Nekem a temperamentum tetszik - Superstereo feat. Dé klippremier

2018.06.15. 11:05, RRRecorder

superstereo-ft-de-vakvilag-premier.jpg

2015 áprilisában itt a Recorderen debütált SuperStereo Bent a neved című száma, ami három évvel később, 2018 tavaszán még mindig ott van a rádiókban legtöbbet játszott magyar dalok között.  Vajon ezt az új számot 2021-ben fogják játszani (ha lesz még akkor rádió)?

A Vakvilág című slágeres, könnyed, reggaeton-moombahton alapú dal zenéjét SuperStereo, vagyis Laskai Viktor írta, aki ezúttal rappel is benne, de ezt leszámítva hozza jellegzetes világát; a szöveget pedig szokás szerint Tariska Szabolcs, akinek a stílusjegyeit, a slágerszövegek alaptémáinak jellegzetes megközelítését szintén rögtön fel lehet ismerni.

Az érdekesség az, hogy ismét , vagyis Darabos Dávid énekel, mint a Bent a nevedben és az abban az időben megjelent egyéb számokban. Akkoriban eléggé összeforrt a nevük (!), annyira, hogy sokan Déről hitték, hogy ő SuperStereo, merthogy ő énekel. Aztán Dávid kissé eltűnt, SuperStereo pedig különböző énekesekkel dolgozott együtt: Meszka, Dér Heni, legutóbb Kollányi Zsuzsi. Mint mondta, ezt fogja folytatni a jövőben is: "minden dalomhoz a hozzáillő hangot és előadót keresem. Örülök, hogy egy másik oldalamat is megmutathatom a dalban, mert itthon kissé nehezen értelmezik azt a fajta dj/producer megközelítést, amit képviselek, és így talán egyszerűbb lesz a nagyközönség számára megérteni, ki is az a SuperStereo."

Dé is visszatér a reflektorfénybe, mégpedig szólóban, de (hogy ne legyen egyszerű) Laskai Viktor segítségével. Mint mondta: "nem volt könnyű feldolgoznom a hirtelen jött sikert, legjobbnak láttam átmenetileg kilépni a nyilvánosság nyomása alól. Két év után, idén januárban láttam elérkezettnek az időt, hogy visszatérjek és szólókarrierbe kezdjek, amihez Viktor is felajánlotta a segítségét. A dal első hallásra működött mindkettőnk fejében, és úgy döntöttünk, hogy az MC szerepet Viktor tölti be."

Alább a Kenny Fisher rendezte videó. SuperStereo itt van a FacebookonDé pedig itt.

Címkék: premier superstereo
https://recorder.blog.hu/2018/06/15/nekem_a_temperamentum_tetszik_superstereo_feat_de_klippremier
Nekem a temperamentum tetszik - Superstereo feat. Dé klippremier
süti beállítások módosítása