Kurva banda jól muzsikál - Rec.hu

2019.07.18. 14:59, RRRecorder

the_sex.jpg

36 év a konzervgyárban, 19 év az artpunk zenekarban. The Sex lett Richard Atomból; erotikus-misztikus retró. Flex, drága járművek, arany, kisvasút. Őstánc Ökrös Csabával; lusta disznók; dubtechno időcsavarral; éjfekete hardcore. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A magát az artpunk kategóriába soroló Persona Non Grata 1990-ben alakult Szigetváron, igazán "híres" talán még underground szinten sem lett, viszont a "kultikus" státuszt azért megszavazhatjuk nekik; sokat játszottak külföldön is. Az évek alatt sokszor sokszor változott a felállás, egy időre "szét is hullt" a zenekar, ahogy a biójukban fogalmaznak, mostanában pedig PNG néven működnek. A nagyjából az anarchopunk felől indult, a punkos hozzáállást és lendületet komplex dalszerkezetekkel, ravasz váltásokkal, sokfelől beemelt hatásokkal és játékossággal társította; több korszakukban is játszottak a zenekarban fúvósok. A majd' három évtizedes pályát most egy best of foglalja össze, felmérhető, milyen korszakaik voltak, és az is, ami összefogja őket. A megjelenés ebből a szempontból öröm, másrészt viszont szomorú az alkalom. "Balog Tamás 47 éves, ebből harmincat a szigetvári konzervgyárban, tizenkilencet pedig a PNG dobosaként töltött el. 1990-ben a zenekar alapítói között volt, és a 2016-os újrakezdés óta ismét tagja az együttesnek. Néhány hete kiderült, hogy Tamás súlyos beteg, átesett egy fontos műtéten, de további kezelések várnak rá. A család anyagi helyzete kritikus, a párjával együtt nevelik 12 éves kisfiúkat, közben gondoskodnak Tamás demenciával küzdő édesanyjáról is." A "fizess, amennyit akarsz" lemez bevétele neki megy (a leírásban ott van a bankszámlaszáma is). Illetve a best of mellett megjelent Barátok Balogért című válogatás szintén e célból; rajta van a 30Y 2015-ös PNG-feldolgozása, két PNG-remix, valamint Anima Sound System, VHK, Korai Öröm, Másfél, Shapat Terror stb.. Facebook


"A teljes ismeretlenségből, minden előjel nélkül hirtelen előtűnt Richard Atom tizenhét évig a fióknak készített zenét, most viszont úgy döntött. elkezdi közreadni" - írtuk 2016 nyarán, majd több Richard Atom-szám is itt debütált. Mint az Electronic Beats az új albumot bemutató cikkéből kiderül, a 2001 óta írt számokból kb. háromezer gyűlt össze, akkor elege lett, törölte is majdnem az egészet - “végül valahogyan az lett belőle, hogy nem törölhetem ki, amíg nem véleményezte valaki, szóval beküldtem a Recordernek. Ők meg beleszerettek és felkarolták.” Ez új lendületet adott neki; komoly változás, hogy az új zenék analóg kütyükön készültek, és a név is más: The Sex. "Úgy hiszem, ezek a dalok nem csak nekem fognak örömet okozni, hanem másoknak is. Mostantól a zene már nem önkielégítés lesz számomra sem, hanem maga a szex :DDD" - szól a magyarázat. A bemutatkozó album címe Lost Data Kept In Hearts, látszólag elég egyszerű darab, de aztán egyre rejtélyesebb lesz a naiv-fülbemászó dallamok, a tánczenei formák és a (kellemességre olykor fittyet hányó) érdekes hangzások után kutató gombcsavargatás mindig változó arányú keveréke. Facebook


A Saverne 2016-ban robbant be a Hendrix című klippel (nem sokkal később szerepeltek Magyarradar rovatunkban), most pedig egy új EP-vel és klippel álltak elő. Az utóbbi a High On Pomelo EP címadó számához készült, erotikus-misztikus-horroros és retrós, önironikus, erős darab, Szabó Áron rendezte. A négyszámos EP többi darabja is a franciás elektróhoz kever más hatásokat, még mindig van valamennyi rock, de előkerül a szintifunk és -pop is. Mint a Hvg.hu a klipet bemutató cikkéből kiderül, több cég is segíti a zenekart a német piacon, a Hendrix egy nagy kampány zenéje lett, illetve az új számok jól futnak német playlisteken is. Facebook


Június végén, 59 évesen hunyt el az egyik legnagyobb népzenész, Ökrös Csaba hegedűs. Ebből az alkalomból tette fel a Bandcampre Kobza Vajk a vele készült, 2003-ban limitált példányszámban megjelent, kereskedelmi forgalomba nem került Őstánc című lemezt. A hegedű és koboz mellett még ütőhangszerek és fúvósok is kísérnek. A fókuszban inkább Ökrös Csaba játéka van, természetesen; Kobza Vajk a rá emlékező posztban a maga szerepét meglehetősen szégyellősen írja le. "Csabával három hónappal ezelőtt beszéltem telefonon. Akkor szomorúan, halkan fűzte a szót: nagyon nincs jól, de sok terve van és örülne, ha csinálnánk újra egy lemezt, de most 'törököset'" - olvasható itt. Kobza Vajk honlapFacebook, legközelebbi koncert: július 27., Dömörkapu Rengeteg, Szentendre.


