1999-ben jelent meg az Ékszerelmére, a Quimby és a hazai alternatív könnyűzene egyik legjobb lemeze, amit a november-decemberi jubileumi turnén teljes egészében eljátszik a zenekar. De miként lett tökéletes a lemez? Vajon miért szereti valaki a német rapet? És hogyan tanult meg Livius kotonból kucsmát fújni? Múltidéző Quimby-interjú, sztorizós dalkommentárral. Ez a cikk a Recorder magazin 77. számában megjelent írás bővített változata.
Sokak szerint ez a legjobb lemezetek. Egyetértetek?
Mindenki: Igen.
Miért? Mi klappolt ott ennyire?
Gerdesits Ferenc „Faszi”: Más volt a koncepció. A korábbi lemezek spontán születtek, itt viszont kitaláltuk, hogy előre dolgozunk. Az volt a rögeszmém, hogy szóljon a dob dögösen, faszán, korszerűen. Nekem, aki annyira korszerű vagyok általában… Egyesével szedegettem le a dobhangokat Led Zeppelinről, Cozy Powellről, Al Stewartról, Herbie Hancockról. Ez pepecs munka: hallgatni kell a lemezt, hol marad egyedül a dob, kivágni, majd behúzni a számítógépbe, és a helyére illeszteni.
Balanyi Szilárd: Kézzel, nem SoundReplacerrel. Ma két kattintás, ha feldúdolsz valamit, eDroppal behúzod a ProToolsba, és odailleszted a takkjelre. Akkor viszont még egy egész nyarunk ráment arra, hogy előre dolgozzunk.
Varga Livius: Ha az emberek a szabadidejükben, passzióból is a zenével foglalkoznak, soundokat keresgélnek, szólamokat írnak, az áldást szór a munkára.
Faszi: Az Ékszerelmére úgy született, hogy felfedeztük, milyen csodálatos hangok vannak Szilárd Yamaha billentyűjén. Előtte orgona, Fender Rhodes, és maximum a nagyzenekari sampler szólt a lemezeken, most viszont 150 sound közül választhattunk. Sokat kísérleteztünk az analóg hangszerek és a digitális megszólalás vegyítésével, ez adta az Ékszerelmére sajátos hangzását.
Livius: Én vettem egy Roland SPD20 dobszintetizátort, amiben már volt hangkészlet, és az élő perkákat gépi dobsoundokkal kevertük.
 |
| Gerdesits Ferenc „Faszi”, Varga Livius és Balanyi Szilárd | Fotó: Valami Hektor |
Faszi: Tele voltunk merész ötletekkel. Ezen a lemezen kavarog a zene, mindig változik valami. Szilárddal ronggyá hallgattuk a Propellerheadset, meg Herbie Hancock elektronikus jazzlemezeit, és próbáltunk tanulni belőlük. Aranyosak a kedves Quimby-számok, de annak a stílusnak vannak nálunk szakavatottabb művelői. Nekünk ez a vonal áll jól.
Livius: Rengeteg elektronikus zenét hallgattunk: Fatboy Slimet, Morcheebát, Massive Attacket, Portisheadet.
Faszi: Azért is érdekes ez a lemez, mert olyan stúdióban vettük fel, amit az akkori kiadónk, nem mondom, hogy erőltetett, de azt mondta, hogy menjünk oda. A tulaj épp a csőd szélén állt, és hangszerenként adta el alólunk a stúdiót. Nekünk kellett vinni az effekteket, a magnót és Szilárd számítógépét, hogy egyáltalán dolgozni tudjunk.
Livius: Mintha neked kéne vinni a húst a húsboltba.
Mégis ez szól a legjobban a kilencvenes évek Quimby-lemezei közül.
Faszi: Karp László, a hangmérnökünk csodát művelt. Részéről a szakértelem, részünkről az elszántság kellett ehhez.
Az elektronika mellett a hip hop volt a másik nagy kattanásotok akkor.
