Ma este Fatal Drop Seven Davis Jr.-ral a Pontoonban!

2018.06.29. 11:04, rerecorder

fatal_drop.jpg

Az amerikai Seven Davis Jr. a house-funk egyik új hercege, 2015-ös remek debütlemezéről a Recorder is lelkes kritikát közölt, tök jó, hogy fellép ma este a Pontoonban, pláne, hogy most jelent meg legújabb, súlyos háttértörténetű albuma. Eddig oké, és addig is, hogy a Nightdrive partisorozat az MTV-vel közösen szervezi az eseményt, aminek Fatal Drop a címe. Na, de ez mit jelent?

Fatal Drop: Seven Davis Jr. 

Helyszín: Pontoon

Kezdés: 2018. június 29., 19:00

Belépő: ingyenes

Facebook-eseményoldal


Nos, nem tudjuk, mi az a Fatal Drop. Illetve nem tudhatjuk pontosan, hiszen a ma esti az első olyan parti, ami a Fatal Drop jegyében zajlik, és a Pontoonban derül ki, hogy miről is szól.

Az talán beszédes, hogy a hosszú évekig addikcióval küzdő, mára a sötét időket maga mögött hagyó Seven Davis Jr. a sorozat első fellépője. A már kisgyerekként gospelkórusban éneklő Davis ráadásul most júniusban adta ki legújabb albumát, a Choir Boyt. Ahogyan arról Davis hosszan ír a bandcampes megjelenés alatt, a lemez a dj-producer-énekes élete traumáját, gyerekkori bántalmazásait és az abból fakadó problémáit tárja fel, és végeredményben arról szól, hogy az előadó végre megérkezett oda, ahol most már nem rabja bármilyen múltbeli traumának, drognak, nincs összetörve, nem depressziós. Nem traumáinak áldozata, hanem továbblépett, túlél és a rossz dolgokat jóra cserélte. Nagyon fontos megjelenés (amelyben Davis gyerekkori kedvenc dalainak instrumentális részei köré épít új downtempós, soulos dalokat, de még a nyárra ígér egy tőle megszokott klasszikus tánczenés EP-t is), mint ahogyan a ma esti parti is egy nagyon fontos kezdeményezés indítója.

és a friss és nagyszerű Seven Davis Jr. album, a Choir Boy


és egy táncos dal - ami inkább reprezentálja a mai bulit - a legutóbbi Sev Was Here dupla EP-ről, On The Catwalk

https://recorder.blog.hu/2018/06/29/ma_este_fatal_drop_seven_davis_jr_-ral_a_pontoonban
Ma este Fatal Drop Seven Davis Jr.-ral a Pontoonban!
süti beállítások módosítása