„Ami valamilyen, az valakinek nagyon, másnak meg nagyon nem fog tetszeni” – Kelemen Kabátban-interjú

EDM-pop és klasszikus rádiós sláger, drum and bass és magyaros kesergő is hallható a Kelemen Kabátban legutóbbi lemezén (kritikánk itt). A zenekar énekes-szövegírójával, Horváth Boldival és zeneszerző-producer testvérével, Horváth Gáspárral (JumoDaddy) beszélgettünk a szerelmes dalok és imádságok párhuzamosságáról, a hajnali pillanatokról és a kreatív kollektív tudattalanról, valamint arról, hogy manapság egyre kevésbé fontos a popzenében a hangzás egységessége – abból az apropóból, hogy a Petőfi Rádióban most vasárnap tíztől, az M2 Petőfi TV-ben pedig hétfőn 22.40-tól lesznek hallhatók-láthatók az Akusztikban.

Az Úton nemrég első helyig jutott a Petőfi Rádió toplistáján. Miért ezt a dalt választottátok az új lemez első rádiós single-jének? Része volt a döntésben annak, hogy ez az dal, ami a leginkább illeszkedik a magyar pop (akár a kilencvenes évek elé visszanyúló) hagyományába?

Horváth Boldi: Ez a dal egy újabb példa arra, hogy fogalmunk sincs arról, melyik dal fog működni közönség- és rádiós sikerként. Nagyjából ezt értékeltük leginkább alul az összes dalunk közül.

Horváth Gáspár: Nagyon sokat dolgoztunk ezen a dalon, nagyon nehezen találtuk meg rajta a fogást. Gyakran félre is tettük, vagy inkább azt mondanám, hogy két éven át egyfajta tudattalan vagy passzív módon dolgoztunk rajta. Az volt a munkacíme, hogy Zeneszerelem – ugyanúgy, ahogy az albumnak is –, tehát tudattalanul egyfajta kulcsdalnak számított nálunk. Úgy érzem, hogy végül a hangszerelés vitte el a balhét, és az, hogy a szöveget is kétszer-háromszor átírtuk. A szavak szintjén nem szoktam beleszólni a szövegekbe, de a dramaturgiai és prozódiai kérdésekről elmondom a véleményemet, például hogy a hangulatot milyen irányba kellene elvinni. Amikor egy hosszú, nehéz vajúdás után elérte a formáját a dal, akkor már elég jónak tűnt, és tényleg belepasszolt a könnyen befogadható, pozitív üzenetű, konstruktív, barátságos, szerethető világba, amit a rádiók kedvelnek.

Van egy titkos háttérinformáció az Úton kapcsán, hogy – ezt valahogy jól kell megfogalmazni – mi Boldival titokban ezt a dalt egy imaként fogtuk fel, és a dalszerzés során is így tekintettünk rá. De legalábbis van egy ilyen metafizikai értelmezése is.

HB: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy idővel rájöttünk, hogy a szerelmes számok és a dicsőítő számok dalszövege gyakorlatilag tökéletesen megfeleltethető egymásnak. És amikor erre rájöttünk, más zenéket is elkezdtünk ilyen füllel hallgatni. De az kifejezett motivációnk nem volt, hogy „most akkor írunk egy dicsőítő dalt”, de aztán lett egy ilyen értelmezése, a rengeteg lehetséges értelmezés közül az egyik.

HG: Ez egy alapvető bibliai gondolat, hogy az emberek közti szerelem és a világot irányító mindenható és az ember közti viszony két, egymáshoz nagyon hasonló érzelmi állapot. Például Pál apostol szeretethimnuszában is így van. Ez folyamatosan mozgott bennünk, de nem volt ez expressis verbis kifejezve, csak sokat beszélgettünk erről a témáról, aztán nagy nehezen, de kigurult végül ez a dal, ami számomra az egyik legfontosabb a lemezről. Nagyon örülünk, hogy működik a rádiókban. De emögött nem volt valami tudatos stratégia; inkább azt érzem, hogy elindult a dal a maga útján, önálló életet kezdett élni.