Faszi: Nagyon szerettük Busta Rhymesot.
Livius: Azért mondjuk a durvákat is! Hogy hívták azt az őrültet?
Faszi: Ol’ Dirty Bastard. Ő volt a Wu-Tang Clan legidiótább tagja, nekünk pedig a legszimpatikusabb. Rongyosra hallgattuk a Nigga Please című lemezét. A klipjében egy hetvenes évekbeli funkyzenekar játszott, akikre az ő feje volt rámontírozva direkt elnagyolva. Óriási volt. Kedvencem a Busta Rhymesszal közös dala, a Woo-Hah!!, amiben kényszerzubbonyban és nyuszijelmezben őrjöngenek egy gumiszobában.
A hiphopban a nagyon komolyak, nagyon kemények vagyunk, bokáig ér a faszunk a tréninggatyában stílus nem jött be soha, a humor viszont annál inkább. És azok a zenék! Bármennyire is szomorúan hangzik, imádtam a német rapet – a zenék miatt. Akkor még nemcsak a TR808-as dobgép hümmögött meg cirregett úgy, hogy az agyam leszállt tőle, hanem kitaláltak egyszerű, de húzós grúvokat. A mai hip hop viszont az értelmetlen beszéd és a belet kiokádtató szublábdob keverékévé fajult. Szar.
Livius: Én is szeretem a német rappelést. Erre van kitalálva a német nyelv. Nehéz, de ritmikus. Egy csoda.
Többször is turnéztatok Németországban. Volt arrafelé karrieretek?
Szilárd: Az túlzás. Néha kimentünk egy koncertre.
Livius: Voltak német barátaink, és mivel zenészek voltunk, ha meghívtak, zenéltünk. Klubokba, jugendhausokba, foglaltházakba szerveztek koncerteket. Egy megyén belül, szóval még csak utazni se utaztunk. A közértből ettünk, és ha túl olcsó volt a szállás, a barátainknál fürödtünk.
Faszi: Egyszer egy marha jó német fesztiválon is felléptünk, a kukoricamezőn. A koncert után Tibi az összes cateringben lévő sört becsomagolta egy pokrócba, és tántorogva próbálta elvinni a kocsiig. Boldogan magyarázta, hogy nem rabolta ki őket, hagyott egy sört a többieknek. Mire megjelent Livius, hogy „Már csak egy sör volt a backstage-ben, azt elhoztam”. Ami jól jött, mert hazafelé a kocsi lerobbant, és mindenkinek, aki segített, sörrel fizettünk.
Szilárd: Erre a fesztiválra a következő évben visszahívtak főműsoridőbe, de mint az elmesélt sztorik is mutatják, alkalmatlanok voltunk arra, hogy karriert építsünk. Sajnálom, mert ott volt egy kis nyílás, amin bebújhattunk volna.
Faszi: Hol a díler, van-e pénz sörre, hol lesz holnap házibuli? Ez érdekelt minket akkoriban.
Livius Németországban tanulta meg a koncerteken elhadart kamunémet szövegeit?
Livius: Németül tudó barátaim vicceseket mondtak a vidám pillanataikban, én pedig megjegyeztem. Amikor kint a kocsmában meghallották, hogy vicces németet beszélek, odahívtak, hogy na, akkor ezt tanuld meg – és elénekelték a Tic Tac Toe-tól a Mr. Wichtiget. „Hey Mr. Wichtig du machst da was nicht richtig, das war ja wohl n bisschen schnell, das war ja wohl nicht so originell!” Alapfokú C nyelvvizsgám van. Arra a szintre bármikor vissza tudom küzdeni magam.
És a többi mutatvány, amivel kiszínezted a koncerteket? A kotonos performansz vagy a gorillamaszk honnan jött?
Livius: Mindegyiknek más a története, de közös bennük, hogy egy ponton azt mondták, „Livius, ezt úgyse mered megcsinálni a színpadon”. A kotonfújást egy német kocsmában láttam, és szaktanácsot kértem az illetőtől.
