„Az öngyógyítás egy nagyon hatékony formája” – Antal Levente (Blunt Shelter-kiadó)-interjú

2018.06.28. 17:48, rerecorder

a_blunt23319473_728631730679995_7819802807654345115_n.jpg

A november óta minden hónapban új kiadvánnyal jelentkező Blunt Shelter kiadóról már korábban is írtunk a jazzes-soulos hiphopszínteret feltérképező cikkünkben, és ajánlottunk is tőlük megjelenést. Legutóbb egy nagyívű válogatáslemezzel jelentkeztek újra, rajta nemzetközileg is elismert producerrel. Antal Leventével, a kiadó alapítójával beszélgettünk.

Most akkor Blunted In The Bomb Shelter vagy Bombed In The Blunt Shelter?

a4270543620_10.jpg
A kérdés jogos - valóban erős szerepe volt Madlib albumának a címadásban, meg úgy alapvetően nekem mindig is a legfőbb inspirációk között volt a munkássága, így ez az ő irányába is tisztelgés.  A kiadó neve viszont tőle függetlenül alakult. Első körben Smoke Signals lett volna a válogatáslemez címe, de utánanéztem és van már egy ilyen című instrumental hiphop kiadvány (ráadásul elég jó is), úgyhogy újra kellett gondolni. Végül az összes előadó egyhangúan szavazta meg ezt a címet, úgyhogy ennél maradtunk.


Madliben kívül a Blunt Shelter-kiadványok erőteljesen hódolnak az ezredfordulós instrumentális hiphopnak, a DJ Krush
 / DJ Cam-vonalon. Milyen örökséget akarsz velük továbbvinni?

Örülök, ha ilyen rezgések jutnak eszedbe a kiadványokról, mert eléggé szeretem mindkettejüket, de ugyanakkor úgy hiszem, hogy egy fokkal előremutatóbb összképet mutatnak a zenék. Az örökség szempontjából a bakelit-vetületet emelném ki. Az elsőszámú ok, hogy minden kiadvány jön korongon is, az hogy maradjon valami az utókornak fizikai állapotban. Végtére is az egész hiphopkultúra alapanyaga a vinyl és minden előadónak mérhetetlen boldogság, amikor a kezében tartja a saját zenéjét lemezen. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot amikor az első megjelenésemet kézbe vettem és azt sem, amikor az első Blunt Shelter-kiadványt a kezébe nyomtam StackOne-nak és Herring Frankynek - örömkönnyek!


Honnan jött az ötlet és miért fontos számodra, hogy legyen a magyar instrumentális hiphopproducereknek is kiadója?

a_blunt_stack24296590_740272402849261_2214737668475058345_n.jpgAz ötlet már érlelődött bennem egy-két éve. Nagyon szeretek zenéket válogatni és amellett, hogy én is beat-elek (BluntOne néven), imádok jó zenék után vadászni, napi szinten. Ezen felül pedig tíz évet foglalkoztam online marketinggel különböző cégeknél és ezáltal tökéletesen tudom egybemosni a szaktudásomat a legkedvesebb hobbimmal. Szerencsésnek is érzem magam, hogy ezzel foglalkozhatok. A végső szikra akkor jött amikor a Tinta Art Café-ban volt egy beatmaker-buli, ahol StackOne is fellépett. Korábban is követtem a munkásságát de ott helyben annyira betalált, amit csinál, hogy a szettje után odamentem hozzá és közöltem vele, hogy megcsinálom a kiadót és őt szeretném elsőnek kiadni. Szerencsére ő is nagyon örült a tervnek. A többi magyar srác pedig, akiket kiadtam vagy tervezek kiadni, elképesztő tehetségek és ott van a helyük a nagy nevek között. Igyekszem felemelni őket arra a szintre, ahol a helyük van. Egyébként mindegyiküket jó barátomnak is tekintem, ez elengedhetetlen része az egész kiadózásnak.


Miért nem volt eddig ilyen platform a producereknek? Alulreprezentálják magukat?

