Próbáltuk visszafogni magunkat, de nem sikerült - ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! negyedik estéje

2018.05.06. 17:53, RRRecorder

nsz_jl.jpg

Két szintis-popos produkció, a rock és a metal felől érkező emberektől - az Amigod és a Jetlag mégis meglehetősen eltérő koncertet adott a Nagy-Szín-Pad! utolsó elődöntőjében.

Az Amigod Köteles Leander (Leander Rising, majd Leander Kills) másik zenekara, a nyolcvanas évek szintipopját és pop-rockját idézi meg. Legalábbis ezt vártuk tőlük, és ez a kimondott céljuk, de ahogy a frontember egy bizonyos ponton bevallotta, a zenekarban (majdnem) mindenki "metálos arc", és próbálták ugyan "visszafogni magukat, de nem sikerült". Emiatt aztán furán köztes produkció lett ez, mintha maga az éppen koncertező zenekar sem tudná, hogy mit is akar pontosan játszani. Ráadásul - csakúgy, mint a Jetlagnek - még meglehetősen kevés saját számuk van, ezért sok feldolgozást hoztak (Edda, Bonanza Banzai), ami szintén nem segített egy karakteres megmutatkozásnak.

A zsűritagok véleményei szintén ezt a dilemmát járják körül, hol pozitívabb, hol negatívabb végkicsengéssel. Az eredmény azonban egyértelműen a mezőny végére pozicionálja a zenekart, bár Köteles Leander hatalmas (ha őt nem is elsősorban az Amigod miatt szerető) rajongótáborában talán még lehetnek tartalékok.

A Jetlag esetén viszont az első pillanattól kezdve nem volt kétség, mit látunk: egy SHOW-t, ahol már az első dalban jött a közönségénekeltetés, a látványdobolás, a szélgép, később táncoslányok, Korda Gyuri bácsi hangja, "mindenki táncol", füst a közönségre! Közben a zene abszolút mai szintis pop, néhol több gitározással, néhol elektronikus tánczenei elemekkel, de még egy hegedűs is volt a színpadon; mindezek azonban csak árnyalták, de nem változtatták a képet.

Egy ennyire az érzékek letámadására építő produkciónál akár háttérbe is szorulhat, hogy maga a zene milyen; de ugyanez vissza is üthet, hiszen ha a dalok nem igazán működnek, akkor a show "lelepleződhet", és nagyobb visszatetszést kelthet, mint ugyanez visszafogottabban előadva. Ez a kettősség a zsűri véleményeiben, és meglehetősen nagy szórású (átlagban szintén a mezőny második felére elegendő) pontszámaikban is látszik.

A közönség viszont kimagaslóan lelkesnek tűnt mind a helyszínen, mind a neten; viszont a szavazás ezúttal nem lett sima ügy. A Jetlag ugyanis az sms-ben szavazók számára nyereményjátékot hirdetett, melynek fődíja egy izlandi utazás (!), ez azonban felkerült egy olyan helyre is, ahol már az az információ elveszett, hogy a nyereményjátékban való részvétel egyben a Nagy-Szín-Pad! szavazása is. Így a szervezők kiadtak egy közleményt arról, hogy "jóhiszemű hiba történt, ezért a JETLAG továbbra is részt vesz a versenyben, ugyanakkor a zenekarral közösen úgy döntöttünk, hogy a JETLAG esetében a ma 14:00-ig SMS-ben érkezett szavazatok nem érvényesek".

A Nagy-Szín-Pad! döntőjében a három legjobb eredményt elért zenekar lép fel, május 11-én 20 órától az Akváriumban, részletek itt.

https://recorder.blog.hu/2018/05/06/probaltuk_visszafogni_magunkat_de_nem_sikerult_ilyen_volt_a_nagy-szin-pad_negyedik_esteje
Próbáltuk visszafogni magunkat, de nem sikerült - ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! negyedik estéje
süti beállítások módosítása