Na, mesélj!
Livius: Egy kotongumit kitágítunk két kézzel annyira, hogy fel tudjuk húzni a fejünkre. A szorítógyűrűnek az orrunk alatti vonalon kell lennie, így a szánkon keresztül tudunk levegőt venni, de az orrunkon kifújt levegő már az óvszerbe megy. Ha az ember elkezdi fújni, előbb kucsmája lesz, majd átalakul Frankenstein menyasszonyává, végül egy Bábel-torony épül a fejére, ami a végén kidurran. Koncerten Tibi a cigijével pukkasztotta ki: ez volt a slusszpoén.
És a gorillamaszk?
Livius: Jöttünk hazafelé rettenetes nemzetközi állapotban, és Pablo, a menedzserünk kiszúrta a gorillamaszkot a benzinkúton kapható baromságok között. A többiek bohóckodtak vele a parkolóban, és azt mondták, „Livius, úgyse mered”. A többit már tudod.
Volt más mutatvány is?
Faszi: Hogy abban az állapotban el tudtuk játszani a műsort, az önmagában egy mutatvány volt.
 |
| A Quimby együttes 1999-ben | Fotó: Pálvölgyi Krisztina |
Faszi szerint ez volt a legharmonikusabb időszakotok koncertzenekarként, mert mindenki ugyanazon a szeren volt. Füvön.
Faszi: Ez így van. És az volt az érdekes, hogy nem lassultunk be. A megfelelő mennyiségű alkoholtól és fűtől bepörögtünk. Ha valaki hibázott is, senki nem vette észre.
Hogyan emlékeztek az Ékszerelmére-turnéra?
Livius: Én sehogy.
Faszi: Nagyon jó hangulatú turné volt, egy dunaújvárosi zenekarral, a Galapagosszal játszottunk. Azelőtt lépett ki a szaxofonosunk, Molnár Tamás, aki pár évvel korábban eltörte a nyakcsigolyáját egy jamaikai nyaraláson, és utána egyre rosszabbul játszott, végül elment a kedve az egésztől. Mindig csak improvizálni akart. Az Ékszerelmére lemezen sokszor le is kevertük, a billentyű játszotta a szólamait. Az ő helyére jött Mits Marci, aki nem sokkal később azzal a felkiáltással távozott, hogy nem akar a Kékfényben szerepelni. Máig nem tudjuk, mit értett ez alatt. Nem garázdálkodtunk, apróságokat, sört, kolbászt loptunk maximum. Azt is poénból.
Szilárd: Ő is 18 évesen került a zenekarba, mint én, de neki sok volt, ahogy akkoriban élveztük az életet.
A jubileumi turnéra mit mentetek át ebből az élvezetből?
Faszi: Ebben a dobban mind fű van. Viccelek. Az egész lemezt elő fogjuk adni. Van rajta egy szám, amit sosem játszottunk élőben. Ez a mi kis kvízünk: melyik dalról van szó? Aki eltalálja, az hallhatja a számot a koncerten. Aki nem találja el, az is. Idős korunkra igazságosak lettünk.
Livius: Eljátsszuk a kötelező slágereket is, amik nélkül nincs Quimby-koncert, és választunk melléjük pár számot az Ékszerelmére előttről is.
Kotonfújás és gorillamaszk is lesz?
Faszi: Agitáltuk Liviust, de nem vállalta.
Livius: Ezek akkor és ott voltak jók. Ma már másik életszakaszban vagyunk. Profibbak lettünk, és józanok. Persze akkor se azért söröztünk, mert anélkül nem tudtunk volna játszani…
Faszi: …hanem szomjasak voltunk.
Jövőre jöhet a Kilégzés 15 turné?
Livius: Jó vicc…
Faszi: Ezt a turnét azért csináljuk, mert a zenekar, a közönség és az ún. szakma szerint is az Ékszerelmére a legjobb lemezünk. Új szintre emelte a zenekart, és a mai napig erről játsszuk koncerteken a legtöbb dalt. De nem szeretnénk elmerülni a régi lemezek felelevenítésében, már csak azért sem, mert születnek az új dalok. Ez egy egyszeri alkalom.
DALKOMMENTÁR
Androidő
Livius: Tibi ebben a szövegben reagált rá, hogy a világ elkezdett digitalizálódni a számunkra. „Műanyag gombokon jajgat egy műköröm / Hiszen te élsz, nem, csak működöm”. És amit jósolt a digitális világról, az még durvábban valósult meg.
Faszi: Ez is hip hop alapra épült. Klipet Antal Nimród rendezett hozzá. Egy Ferenc körúti lakásban forgattunk, ahol engem hullának sminkeltek, de el kellett ugranom a közeli Tam Tam dobcentrumba, és az eladók ijedten kérdezték, mi bajom. „Semmi, csak kiugrottam bőrért.”
Pedofiling
Szilárd: Eredetileg Réz András Az ördög éve című darabjához készült. Ez volt a Nyitány 2, és az Olé a Nyitány 1.
Livius: Megszenvedtem vele. Ma már könnyen megy, de akkor alig tudtam eljátszani a latinos részét, mindig féltem, nehogy lemaradjak.
Halleluja
Faszi: Fefe [Mikuli Ferenc – S.T.] nehezen alszik el, ezért lefekvés előtt basszusgitározgatni szokott a szálláson. Sok alapot ilyenkor, vagy a beállások után szórakozva találtunk ki. Ez egy atomprimkó grúv, shuffle-ös dobbal, ami a zenekarnak is nagyon megtetszett.
Livius: Tibi egyszer, vagy egyszer se próbálta el a szövegét, amikor azt mondta, nekem kéne énekelni, mert a kikiáltós-rapes ének állna jól a dalnak, nem a nótázós.
Faszi: Iszonyú szubos lábdobot csináltunk neki a dobprogramban, amit sikerült berakni Livius SPD-jébe, ezért koncerten is úgy megdörren, mint lemezen. Ha városi rendezvényen játsszuk, megszólalnak a riasztók.
Libidó
Livius: A kedvenc számom a Quimby-mindenségből. Hatalmas grúvja, és jó énektémája van, ráadásul saját technikával játszom a guirón, amit azért találtam ki, mert a kubai, latinos játékot nem tudtam megtanulni.
Faszi: Nyitány 1. Sok a részhalmozás, de ettől jó. Lehet utazni rajta. És eredeti angolkürt van benne!
Az Ördög Magyar Hangja
Livius: A Quimbyben időnként megjelenik egy kizökkent, feje tetejére állt világ: ezeknek a daloknak ez az archetípusa.
Faszi: Nyomasztó szám, extrém harmóniákkal. Szilárd azóta is próbálja reprodukálni ezeket.
Szilárd: Már feladtam.
Faszi: Ezek is a Yamaha szintetizátorból jöttek, amit még külföldön se tudtunk szerezni nekünk, ha nem tudtuk elvinni magunkkal és kértük backline-ba. Úgy látszik, egyet gyártottak belőle az egész világon, azt is Szilárdnak.
Livius: Ehhez perkaerdőt építettünk a stúdióban. Faszival és Köves István Jr.-ral feljátszottuk egyszer, majd még egyszer egy másik sávra, és ettől kinyílt a tér a szám közepén. Koncerteken még Tibi is shakerezik a dalban.
Az Otthontalanság Otthona
Faszi: A Pink Floyd és a Massive Attack találkozása. Nekem az egyik kedvencem. Egy szegedi szálláson született, már félig aludtam, amikor meghallottam, milyen jó grúvot játszik Fefe, és álmosan odaszóltam neki, hogy ezt nehogy elfelejtsd!
Livius: Tibi megpróbálta felénekelni, nem ment, beküldött engem. Ez akkor még nem volt szokás a Quimbyben, még azt se szoktam meg, hogy a Halleluját én éneklem. Azt mondta, nem kell semmi, csak mondjam fel a szöveget, beszédénekkel. A hangmérnök úgy állította be a mikrofont, hogy alig kelljen hangot kiadnom. Leengedtem a gigámat, és egyben felnyomtam. Sokáig szenvedtem, hogyan reprodukáljam élőben, mert a stúdióban a meleg levegőnek is hangja van, de a színpadi dinamikus mikrofonba ez a laza lehelet nem működött. Nehéz volt kitalálni az élő változatot, de sikerült.
Faszi: Ez is a hiphop-őrületünk terméke. Az utolsó pillanatban állt össze, Tibi a stúdióba menet, a 20-as buszon fejezte be a szövegét. Sokáig csak Kurdosnak hívtuk, mert a refrénjéről a kurd háború jutott eszünkbe.
Szilárd: A stúdióban be volt midizve a zongora, és úgy lett vége a számnak, hogy szórakozgattunk vele.
Unom
Livius: A techno és az őrült bebop swing keveréke volt a cél. Munkacím: a mindannyiunk által tisztelt Kőszegi Imre élete és szerelme. Érdekesség, hogy Dódi évekkel később összeállt vele a saját zenekarában.
Faszi szeretett volna egy bongószólót a szám elejére, de ez meghaladta a képességeimet. Egy jobb pillanatomban aztán összehoztam valamit, amit nem tudtam megtanulni. Hosszú évekig nem tudtam jól eljátszani a szólót, mert Faszi nem kettőnégyet hoz abban a részben, hanem szabadabban dobol, és úgy meg tudott fordítani, hogy elvesztettem az egyet, ami nagy szégyen egy perkásnál. A mai napig el tudok tévedni ebben a rövid szakaszban, ha nem segít a lábcinnel.
Livius a Halleluja-klip forgatásáról:
Antal Nimród azt találta ki, hogy egy hajléktalant – egy elszegényedett zenészt – kövessünk Budapesten, aki el akarja adni a hangszereit. Az előkészítés, a sminkelés és a special effects abból állt, hogy Tibi levetett ruhatárából szereztünk egy szakadt öltönyt, kerestünk egy cipőt, ami nagy volt rám és idétlenül állt, majd belefetrengtem a szőnyeg alatti koszba, földet ettem, hogy a fogam is koszos legyen, Tibi csíkokat vágott körömollóval a hajamba, és azokba is koszt szórtunk.
A forgatásra Nimród egyedül állított be. Kérdeztük, hol a stáb. „Itt” – és magára mutatott. A kezében egy DV kamera volt, amiről azt se tudtuk, hogy létezik, egy tenyérben elférő kamera, amit úgy tartott a köldöke előtt, mintha csak malmozna, úgyhogy észre se vették, hogy engem forgat. Mivel nem low, hanem no budget forgatás volt, és Nimród is szívességből jött, gerillában forgattunk, realityt. Ha valaki sakkozott az aluljáróban, leültem vele egy partira, lehúztam a takarót egy hajléktalanról, aki ezért majdnem agyonvert a saját üvegemmel, Szilárd ugyanis rájött, hogy engem folyamatosan itatni kell, és hozta nekem a borokat, de volt, amikor lebuktunk, mert márkás bort vett mindig.
Aztán összetalálkoztunk haverokkal, mondtam, üssél meg, az megütött, erre kijött a tulaj, akinek a helye előtt verekedtünk, de megismert, mert törzsvendégek voltunk, mit csináltok, kérdezte, hát forgatunk, miért nem szóltatok, azért, mert minden spontán történt ebben a klipben. Egy nap reggeltől estig forgattunk, Nimród egy hétig vágta, és nemhogy ingyen dolgozott, de a kollégáitól szívességeket kért, hogy nekünk szívességet tehessen. Ő is imádta a közös munkát.
interjú: Soós Tamás
fotók: Valami Hektor