Abszolút. A saját zenei pályám alapján tudom, hogy ezt nem azért csinálja senki, hogy híres legyen vagy meggazdagodjon. Ez az öngyógyítás egy nagyon hatékony formája. Manapság szerintem nincs olyan ember, akire ne férne rá egy kis terápia, a beatelés pedig tökéletesen működik. Tehát ők csak csinálják, ami jön, de úgy igazán senki nem arra fókuszál, hogy eljuttassa a zenéjét a megfelelő fülekbe. Feltöltik a hanganyagot, csinálnak lemezeket és borzasztóan elégedettek és boldogok azzal amit elérnek - és szerintem ez a gyönyörű a hiphopban. A szeretetről szól az egész, nem a nagyzolásról. Nekem pedig volt szerencsém rengeteg emberrel megismerkedni az évek alatt és egy olyan szintet elérni a zenémmel, amiről soha nem is álmodtam. Ezt a kapcsolati tőkét és tudást pedig nagyon szívesen felhasználom arra, hogy az említett tehetségek szekerét picit előrébb lökjem, és természetesen egy teljes munkaidős foglalkozást és megélhetést kreáljak magamnak, szépen lassan.


Onnantól, hogy megvolt a kiadó alapgondolata, mennyire volt nehéz elindítani? Mit ajánlanál azoknak, akik maguk is szeretnék a saját kiadójukat elindítani?

a_blunt_harring26165429_753303898212778_6888226278605598014_n.jpgJogilag elég nehéz volt utánajárni mindennek, hogy rendesen tudjam csinálni. Szerződést írni, cégformát választani, könyvelőt találni és a többi. Az ügyviteli dolgok az elején elég nehézkesek, ha valaki tényleg nemzetközi szinten gondolkodik és tisztán akar mindent csinálni, és nem csak egy "bandcamp+soundcloud+facebook"-label akar lenni a sok közül. Akik maguknak is szeretnének kiadót csinálni, azt javaslom, hogy olvassanak rengeteget ezeknek a működéséről. Én is ezt tettem, úgy két hónapon keresztül bújtam a szakirodalmat, mire összeállt a fejemben az egész zeneiparnak mondjuk úgy kb. a 30%-a... Összetettebb, mint azt gondolná az ember, de amint letisztul a kép, már nem tűnik atomfizikának. Sok vele a munka, de nincs annál jobb dolog, mint amikor azzal foglalkozhatsz, amiért rajongasz.


Az eddig kiadott lemezeket helyi beatmakerek csinálták, a válogatás ezzel szemben eléggé nemzetközi lett, rajta spanyol, francia és norvég producerekkel. Hogyan találtál rájuk? Vagy ők találtak rád?

Is-is. Az egész vízió legfontosabb eleme az volt, hogy  először a kedvenc magyar producereimet szerettem volna kiadni és csak utána nemzetközi neveket. A válogatáslemezt éreztem a legjobb eszköznek arra, hogy a nemzetközi piac is felfigyeljen arra, hogy itt bizony komoly tervek és súlyos beatek vannak készülőben. Aztán persze a magyar srácok cucca olyan szinten jó és annyira jól sült el, hogy semmivel sem érzem kevesebbnek, mint bármelyik előadót a válogatáslemezen. A line-up-ot legalább két hétig terveztem fejben, mielőtt elkezdtem volna felvenni az előadókkal a kapcsolatot. Igazából a 95%-a azoknak, akiknek írtam, belement, ami nagyon sokat lendített a már egyébként is erőteljes munkamorálon. A lemezen szereplő előadók közül mindenkit ismerek, évek óta követek és álomszerű érzés, hogy most a kiadóm alatt jelent meg zenéjük. Talán a legjobban Sraw és Hubert Daviz lepett meg a pozitív reakcióval. Az előbbi végül rá is került a lemezre egy olyan alapzenével, ami nekem hiphop-mérföldkő volt úgy öt éve, amikor megjelent egy remix formájában (Intro3000). Hubert Daviz sajnos végül nem küldött zenét. Összességében egyébként kábé fél évbe telt összehozni ezt a lemezt a jelenlegi formájában.


A Bandcamp-oldalon jönnek ki a lemezcég megjelenései, összepárosítva egy közösségi finanszírozással, hogy lehessen vinyl is
. Elsőre kis példányszámnak tűnik ez a kiadványonként 100-200 lemez, de elég nagy eredmény egy nemrég indult kiadótól.

Hiába van vinyl-reneszánsz, nem annyira egyszerű eladni a lemezeket, mert szűk a felvevőpiac. De ha azt nézem, hogy a legnagyobb kiadók hasonló stílusban 300 példányszámot 1+ év alatt tudnak kipörgetni nagyátlagban, akkor annyira nem is rossz a helyzet. 100 példány már nagyon könnyen összejön, alig egy hét alatt bármelyik kiadványra, a 200 is teljesíthető, de az már jóval keményebb dió, a 300 pedig nagyon nagy kihívás, legalábbis a jelenlegi vásárlókörrel. A qrates üzleti modellje rengeteget segít. A magyar posta áraival szinte esélytelen a verseny más európai boltokkal és kiadókkal, így az, hogy ők postázzák minden vevőnek, óriási segítség. A vásárlások nagy  része egyébként boltoktól jön viszonteladásra, ezt követik az egyedi megrendelések és természetesen saját magunknak is (előadónak, kiadónak) rendelni kell a lemezekből, hogy összejöjjön a kitűzött példányszám. Jelen állás szerint nem a profit miatt kerülnek nyomásra a lemezek. Fontos a kultúra iránti tisztelgés, és a kiadó arculatépítésének is szerves részét képezi a bakelit megjelenés.


Vízválasztó volt, hogy felkerültetek hivatalos Spotify-playlistekre? (Néhány hivatalos Spotify-playlist, ahol fent vannak a cég felvételei: 
Lofi Hip HopChill Lofi Study BeatsLush LofiJazz Vibes.)

a_blunt_drumlord27867544_773456742864160_1628121951115625621_n.jpgMondhatni, igen. A Spotify rengeteget tesz az instrumentális hiphop sikeréért. A listákkal rengeteg előadónak változtatták meg az életét és így arra ösztönzik az embereket, hogy alkossanak. Szeretném kiemelni a Chillhop csapatát is, mert róluk is hasonló jókat tudok csak mondani. Óriási hallgatói bázist teremtettek, nagyon pozitívan és jótékonyan állnak hozzá a minőségi hiphophoz. Nem csak azt promózzák, amit ők adnak ki, hanem nagyon aktívan építik a közösséget és emelik fel a tehetséges beatmakereket. Spotifyon egészen konkrétan ott tartanak a lejátszási listáikkal, mint a hivatalos listák, ami elképesztő teljesítmény.


November óta konzekvensen szállítod a havi egy megjelenést. Hogyan választod ki a következőket, mi az értékmérő?

Ez elég egyszerűen zajlik. Az évek alatt rengeteg alkotó munkásságát ismertem még és egyelőre ebből merítkezek. Nagyon válogatós vagyok és egy kissé önző módon jelenleg a saját ízlésemnek megfelelően választom ki az előadókat. Ezen felül emberileg is kell, hogy legyen egy közös hullámhossz. Tehát hiába érzem azt, hogy ennek a valakinek elképesztően jó a zenéje, ha emberileg nincs meg a kapcsolat, inkább nem erőltetem az együttműködést. Szeretek nyugodt körülmények között dolgozni.


Milyen megjelenéseket tervezel még az évre?

Augusztusig vannak meg fixen a kiadványok, az azt követő hónapokon még dolgozom. Érkezni fog egy frankclear (HU) lemez június végén. Egy kissé kakukktojás lesz, mert inkább az elektrohiphop felé hajlanak a hullámok, ami alapvetően nagyon nem kenyerem, de Frank valahogy úgy csomagolja az egészet, hogy az imádnivaló. Júliusban Type Raw (NO) következik egy nagyon erős lemezzel. Elképesztően tehetséges az ember, aki egyébként a Loop Holes kollektíva aktív alkotója és atyja. Vannak olyanok is, akik már le vannak szervezve, csak még dátum nélkül: Lusta Bítek (HU), Sensi (NO), Sraw (SE), Soho (US) és remélhetőleg StackOne és Herring Franky is összerak egy LP-t az év végéig.


Ha kívánhatnál egy előadót - és Madlibet nem ér mondani -, kinek a lemezét adnád ki?

Egy formáció jut eszembe ami az én fülemnek egységes és tökéletes hangzás: Wun Two és Hubert Daviz főzte ki közösen a paseadero és vaporwavez albumokon. Ha tőlük egy hasonló kollabalbumot össze tudnék hozni, az brutál lenne!

interjú: Salamon Csaba


és a friss válogatáslemez a Blunt Shelter kiadótól: 

https://recorder.blog.hu/2018/06/28/_az_ongyogyitas_egy_nagyon_hatekony_formaja_antal_levente_blunt_shelter-kiado_-interju
„Az öngyógyítás egy nagyon hatékony formája” – Antal Levente (Blunt Shelter-kiadó)-interjú
süti beállítások módosítása