A YouTube-streamen túl – beszámoló a Coachella második hétvégéjéről

Van áprilisban egy hétvége – pontosabban 2012 óta kettő is –, amikor a Kalifornia állambeli Indióra összpontosul a világ zeneszeretőinek figyelme. A Colorado-sivatagban található Coachella Valley megismételhetetlen koncertjeit évről évre nyálcsorgatva néztem otthonról. Egy szép napon úgy döntöttem, nyitok egy perselyt, és még harmincéves korom előtt mindenképp testközelből tapasztalom meg, vajon mitől olyan különleges ez a fesztivál, amire Beyoncé is – saját bevallása szerint – hat hónapot készült. Tényleg a közönségben mászkálnak a celebek? Mindenhol pálmafa van? Hogyan lehet eljutni ide halandóként? Egyáltalán tényleg ez a világ legjobb fesztiválja? Biczó Andrea beszámolója most minderre választ ad.

Kezdjük azzal, amire mindenki a leginkább kíváncsi: hogyan és mennyiért lehet jegyet szerezni a Coachellára? A kétszer három napos rendezvényre május vége felé szokták elkezdeni árusítani a jegyeket, nagyjából szűk egy óra alatt fogynak el. Van egy második kör is januárban, rögtön a line-up bejelentése után – ilyenkor az időközben ki nem fizetett jegyeket dobják újra piacra. Csak korlátozott számú bérlet vásárolható, azt is személyihez kötik – mi például a jegyeinket csak a helyszínen vehettük át. A három napra érvényes fesztiváljegy ára 429 dollár (mai árfolyamon, nagyjából 112 ezer forint), ebben az árban a parkolás is benne van. Ehhez jön hozzá a 114 dolláros (mai árfolyamon, nagyjából 30 ezer forintos) kempingjegy – fontos, hogy ezt nem személyenként kell vásárolni. Ezzel ugyanis egy meghatározott méretű földterületet kapsz, nekünk például könnyűszerrel elfért rajta két sátor, összesen négyen aludtunk egy szpoton, vagyis ennyi felé oszlott az összeg. A fesztivál- és belépőjegy ráadásul felár nélkül, részletre is vásárolható, vagyis nagyjából havi húszezer forintba került fél éven át. Indio egyébként Los Angelestől két óra autókázásra van, a méregdrága shuttle busz helyett érdemes az autóbérlés mellett dönteni – olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb is.

És vajon mindez megéri? Maximálisan. A Coachellát nagyon nehéz lenne bármilyen másik fesztiválhoz hasonlítani. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, az a profizmus. Bár évek óta nem sátraztam, minden annyira egyszerűen, könnyedén ment, és nagyobbakat aludtam, mint az előtte lévő x napban. Az első és leginkább szembeötlő különlegesség az a tisztaság, ami a fesztivált jellemzi, mind küllemére, mind a közönség komfortérzetét illetően. Fontos tudnivaló, hogy alkoholt csak az arra kijelölt helyeken lehet fogyasztani, itt a bejáratnál a személyi igazolványod ellenében kapsz egy külön karszalagot (minden nap másikat!). Ezek az elkerített kis részek csakis a vendéglátásra (illetve egy árnyékos, konnektoros pihenőként) szolgálnak. Bár elsőre kényelmetlennek tűnhet, több okból kifolyólag is zseniális megoldás. Egyrészt iszonyú költséghatékony nem raklapszámra inni a 11 dolláros sört, másrészt senki sem önti a nyakadba a piát, harmadrészt a fesztiválon meglepően józan a közönség, negyedrészt pedig nincsenek eldobálva a műanyag poharak – sőt, egyszerűen az egész fesztiválon nincs sehol szemét. Ami helyette van, az szelektív kukák mindenfelé, kézfertőtlenítők az összes toitoi WC-ben és minden második lépésnél egy ivóvizes pont. Az infrastruktúra ráadásul valóban példátlan, a mosdóba a három nap alatt egyetlen másodpercet sem kellett sorba állnunk (igen, a lányoknak sem!), a sivatag közepén pedig jól jött, hogy a 2 dolláros víz helyett saját kis kulacsunkból gondoskodhattunk a hidratálásról, anélkül, hogy ez bármilyen koncert rovására ment volna.