HB: Amikor készült a lemez, akkor talán azért történt, hogy a legkevésbé erre kaptuk fel a fejünket, mert ennek a legkevésbé karakteres a hangszerelése. Élő gitár, basszusgitár, dob – egyébként szerintem rettenetesen jól szól, nagyon ki van találva, de nem csap annyira arcba, mint mondjuk a Majomketrec vagy a Kesergő. És a hangszerelés értelmében a karakteresség éppen a gátja a slágerességnek, hiszen ami valamilyen, az valakinek nagyon, másnak meg nagyon nem fog tetszeni. Ha ebben az értelemben kevésbé karakteres egy dal, akkor sokkal nagyobb eséllyel fog nagyon sokaknak tetszeni. Szóval mi nem tudtuk, hogy fog-e működni, de aztán amikor elkezdtük mutogatni, először egy kis belső körben, aztán a szakmában egyre több embernek, akkor nagyon jó visszajelzések jöttek: korosztálytól, szakmától, nemtől függetlenül sokan mondták, hogy mennyire tetszik nekik, és ezért döntöttünk úgy, hogy legyen ez az első rádiós single.

HG: Nekem a tesztfázisban meglepően jó visszajelzés szokott lenni az Instagram, az Insta Storyjaimba gyakran szoktam demókat, készülő dalokat kiszivárogtatni, félig tudatosan, félig meg csak úgy miért ne, hiszen erre való az Insta Story. És erre a dalra iszonyú sok pozitív visszajelzés érkezett, ömlöttek a kommentek. Érdekes, hogy mennyire jól működik erre az Instagram. Egyébként Amerikában már a Shazamot használják arra, hogy kisebb helyi rádiókba kiszivárogtatnak több dalt, és a shazamozások alapján tudják kiválasztani azt, ami az embereknek legjobban tetszik, és aztán annak a promóciójába nyomják be a nagy pénzt. Az Úton a Shazamon is nagyon jól szerepelt, a korábbi dalaink számait két hét alatt elérte. Mi nyilván nem tudunk ilyen kampányokat csinálni, hogy Shazammal tesztelgetjük, hogy melyik dalba nyomjuk a dollármilliókat...

HB: Az egymillió forintot!

HG: De érdekes látni, hogy ezek az appos visszajelzések, az új felületek milyen jól működnek.

A SHAZAM, A BIG DATA ÉS A ZENEIPAR

Szoktatok azon gondolkodni, hogy valakinek, aki közelről nem követi a zenekart, mi jut eszébe arról, hogy Kelemen Kabátban? Ugye a legismertebb számok már eddig is sokfélék voltak, az Úton pedig még jobban megbonyolítja a dolgot.

HB: Ha csak a zenei stílusokat nézzük, akkor ugyanolyan eklektika van ezen a lemezen, mint eddig az összesen. Viszont valamilyen szempontból, amit nagyon nehéz megfogalmazni, van benne egységesség. Ebben benne van a szövegvilág, a hangszerelés, az, hogy a gitár fokozatosan előtérbe került, szinte minden dalban van karakteres gitárhangzás. És talán a dalszerzéshez való hozzáállásunk, felfogásunk is egységesebb lett. Szerintem ezen a lemezen meg lehet mondani mindegyikről dalról, hogy ez egy Kelemen Kabátban-szám. A letisztulás párosult egy technikai színvonallépéssel is. Szerintem az én éneklésem is sokkal jobb minőségű, mint a Maradjatok gyerekek lemezen, illetve a hangzás is sokkal szebb, letisztultabb, közérthetőbb lett. Ez jön belülről: ahogy idősödünk, popularizálódik a zenénk, és én ezt egy pozitív folyamatnak látom. Nyilván akik ott voltak, amikor fröccsöket dobáltak a fejünkhöz az A38 teraszon nyolc éve, azok azt mondják, hogy az volt az igazi – ez egy normális, elkerülhetetlen zenei jelenség. De szerintem egyszerre igaz az, hogy soha nem volt ennyire populáris lemezünk, és az is, hogy soha nem volt ennyire jó a Kelemen Kabátban.

