Kanye West szereti Trumpot, a feleségét, az időtlen energiát és mindenkit, a rabszolgaság pedig választás kérdése volt szerinte (és hamarosan megjelenik egy fél tucat zenéje)

2018.05.06. 09:54, RRRecorder

kanye_west_twitter_mike.jpg

Akkor most nagy levegőt veszünk, és előszámláljuk, Mi Mindent Tweetelt És Csinált Kanye West Mostanában. (Dehogy, csak a tizedét.)

Először is, hiszen ez egy zenei lap: lesz állítólag egy új Kanye West-lemez június 1-én, 7 számból fog állni. Lesz állítólag egy Kanye West & Kid Cudi közös lemez Kids See Ghost néven június 8-án. Jön a Pusha T-lemez május 25-én, Kanye lesz a producere, csakúgy, mint Teyana Taylorénak (június 22.), csakúgy, mint, hoppá, az új Nas-lemeznek (június 15.). Még az sem kizárható, hogy Kanye lemezének az lesz a címe, hogy LOVE EVERYONE, és ennek jegyében az édesanyja plasztikai műtétjét végző, Kanye szerint gondatlanságával halálát okozó sebész lesz a borítón, a "mindenkinek meg akarok bocsátani, és felhagyni a gyűlölettel" jegyében. De ezt sokan erős kételyekkel kezelik. Már csak azért is, mert a sebész azt kérte, hogy ne csinálja ezt, továbbá azt írta, hogy örül a nagy szeretethullámnak, de talán az igazságra is tekintettel kéne lenni: a halottkém jelentése szerint ő nem követett el hibát.

ILYEN VOLT KANYE WEST LEGUTÓBBI LEMEZE

Mindettől nem függetlenül, sőt, egyes vélemények szerint elsősorban az ezek körüli felhajtás növelésére, a "mindegy miért, csak írjanak rólam" elv jegyében Kanye West aktivizálta magát az interneten, hogy bölcsességeket és politikai véleményeket közöljön a világgal. Először azt árulta el, hogy szereti, ahogy Candace Owens gondolkodik - ő egy olyan fekete konzervatív személyiség, aki szereti Donald Trumpot, és a rasszizmus ellen tiltakozók szerinte "picsogó kisbabák, akik azt tettetik, hogy el vannak nyomva, hogy odafigyeljenek rájuk". Az iránta érzett szeretét Kanye West azzal indokolta (vagy legalábbis arról írt akkoriban, és a koherenciát keresők ezt indoklásnak vették), hogy "ugyan szólásszabadság van, de gondolatszabadság nincs", mert a "gondolatrendőrség" lecsap mindenkire, aki valami pozitívat talál a "démonizáltakban".

Azzal, hogy Kanye West magát Donald Trumpot is szereti, először Ebro Darden rádiós műsorvezető állt elő: ő mesélt arról, hogy Kanye tényleg azt mondta neki szó szerint, hogy "szeretem Donald Trumpot". Mindenkinek eszébe jutott, amikor 2016-ban Kanye találkozott az akkor már megválasztott, de még be nem iktatott Trumppal a Trump Towerben, amiből azért nem lett nagyobb ügy, mert Kanye nem sokkal ezután kórházba került.

Most viszont nem tudta megúszni a reakciók tömkelegét: millió véleménycikk és milliárd Twitter-poszt mellett például zenésztársak is megszólaltak. Questlove például egy olyan pólóban jelent meg, amire ez volt írva: "Kanye Doesn't Care About Black People" (idézve azt, amit most sokan felemlegetnek: hogy ugye Kanye azt George W. Bushról a New Orleans-i Katrina hurrikán pusztítása után, hogy az elnököt nem érdeklik a feketék), köré pedig ez: "This is an alt-right dream".

EMINEM VISZONT ÚGY BESZÓLT TRUMPNAK, HOGY ABBA BELEREMEGETT AZ EGÉSZ INTERNET

John Legend pedig sms-eket küldött Kanye-nak, amiket ő megosztott a Twitteren. "Remélem, átgondolod azt, hogy Trump mellé álltál. Túl nagy a befolyásod, a rajongók komolyan veszik a véleményedet. Nagyon sokan, akik szeretnek, most úgy érzik, hogy elárultad őket, mert tudják, milyen károkat okoznak Trump intézkedései, főként a színesbőrűeknek. Ne ezt (mármint a Trump melletti kiállást - a szerk.) hagyd örökségként az utókorra. te vagy nemzedékünk legnagyobb művésze" - írta neki. Kanye West örült ennek és szereti őt, ámde úgy érezte, hogy az ő szabad gondolkodását akarja John Legend manipulálni azzal, hogy a rajongókat és az utókort emlegeti. "Gondolkodj szabadon. De ne feledkezz meg az empátiáról és a kontextusról sem. És ha már kiposztolod az sms-eimet, akkor írd már ki azt is, hogy van egy új dalom, haha" - válaszolta neki John Legend. (Aki néhány nappal később a republikánusok, demokraták és a rasszizmus viszonyáról is küldött neki egy kisebb törileckét. Viszont amúgy együtt bandáztak.)

Nem sokkal később Kanye ezt írta ki: "Nem kell egyetérteni Trumppal, de a tömeg nem fogja elérni, hogy ne szeressem őt. Mindkettőnknek sárkány energiája van. Ő a tesóm. Mindenkit szeretek. Senki nincs, akivel mindenben egyetértenék. Ettől leszünk individuumok." Trump amúgy örült Kanye elismerésének, ami szerinte annak köszönhető, hogy a rapper látja, hogy milyen alacsony a munkanélküliség a feketék körében.

Ezek után jött az eddigi csúcspont: a TMZ stúdiójában Kanye gondolattársításai egyszer csak oda jutottak el, hogy: "azt hallgatjuk, hogy négyszáz éven át tartott a rabszolgaság. 400 évig? Nekem úgy tűnik, hogy igazából ezt választották." Mármint a "mentálisan magukat bebörtönző" feketék választották azt, hogy rabszolgák legyenek. Merthogy a rabszolgaság úgy hozzátartozik a feketék "ideájához", mint a holokauszt a zsidókéhoz.

A megjegyzés már a TMZ stúdiójában kiakasztotta a lap egyik munkatársát, és talán még a Trump-rajongásnál is nagyobb visszhangot váltott ki. Kanye úgy próbálta megvédeni álláspontját, hogy azért azt tisztázta, hogy "nem azt gondolom, hogy a rabszolgák szabad akaratukból bilincseltették meg magukat és szálltak hajóra", hanem hogy arra gondolt, hogy "az, hogy megmaradtunk rabszolgának azzal együtt, hogy szám szerint mi voltunk többségben, azért volt, mert az elménket rabszolgává tették". És hogy "már megint amiatt támadnak, mert új gondolatokat vetek fel", de ha ezt nem tenné, akkor "még 400 évig lélekben rabszolgák maradunk". Posztolt még egy idézetet a rabszolgák felszabadításáért folytatott harc egyik hősétől, Harriet Tubmantől, miszerint: "Ezer rabszolgát szabadítottam fel, de még ezret felszabadíthattam volna, ha tudták volna magukról, hogy rabszolgák" - amivel csak annyi a gond, hogy Harriet Tubman ilyesmit nem mondott.

A felháborodás (pl. bojkottfelhívás) mellett egy mém is lett Kanye vérlázító ostobaságából: #IfSlaveryWasAChoice hashtaggel posztolnak vicceket arról, hogy milyen lenne, ha tényleg választás kérdése volna a rabszolgaság.

EGY MEGRÁZÓ FILM A 21. SZÁZADI MAGYAR RABSZOLGASÁGRÓL

Van egy elmélet, hogy valójában Kanye West nagyszabású performance-művészeti előadásának vagyunk éppen tanúi. Az biztos, hogy a történtek, mondjuk így, zenében is lecsapódtak: kettő darab számban. A Lift Yourself az említett műsorvezetőnek szól, aki először beszélt Kanye Trump-szeretetéről, és sokan egyszerű trollkodásként értelmezték (ha már muszáj valahogy). A másik a Ye vs. The People, amiben a nép hangját T.I. képviseli, és ebben legalább valami kísérlet történik arra, hogy érdemi állítások hangozzanak el.


Ezt még a végtelenségig folytathatnánk, de inkább elmondjuk, hogy még mindezek előtt megjelent - és sajnálatosan feledésbe látszik merülni - "minden idők legkanyébb interjúja", ahol a rapper Axel Vervoordt belsőépítésszel (a fél sztárvilág otthonának tervezőjével) beszélgetett. Ebben a szövegben sok minden egyéb mellett szó esik arról, hogy Kanye ír egy filozófiai könyvet Break the Simulation címmel. A fényképekről fog szólni, pontosabban arról, hogy megszállottjai vagyunk a fotóknak, ami miatt aztán túl sokat időzünk a múltban. Pedig valójában "minden idő most van. Most van a jövő, és most van a múlt is." Tehát például vannak emberek, akik a jövőből jönnek: ők azok, akiket nem értékelnek megfelelően a kortársaik. "Még a feleségemet is egy reprezentációnak tekintem: ő a mi korunk Marie Antoinette-je" - mondta Kanye Kim Kardashianról. (Abba nem ment bele, hogy ez azt jelenti-e, hogy ő korunk XVI. Lajosa.)

KANYE ÉS A GYÖNGYHAJÚ LÁNY

Összefügg ezzel valahogy az "időtlen energiával" kell kapcsolatba lépni, és Vervoordt szerint ebben leginkább az ego korlátozza az embert. "Minden nap ezzel küzdök" - válaszolta erre Kanye.

Hogy valami jóval zárjuk, itt egy példa az időtlenségre: ennél a klipnél szándékosan nem lehet megállapítani, hogy milyen korszakban játszódik.

Címkék: kanye west
https://recorder.blog.hu/2018/05/06/kanye_west_szereti_trumpot_a_feleseget_az_idotlen_energiat_es_mindenkit_es_hamarosan_megjelenik_egy_
Kanye West szereti Trumpot, a feleségét, az időtlen energiát és mindenkit, a rabszolgaság pedig választás kérdése volt szerinte (és hamarosan megjelenik egy fél tucat zenéje)
süti beállítások módosítása