A fesztivál elrendezése is példaértékű. A bejáratnál elhelyezkedő elektronikus zenei helyszínen, a Yumán kívül nincs zárt sátor, vagyis egy pillanatig sem kellett attól félnünk, hogy kint maradunk egy koncertről. A mainstream-előadók a Coachella színpadon kaptak helyet – bár itt csíptük el a Chicet vagy a Chromeót is –, ehhez legközelebb pedig a másik nagyszínpadnak szánt Outdoor Theatre (megnézett koncertek: Kali Uchis, Fleet Foxes, St. Vincent, David Byrne, A Perfect Circle) található. Innen már csak egy köpésre van a Gobi (Perfume Genius, Kamaiyah, The Blaze), onnan pedig a gyerekes rajzokkal díszített Sonora. Utóbbin volt például a már önmagában is szürreális John Maus-koncert, de ebben a díszletben nehéz volt eldönteni, hogy tényleg a valóságban vagyunk. A kissé arrébb eső Mojave (Jungle, Jamiroquai, King Krule), is maximum öt perc sétára van bármelyik helyszíntől. Ez azt jelenti, hogy az ütközések, amik miatt annyira féltünk, könnyűszerrel teljesíthetőek voltak. Már csak azért is, mert ezen a fesztiválon valahogy sosincs tömeg. A korábbi években a streameket látva azzal a beletörődéssel indultam neki a három napnak, hogy jobbára itt is majd a kivetítőt fogom vizslatni. A koradélutáni koncerteknél már kezdett gyanússá válni, majd St. Vincent fellépésénél lett egyértelmű, hogy annak ellenére, hogy otthon felejtettem a szemüvegem, meg hát 163 centi is vagyok, mégis könnyűszerrel rálátok a színpadra. Mindenféle tolakodás nélkül kötöttem ki koncertkezdés előtt öt perccel nagyjából a harmadik sorban. Ráadásul itt egyébként sem divat heringben állni, így mindenki szép, egyenletes távolságra van a másiktól, teret és levegőt hagyva minden egyes résztvevőnek. A nagyszínpad headlinerein kívül tulajdonképpen nem tudnék olyan koncertet mondani, ahol egyáltalán érzékeltem volna, hogy tömegben állok. Úgy, hogy tavaly a hivatalos információk szerint egy hétvége alatt összesen 120 ezer látogatója volt a fesztiválnak (összehasonlításképp a Szigeten tavaly összesen nagyjából 452 ezren voltak a hét nap alatt, a Coachellán viszont nincs napijegy), mindenféle akadály és hömpölygő tömeg nélkül közlekedtünk a színpadok közt. A helyszínek egyébként minimálisan összeszólnak, ezt azonban csak a számok közti csöndben lehet érzékelni. Tanulság az, hogy a zenekaroknak az egyébként is elég rövid koncertjük alatt nem adathat meg a luxus egy pillanatnyi szusszanásra sem.

Ami még ennél is fontosabb: a Coachellán éjjel 1 körül lövik a pizsit. Vagyis amint az utolsó koncert véget ért, felkapcsolják a villanyt, és az erre kijelölt biztonsági személyzet roppant kedvesen, de határozottan elkezdi kiterelni a közönséget a fesztiválról. Érdekes, és nem is jöttem rá a dolog nyitjára, de annak ellenére, hogy a beláthatatlan embertömeg a legtöbb fesztivállal ellentétben egyszerre hagyja el a területet, nincs fennakadás, nincs lökdösődés, újfent nincs különösebb tömeg. A bejárattól ráadásul különféle színjelzésű utakat követve juthatunk el a sátrunkig/parkolóig/shuttle buszig, út közben a hangosbemondón folyamatosan eligazítanak, illetve buzdítják a közönség ajzottabb felét, hogy a kemping centrumában található silent discoban vezesse le a feszkót.