Dé:Nash
ugyebár a szélsőjobboldali mitológia E/1-ben elmondott parodizálásával lett híres - mégpedig nemcsak itthon: írt róla a New Statesman és a Wire új számában is kapott egy oldalas cikket -, új klipes száma ehhez képest új témáról szól: "flex, drága járművek, arany" címszóval a Kisvasút a nevezett közlekedési eszköz által jelképezett közpénzszórásról szól (feltűnik egy stadion is), a poétikai csavar pedig a kisvasút kazánjának megszemélyesítése. Érdekes, hogy pont azon a napon jelent meg a YouTube-on, amikor kiderült, hogy több mint 12 milliárd forintot készül költeni a kormány a kisvasutak fejlesztésére (talán, bár ez kissé homályos, a nevezetes felcsútira is). Ezek után kissé aggódva figyeljük, miről fog szólni a következő Dé:Nash-szám. Facebook, legközelebbi koncert: augusztus 2., Budapest Park


Már hónapok teltek el a legutóbbi Új Bála-kiadvány óta, úgyhogy nagyon itt volt az ideje egy újnak. A Lobban szokás szerint idegbetegen szórakoztató, szétcsavart lo-fi kísérleti techno, de a tapasztalt hallgatóknak is tud meglepetéseket okozni. Az első, Kurva Banda Jól Muzsikál című szám viszonylag normálisan indul, játékos, lo-fi-s elektronikus kvázi-tánczeneként - aztán bő másfél perc múlva úgy rácsavarodik egy új, önmagában egész egyszerű motívumra, hogy többet ki sem szabadul. A második, Ártatlan Játéknak Indult Az Egész pedig kicsivel a fele előtt nyúlós masszává változik át. Meglepő az is, hogy a Lusta Disznók meggyőzően tényleg lusta disznókról szól; a legvégén pedig A Prés pedig azzal hoz duplacsavart, hogy viszonylag egyenes fokozásra épül. A Lobbant a Lollies nevű, nemrég indult brooklyni kazettakiadó jelentette meg fizikai formában, szép zöld kazettán. Facebook, legközelebbi koncert (a Cranky Bow projekttel): július 24., Auróra.


Extrém-underground metal körökben nagy figyelmet keltett az On Graves bemutatkozó anyaga. A kéttagú (ráadásul mindkét tag neve: M), gitár-dob felállású (plusz emberi hang, jól eldugva) zenekar főleg a hardcore-ból és a black metalból merít. Az All Must Go hat száma tömény és letaglózó, de az erőn kívül van bennük annyi változatosság és fifika (no nem cizellált szólókban, egészen más értelemben), hogy elegendő ok van a többszöri meghallgatásra. Facebook, legközelebbi koncert: augusztus 2., Dürer Kert.


OhmikRon
az előző évtized eleje óta van jelen a magyar dubtechno-életben. Legutóbbi kiadványa, a Ten Years With OhmikRon, mint címe is mutatja, az elmúlt tíz évben született, eddig meg nem jelent számokból válogat nyolcat. Többségben vannak köztük lebegős, hipnotikusan pulzáló számok, de akad néhány olyan is, ami messzebb merészkedik a dubtechno ismert formáitól. A mind ritmikájában, mind a megszólaló hangokban is meglepetéseket tartogató Tauen Eisberg például egy igazi csemege. Facebook


Szintén dubtechno, vagy legalábbis -közeli zene Banyek egyik új EP-je a kettő közül. A Baka című első EP-n a dubtechno ismert hangzásai eleve redukált vagy absztrahált formában jelennek itt meg, és "időmanipuláló modulok" (de)formálják őket tovább. Nagyon izgalmas, ahogy a dubtechno jellegzetes, ráérős időkezelése megcsavarodik. A leírás szerint a filozófiai elgondolás a háttérben az, hogy "az időt az egyén konstruálja". A másik új EP, az Eka sokkal inkább rendes dubtechno, mégpedig arra a hitvallásra alapozva, hogy "ha úgy csináljuk a dubot, ahogy azt kell", akkor a számok csak verziók lesznek. (Mármint ez nem az "önismétlés mentegetése" vagy ilyesmi, hanem a műfaj természetének a leírása, amivel valószínűleg a dubtechno-rajongók egyet fognak érteni.) A két EP élő (vagyis utólagos manipulációk nélküli) felvétel, a rigai Kontaktor fesztivál után készültek, az ottani benyomásokat (például a fehér éjszakákat) dolgozzák fel. Facebook


Tavasszal szerepelt
rovatunkban Giash több kiadványa is. Messziről nézve az új EP is olyan, mint a korábbiak: "egy-egy visszafogottan húzó alap nyújtja a biztos támaszt, ami köré sokfelé kalandozó, játékos, nem egyszer meglepő irányokba induló motívumokat rendez el. Látszólag nem sok minden történik, valójában azonban többszöri, figyelmes hallgatással is újabb és újabb izgalmakat lehet felfedezni." Ezúttal a cím az, hogy Spacecraft, de ne gondoljunk egyszerűen felfejthető űrbéli kalandozásra: ennél jóval kevésbé illusztratív ez a zene. Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2019/07/18/kurva_banda_jol_muzsikal_rec_hu
Kurva banda jól muzsikál - Rec.hu
süti beállítások módosítása