A Jackie’s Gun lett az év egyetemi bandája!

2018.06.21. 15:30, rerecorder

jackiesgun_vagott_logoval_2.jpg

(X) Ismerjétek meg a Dunai Regatta Sound of the University egyetemi tehetségkutatójának győztesét, a Jackie’s Gunt! 2015-ben Hegyi Ádám és Fodor Krisztián alapította a zenekart, mely akusztikus duónak indult. Az alapítást követő években a rockzene szeretete további tagokat sodort a zenekarba, Péterdi András (ének), Milei Bálint (dob) és Imrei Ariel (basszusgitár) személyében. A zenekar hangzására a stílus minden irányzata hatással van, főleg a grunge és a punk világából inspirálódnak, de zenéjükben gyakran tűnnek fel a metal elemei is.

2017-ben adták ki első lemezüket, amely a CELL nevet kapta, majd nem sokkal később megjelent a legelső klipjük Happenings Seem Similar című dalukhoz. Ugyanebben az évben a banda megnyerte a Police Fragrances Rebel Yell tehetségkutatót, melyet Papp Szabi (Supernem), Anga-Kiss Miki (Useme) és Frankó Roni zenei újságíró zsűrizett. A banda továbbra is tarol, ugyanis idén a 6. Dunai Regatta tehetségkutatóján, a Sound Of The University-n elnyerte „Az év egyetemi zenekara” címet, méghozzá a Fodor Máriusz (reklámzeneszerző), Holler Franciska (menedzser, Patikadomb), Laszip Dávid (menedzser, Kelemen Kabátban), Kama (Mary PopKids) és Radics Peti (vlogger) alkotta szakmai zsűri pontjai alapján. A győzelem szuper nyereményekkel járt: dinamikus mikrofont kaptak a Sennheisertől, valamint felléphetnek az EFOTT-on és a Strand Fesztiválon. A srácokat a tehetségkutatóról és terveikről kérdeztük.


Milyen érzés, hogy megint megnyertetek egy tehetségkutató versenyt?

Elképesztő érzés, hogy egy vegyes összetételű zsűrit meg tudtunk győzni felvételen és egy rövidke koncerten keresztül is. Úgy gondoljuk, hogy a Police Rebel Yell és a Sound of the University eleget adott ahhoz, hogy el tudjunk rugaszkodni onnan, ahol most vagyunk. Most kemény munkára és egy kevéske szerencsére van szükségünk ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket jól ki is tudjuk használni.


Mi a következő lépés? Mik a terveitek?

Gőzerővel dolgozunk a második albumunkon, amit a SuperSize Recording stúdiójában veszünk fel. Már önmagában is öröm, hogy támogatást kaptunk egy lemez elkészítésére, de az, hogy ebben a stúdióban dolgozhatunk, nagy megtiszteltetés is számunkra. Miután kész a lemez, szeretnénk elindulni egy kisebb turnéra, bejárni Magyarország nagyobb városait, illetve érinteni néhány határhoz közeli külföldi várost is.


Milyen dalokon dolgoztok most? Mikorra várható az új album?

Néhány hónappal korábban lehetőségünk adódott, hogy felvételt készíthessünk a Stamusic Stúdióban Stámusz Ferivel. Két dalt fel is vettünk, amit hamarosan kiadunk. Ezek a dalok kicsit más stílusúak, mint amilyeneket a második album fog tartalmazni, ezért is döntöttünk úgy, hogy attól teljesen külön jelenjenek meg. Még kérdéses, hogy a második lemez mikor jelenik meg, mert a stúdiómunkálatokat csak a nyár közepén kezdjük el. Annyi biztos, hogy súlyosabb hangvételű anyaggal szeretnénk előrukkolni az elsőhöz képest. A felvételek minőségében biztosan nagy lesz az ugrás, de a dalok stílusában és struktúrájában is lesznek változások.


Milyen zenekarok, stílusok hatnak rátok leginkább?

Ez elég változó. Mindig más és más inspirál minket. Folyamatosan merítünk kedvenc zenekaraink, előadóink energiáiból. A zenekaron belül elég színes a paletta zenei ízlés terén, szinte minden irányzat megtalálható a lejátszási listáinkon. A klasszikus zene, a jazz, a blues, a metál, a parasztpunk, az alternatív progresszív rock vagy akár a hiphop is egytől-egyig hatással van a zenénkre.


Mire számíthat a közönség, ha elmegy a koncertetekre az EFOTT-on vagy a Strand Fesztiválon?

Ez az első alkalom, hogy nagy fesztiválokon léphetünk fel, szóval biztos, hogy nagyon meg fogjuk túrni. Játszunk a régiek mellett eddig még nem hallott, új dalokat is. A közönség energikus rockzúzdára számíthat. Nem szoktunk finomkodni. El kell jönni és meg kell tapasztani.


Hol találkozhatunk még veletek a nyáron?

Az első nyári koncertünk az A38 hajón lesz július 12-én a Perfect Pill zenekarral, majd másnap július 13-án már utazunk is Körmendre az Alterába Fesztiválra, ezt követően július 15-én az EFOTT, majd július 21-én Művészetek Völgye, aztán majd csak augusztusban lesz a következő a Strand Fesztiválon.


AKIKEN A PUNK SEGÍTETT - JACKIE'S GUN-DALPREMIER.


Facebook: www.facebook.com/jackiesgun


www.facebook.com/dunairegatta

www.dunairegatta.hu

https://recorder.blog.hu/2018/06/21/a_jackie_s_gun_lett_az_ev_egyetemi_bandaja
A Jackie’s Gun lett az év egyetemi bandája!
süti beállítások módosítása