A Coachella azért a világ legjobb fesztiválja, mert Kaliforniában mindig süt a nap, az emberek hiperlazák és mindenki odafigyel mindenkire. Nem hogy lökdösődés nincs, de mindenkinek van a másikhoz egy kedves szava. A vendéglátósok ügyesek, gyorsak, és nagyon türelmesek; a jegypénztárban mindenki elhűl, hogy te ezért utaztál ide Magyarországról; a biztonságiak utánad szólnak, csak hogy szép napot kívánjanak. De ami a legfontosabb, hogy a személyzeten kívül a közönség is végtelenül gondoskodó és toleráns. Legkedvesebb történetem az első zuhanyzásunk volt. Délután 1-től 45 percen át aszalódtunk a napon, mikor közölték, hogy nagyjából húsz embernyi víz maradt (a tökéletes infrastruktúrában ez az egyetlen gyenge pont, de a sivatagban tényleg korlátozott a vízkészlet). Az addigra majdnem lázadásig fajuló hangulat ekkor azonnal összefogásba váltott át, és ahelyett, hogy mindenki órákig áztatta volna a testét a jól megérdemelt hidegvízben, az összes lány egy percet engedélyezett magának – senki nem szólt, ez csak egy kis paktum volt a sor elején állók közt –, hogy a maradék víz minél tovább kitartson. Ez az a szellemiség, amitől teljesen más ez a fesztivál. Ezek azok az emberek, akik úgy néznek ki, mintha a Topmodell leszek döntőjéből jöttek volna, akik csücsörítve szelfiznek, és akik ezek utána fejvesztve rohannak a Fidlar „girls only” moshpitjébe pogózni.

És hogy mit lehet a fesztiválon csinálni a koncerteken kívül? Ugyan valóban nincsenek gólyalábasok, cirkuszi forgatag, sőt, a művészeti program kimerül a gigantikus installációkban és az elképesztő, szemüveg nélkül is 3D hatású moziban, de azért unatkozni nem lehet. Mi például vásároltunk lemezt, pacmaneztünk, hűsültünk és ingyen fagyit ettünk a Mariott hotel lounge-ban, diszkóztunk az Absolut vodka neonos kistermében, megcsináltattuk a hajunkat a Sephora beauty szalonban, megnéztük a kilátást is az egyik színes installációból, és persze ettünk jókat az ésszerűség határain belül (értsd nem tintahalat, phot vagy édességgel töltött tacot). A főételek ára egyébként 12-15 dollár körül mozog, ezért általában – mint az amerikai utunk során mindenhol – akkora adagot kaptam, amivel egy jó időre letudtam az étkezést.

Még egy érdekesség: kevés ízlésesebben szponzorált hely létezik a Földön, mint a Coachella. Mint a fentiekből látszik a brandek ott vannak, de nincsenek óriás molinók (sőt, plakátok szinte egyáltalán nincsenek), mégis biztos vagyok benne, hogy a különféle márkák vérremenő küzdelmet folytatnak, hogy megjelenhessenek, a végeredmény pedig mindig egy nem túl egyértelmű, kreatív megoldás. Az Adidas például a kempingben felállított sátrában sorsolt cipőket (sokat!) a még meg nem jelent kollekciójából, a Method Body pedig tonnaszámra hordta a zuhanyzókhoz az utazóméretű, energy boost és detox fantázianevekre hallgató tusfürdőjét.

És persze végül, de nem utolsó sorban: igen, mindenhol pálmafák vannak. Igen, tökéletes minden helyszínen a hangosítás. Igen, a nagyszínpad ledfala akkora, hogy valószínűleg a Holdról is látszik. És igen, minden fellépő 110%-on teljesít. Celebbel viszont sajnos eggyel sem találkoztam. Vagy az első hétvégén voltak, vagy csak én nem ismerem fel őket. Pedig Beyoncével szívesen összefutottam volna, hogy megerősítsem abban, amit ő maga is biztosan tud: ezen a (két) hétvégén bizony poptörténelmet írt, és ami még fontosabb – egy új rajongót is szerzett.

beszámoló és fotók: Biczó Andrea

BEYONCÉ IDEI COACHELLA-FELLÉPÉSÉT A VILÁGSAJTÓ SZENZÁCIÓKÉNT KEZELTE.

és még sok izgalmas helyszíni kép: