös projektünkbe, melyhez majdnem egy évig válogattunk magyar népdalokat Nagy Ildikóval, Raksányi Boglárkával és Polonyi Artemisszel, a bartóki rendszerezés szerinti öt magyar dialektus népzenéjéből, amelyeket aztán Juancho hangszerelésében latin-amerikai ritmusokkal ötvöztünk. Tavaly felléptünk ezzel a műsorunkkal a Carnegie Hallban, és lemezen is megjelent idén májusban, River címmel. Az épülő Magyar Zene Házában két dalt szerettünk volna megmutatni a lemezről: a moldvai Fényes napot és a somogyi Ha megunomot, amelyek a különböző tájegységek mellett stílusukban is eltérnek: az egyik a jazz és az argentin zamba stílusvilágát ötvözi, a másik inkább az énekes-dalszerzői vonalat képviseli.

Juancho Herrera: Azért is esett erre a két dalra a választásunk, mert ezeket könnyebb duett felállásban játszani. Nekem is volt lehetőségem két számot eljátszani: az egyik a venezuelai folk egyik legfontosabb alakja, Simón Díaz Tonada De Luna Llena című, szellős ritmikájú, magas énekhangon előadott szerzeménye, a másik pedig saját számom, a Falsos Derroteros, amit a kolumbiai fegyveres konfliktusok megoldását célzó béketárgyalások története inspirált.

Milyen benyomásokat szereztetek az épülő intézményről?

JH: Fantasztikus projekt. A formatervezés természetbe ágyazottsága serkenti az alkotás folyamatát. A Magyar Zene Háza szerintem az építkezés befejezése után is folyamatosan formálódni fog a közönség és az előadók által. Ez egy “élő” hely, és nagy élmény jelen lenni a kezdeteinél. Külföldiként úgy gondolom, az intézmény küldetése az lehet, hogy hidat képezzen, és megtalálja az egyensúlyt hagyományőrzés és újítás között. A népzene nem lehet csupán múzeum, közösséget képez, márpedig a közösség mindig változik.

Honnan ered ez a műfajokat ötvöző közös projektetek?

JH: 2016-ban adtuk ki a Mágia című lemezünket, amelyen főleg sztenderdeket játszottunk Karády Katalintól, Seress Rezsőtől, de szerepelt rajta Kodály- és Bartók-gyűjtés is. Mivel főleg a 30-as évek zenéiből válogattunk, könnyebben tudtunk kapcsolatot teremteni a hasonló harmóniák segítségével a különböző zenei világok és kultúrák között. A bolero, a tangó, a jazz örökzöldjei ugyanazt a zenei nyelvet képviselik, mint Karády Katalin Magyarországon. Az új projekt sok kutatást, előkészületet, munkát igényelt. Nikiék több mint 40 dalt felölelő repertoárral érkeztek, amit le kellett szűkíteni a koncerthez 10-12 dalra, majd meghangszerelni nyolcfős énekkarra és zenekarra.

Az öt tájegység külön-külön is elég gazdag és sokszínű témát ad egy koncertanyaghoz. Hogyan döntöttétek el, hogy mi legyen az a néhány dal, ami bekerülhet a műsorba?

PN: Az volt a koncepciónk, hogy felépítsünk egy történetet, olyan hangulatokkal, tónusokkal, amik megidézik a különböző tájakon élő emberek mindennapjait. Szerelmet, munkát, az élet körforgását. Az első lemezre azokból a dalokból válogattunk, amelyeken felnőttem, és amelyeknek az érzelmi regiszterei felölelhetnek egy életutat a születéstől a gyerekkoron, a szerelmeken, veszteségeken át a halálig. Ezen a koncerten viszont szerettük volna bemutatni a különböző tájegységekre jellemző stílusjegyek változatosságát. A nyolc énekessel lehetőség nyílt arra, hogy a magyar népzenében jelen lévő többszólamú éneklést is bemutassuk. A műsor leszűkítésénél szempont volt a változatosság – a moldvai dallamok kivétel nélkül elképesztően erősek, nagy volt a csábítás, hogy csak onnan válogassunk.  Igyekeztünk nem túl ismert dalokat keresni, bár végül bekerült a Tavaszi szél is, amihez Juanchónak sikerült egy új színt hozzáadni a boliviai saya ritmussal.

Mit hall meg egy másik kultúrából érkező zenész a magyar népdalokban?

JH: Mind más kultúrából származunk, más zenei palettával a fejünkben. A térségek változnak, az is, hogy melyik országban milyen terményt aratnak le, de a vidéki ember mindenütt ugyanúgy dolgozik a földeken, és a szerelemről vagy annak hiányáról beszélget. Ez a kapcsolódási pont. Így rezonálhat a férjéért síró roma nő bánata a latin-amerikai rabszolgák szomorúságával. Így lehet ötvözni az Aki dudás akar lennit afro-venezuelai ritmusokkal. Fontos, hogy ha párosítunk két zenei motívumot, ugyanaz legyen a szellemiségük: az elektronikus argentin tangó divathulláma is azért nem lett sikeres, mert az elektronikus zene kötött üteme ledobta magáról a változékony, meg-megálló és újrainduló tangó lüktetését. A népzene maga is változik, a gyűjtések is csak interpretációk. Akkor tud határokon átívelni, ha megismertetjük a világgal. A blues azért lett közismert, mert bárki játszhatja; a bossa nova úgy terjedt el, hogy a brazilok elvitték New Yorkba és az amerikai zenészek is játszhatták. A magyar népzene ismertségét is tovább növeli, ha más nemzetiségű zenészek is beépíthetik a repertoárjukba - persze a hagyományok tiszteletben tartásával.

PN: Ha más országba költözik az ember, új megvilágításba kerül a saját kultúrája. Itthon például nem éreztem olyan mély kötődést a népzenéhez; miután 2010-ben kiköltöztem New Yorkba, volt szerencsém megismerni kint élő népzenészeket, akik felnyitották a szemem sok szempontból. A hegyet sem látjuk teljes pompájában, ha közvetlenül előtte állunk – hátrébb kell lépnünk.

Tudsz példát mondani rá, hogy miket fedeztél fel kint a magyar népzenéről?

PN: Az általános iskolában sok népdalt tanultam, de nem ismertem a forrásukat, nem sokat tudtam a táncházmozgalomról. Nagy Ildikó fiatalkorában sok időt töltött Gyimesben, ahol megtanult ütőgardonozni; csodálatos felvételeket mutatott nekem. Bogit meg én csak „népdal-zenegépnek” szoktam hívni: ha azt mondom neki, „cseresznye”, és mondok egy tájegységet, már el is kezdi énekelni a cseresznyéről szóló népdalokat.

Jazzéneklést tanultál New Yorkban, biztos rengeteg és diverz zenei hatás ért egyszerre az első időszakban. Nehéz volt egyensúlyt találni az új hatások beépítése és az otthonról hozott zenei identitásod között?

PN: Igen. Nehéz feladat. New Yorkban sok olyan embert ismertem meg, akik gyerekkoruk óta gospelt énekeltek, és természetes módon szívták magukba a saját zenéjüket. Nekem is meg kellett keresnem a saját gyökereimet. Ki vagyok én? Mi rejlik bennem, amihez kapcsolódni tudok? Ami önazonos és őszinte? Azt is felfedeztem, melyik nem az én utam. Imádom Ella Fitzgeraldot, de nem rendelkezem az ő hangjával, kvalitásaival. Szembesülünk a korlátainkkal, és mindeközben megtaláljuk a saját hagunkat.

És akár helyzeti előnyt is jelenthet a hozott zenei kultúra, amit kevesebben ismernek.

JH: Részben igen, részben nem. Lehet, hogy nem játszanak sokan kint magyar népzenét, de talán sokan nem is tudják, hogyan kell értelmezni. New Yorkban muszáj felfedezni magunkat. Azt, amiben te különleges vagy. Egy venezuelai ütőhangszeres, Pibo Marquez mondta: „Ha vinni akarod valamire a világban, ne feledd, honnan jöttél.” New Yorkban mindenki bevándorló. Amint megérkezel, automatikusan más kultúrákba olvadsz. A zene is így működik: körülvesznek a ritmusok, dallamok, harmóniák, organikusan születik a közös recept.

PN: A nyelv miatt szerintem fontos figyelni arra, hogy a magyarul nem beszélő közönség is értse a dalaink kontextusát. A dalszövegek fordítását nem szerettem volna a koncerteken felolvasni, így fellépett velünk Boncz Ádám színművész, aki angolra fordított magyar versekkel kötötte össze a dalokat. A szavak a dalok érzelmi világát festik le a hallgatónak - szabad utat hagyva a képzelet szárnyalásának.

fotók: Jaksa Tímea

(Az interjú a Magyar Zene Háza megbízásából készült.)