HG: Ed Sheeran karrierje jutott eszembe, ahogy végigzongorázta a különböző hangszereléseket és stílusokat. Mondjuk ott egy nagyon koncepciózus közönséghalászás zajlik. De azt gondolom, hogy hiába ír mondjuk bluesballadát, Major Lazer-es Shape Of You-t, ír kocsmadalt, ő Ed Sheeran lesz. Manapság nem a hangzás az, ami egységessé tesz egy produkciót, egy brandet, hanem valami más. Ami nekünk egyébként kedvez, mert mi mindig így gondolkodtunk, és hála Istennek ez már a világban is kezd elfogadottabb lenni. Iszonyú sokat szenvedtünk például az Irie Maffiával, hogy ez stílusban hova illeszthető be vagy hova nem. Ezek a keretek egy művésznek nem tesznek jót, ezeket el kell engedni. Valami belső egység mindenképpen lesz, ha az ember ezt komolyan gondolja. Nálunk egyébként a szövegben van ez, Boldi és M-Papa szövegei adják a Kelemen Kabátban szexepiljét, írják körül az ars poeticáját.

Az igaz, hogy eddig is sokszínű volt a zenekar, de azért mostanában a koncerteken a felkonferálásban szabadkoztatok a Fehér angyal előtt, hogy ez nem olyasmi, amit tőletek megszoktak.

HB: Ezt azért szoktam mondani, mert az a fajta komolyság, ami a Fehér angyalban megjelenik, az egy mérföldkő a zenekar életében. Ilyen őszintén szomorú, komoly dalszövegünk korábban nem született. Vagy ilyen a Kesergő is. Korábbról a Szívdöglesztő is egy abszolút komolyan vett, lírai dalszöveg, de az szép, kedves, pozitív. Azért is fontos ezt elmondani a koncerteken, mert megszólal mondjuk 18-19 szám, mindegyik mellett egy plusz jel van, aztán jön egy, ami mellett meg egy óriási mínusz.

HG: Azért van még ezeken kívül is szorongó, frusztrált dal, mondjuk a Majomketrec.

HB: Igen, de az olyan sírva-vigadósan negatív.

„Cselekedd a jót, szeresd a szépet” – hangzik el a Felkel a városban. Ez azért elég veszélyes terep egy dalszövegben.

HB: Ennek a szövegnek egy nagyon egyszerű története van: ez egy plágium, egy barátom volt egy izraelita temetőben kb. tíz éve, és ott látta ezt a sírfeliratot: „Cselekedte a jót, szerette a szépet”. Nekem ez beakadt, és amikor ezt a szöveget írtam, beugrott, passzolt és rímelt is.

HB: Volt egy hasonló szlogenünk, amit baráti körben és a családban egymás között nagyon sokat használtunk: „ezek a legszebb éveink”, tehát a pillanat megragadása egy fontos feladat, amit érdemes megtanulni. Nekem különösen, én hajlamos vagyok inkább a jövőben élni, és hajszolni azt, hogy mi fog következni, és nehezen tudom megragadni a jelent, tökön ragadni a boldogságot. Ez Boldinak egy olyan szlogenje, amit én sokat hallottam tőle és nagy kedvencem lett. És a Jetlag előttünk néhány hónappal megjelentetett egy dalt, amiben ez a refrén utolsó sora (Karszalagok), és nekünk akkor már meg volt írva egy dal ezzel a szöveggel. Ki kellett kiszednünk, mert nem akartuk, hogy úgy tűnjön, mintha plagizálnánk. Végül az lett a Tombolunk refrénjének utolsó sora, hogy „ezek a szép emlékeink”.

Én ezt már többször megfigyeltem a zenei pályafutásom alatt – Jung most szerintem nagyon örülne –, hogy vannak a kreatív kollektív tudattalanban olyan alaptémák, amik szinte azonos módon, egymástól (a felszínen legalábbis) függetlenül egyszerre foglalkoztatnak embereket, akár a vizuális művészetek terén, akár a szövegekben, akár dallamban. És van, hogy ezek különböző helyeken egyszerre bukkannak fel, mint a gombaspórák, ugye ez a jungi kép.

Nekem ebben az az érdekes, hogy egy nagyon konkrét képből néhány logikus és nagyon sűrű képben jut el a szöveg a reggel felkelő Meki-dolgozótól addig, hogy „Cselekedd a jót, szeresd a szépet”.

HB: Ez egy pillanatnyi leíró dalszöveg. Mindig Kosztolányi Hajnali részegségével állítottuk párhuzamba bizonyos szempontból; nem akarjuk felpozícionálni magunkat Kosztolányi szintjére, de a popzene nyelvén körülbelül ugyanazt a hajnali pillanatot ragadja meg és járja körül a dal. Ez a pillanat mindenkinél, mindenféle társadalmi osztálynál megvan, mindenki felkel reggel – és ennek az életre való kivetülése az, hogy bizonyos szempontból az életünk is egy pillanat alatt kezdődik el és ér véget, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk jót cselekedni, és örülni annak, amit kapunk, ez esetben a szép dolgoknak.

Hogyan kerülted el, vagy egyáltalán gondolkodtál azon, hogyan lehet úgy megírni ezt, hogy ne csússzon bele az üres moralizálásba?

HB: Ez a szöveg tíz perc alatt, tényleg hajnali 5-6 körül íródott a dallammal együtt a Halászbástyánál, és egy az egyben úgy is maradt, tehát ez esetben nagyon ösztönösen jött, nem gondolkodtam rajta.

Gondolom, az Akusztikban nektek azért jobban hozzá kellett nyúlnotok a dalokhoz, mint a legtöbb vendégnek.

HG: Tényleg nem volt egyszerű feladat, mert nálunk az élő és a gépi hangzás össze van gyúrva nagyon kompaktra. Sokat dolgoztunk ezen, és azon is, hogy ez élőben előadható legyen. Viszont az Akusztiknak pont az a lényege, hogy ne ilyen legyen.

HB: Mivel a mi hangzásunk sokkal harsányabb, elektronikusabb, mint a legtöbb, az Akusztikban szereplő zenekaré, ezért mi nem kibővítettük a zenekart vonósokkal-fúvósokkal, meg még ez, meg még az, egy kis triangulum – nálunk nem állt ötven ember a színpadon, hanem pont hogy elvettünk a nagyon sűrű hangzásunkból. A billentyű csak klasszikus hangszínekkel dolgozott: Fender Rhodes, Hammond orgona és zongora. Az elektromos gitár hangzása is lágyabb lett, megjelent kétféle akusztikus gitár. A kiegészítés két vokál volt, és így a háromszólamúvá vált ének előtérbe került. 7-8 dalt teljesen átírtunk, akár a harmóniameneteket, énekdallamokat is.

HG: A végeredményre nagyon jó érzéssel gondolunk, szerintünk izgalmas lesz meghallgatni, hogyan változtak meg a dalok. Ugyanakkor egy hosszú menet végén vagyunk: a tavalyi fesztiválszezon után volt egy nagyon nagy koncertünk, amire 2-3 hónapot készültünk; aztán fél évet a lemezen dolgoztunk, utána pedig ennek a promóciójával foglalkoztunk. És aztán sem volt pihenés, hanem egy hónapon át dolgoztunk az Akusztikon.

Mi volt a feldolgozás, amit választottatok?

HB: Meghívtuk a Török Ádámot egy dalra amúgy is, és úgy döntöttünk, hogy az ő egyik klasszikus, méltatlanul ismeretlen humorbluesát eljátsszuk. Ez egy klasszikus blueskör, amiben az Ádám arról beszél, hogy milyen ételek vannak és milyen finom az ízük. „Egy jó babgulyás. Fokhagymás uborkasaláta.” A Hideg meleg szendvics című dalt kiegészítettük egy színpadi performansszal: az A38 étterméből rendeltünk öt-hat fogást, ezeket fogyasztottuk M-Papával, miközben a zenekar játszott.

HG: Török Ádámmal volt egy közös számunk, ami az Elrohant idő című 2013-as lemezén jelent meg, amire sok vendéget hívott. A címadó dalt mi írtuk hármasban, ez is megszólalt az Akusztikban.

HB: Volt két „klasszikus” vendégünk, Prieger Fanni, vele egy zseniális, de méltatlanul elhanyagolt – mi hanyagoltuk el – popszámot írtunk a Maradjatok gyerekek lemezre, a Sziget című dalt. Ez egy lágy, kedves hangszerelésű dal, illett az Akusztikba, ezért úgy, ahogy volt, eljátszottuk. Valamint Eckü szerepelt a Maradjatok gyerekekben, amit meg reggae stílusban játszottunk el.

Mondtad korábban, hogy Ecküt nemcsak azért hívtátok, mert szeretitek, hanem stratégiai okokból is, hogy a Nyári dallammal rátok került bélyeget segítsen lemosni. A Kesergő című számban Pál István „Szalonna” is egy új közönségréteg meghódítása miatt volt vendég?

HB: Az, hogy legyen abban a dalban hegedű, az nem stratégiai megfontolás, hanem a magyar szomorkás, szívbemarkoló világot szerettük volna a hegedűvel zeneileg jelezni. A koncertszervező menedzserünk, Dávid dolgozott már Szalonnával, nagyon dicsérte és a figyelmünkbe ajánlotta. Nyilván az is számított, hogy ne egy teljesen névtelen valaki legyen.

HG: Szalonna nagyon hiteles figura, és iszonyúan örültünk, hogy elvállalta a közreműködést. Nagyon simán ment vele a munka, tetszett neki a dal, és iszonyú jól hegedül. Nincs mögötte olyan koncepció, hogy az autentikus népzene rajongóit szeretnénk a Kelemen-táborral összekötni, de én például kifejezetten szeretem a Kárpát-medence autentikus népzenéjét. Ez egy mániám, hogy a műdal, a mulatós, a nóta mellett az autentikus népzene fontosságát szeretem hangsúlyozni, magam is kerülöm a műdal jellegű zenét, és inkább az autentikus népzenét szeretem hallgatni.

HB: Mint amilyen a Fainul a buli...

HG: Igen, az egy kicsit görbe tükre ennek az egész dolognak. Szóval iszonyú nagy megtiszteltetés volt, hogy Szalonna elvállalta, és így legalább egy dal erejéig ki tudtuk fejezni ezt a véleményünket, hogy számunkra fontosabb az autentikus népzene, mint a műdal.

Ez jó lezárás.

HG: Ilyenkor szokták az ilyen öreg zenészek bemondani, hogy hol lesz koncert.

HB: Egyszer volt egy Deák Bill-interjú, akkor tanultam meg, hogyan kell interjút adni, ugyanis minden kérdésre azt mondta, hogy a Kisstadionban, mittudomén, szeptember 18-án lesz koncert. „Hogyhogy visszatért a régi gitáros?” „Igen, tényleg így történt, és gyertek el szeptember 18-án a Kisstadionba.” Zseniális volt.

Most az lesz akkor, hogy „Hallgassátok meg az Akusztikot!”

HB: Igen, ez jó üzenet, mert az tényleg nagyon különleges lesz.

Interjú: Rónai András

A Kelemen Kabátban Akusztik-felvétele június 17-én, vasárnap este tíztől a Petőfi Rádióban, június 18-án, hétfőn 22.40-től pedig az M2 Petőfi TV-n kerül adásba. Amennyiben lemaradnál, keddtől az M2 Petőfi TV YouTube-csatornáján is elérhető lesz, ahogyan például a Hollywoodoo, az Animal Cannibals, a Mystery Gang és Molnár Tamás egyórás koncertje is.

A Kelemen Kabátban honlapja itt, Facebook-profilja itt található. A nyitókép Nagy Márton fotója.

Ilyen lesz a Kelemen Kabátban Akusztik: