Ki szerint hülyeség a szerelem? Ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! harmadik estéje

2018.05.05. 16:32, RRRecorder

nsz-3_nap-02177.jpg

A Belau olyan volt, mint amire számítottunk, ByeAlex és a Slepp viszont meglepte azokat, akik csak a rádiós slágerek alapján képzelték el, milyen lehet ez élőben.

Az előző este kapcsán írtunk itt arról, hogy nem jelent feltétlenül értékítéletet, ha azt mondjuk, egy előadó nem való a nagyszínpadra – simán lehet, hogy mondjuk egy kis klubban jobban érvényesülnek zenéjének értékei. A harmadik este első koncertje, a Belau fellépése hasonló kérdést vetett fel. Kétségtelen, hogy melankolikus-elvágyódó, vagy ahogy az egyik felkonferálás fogalmazott, „belső utazásra” invitáló zeneként működnek ezek a számok; azonban egy fesztivál nagyszínpadára nem feltétlenül ilyesmit képzelünk el. Ugyan Szécsi Böbe és több, a színpadra invitált vendégénekesnő (köztük az előző este koncertező Antonia Vai) kétségtelenül a pop felé mozdítja a produkciót, de ettől még a fő funkciója a hangulatteremtés marad.

A zsűri több tagja is inkább tengerparton hallgatta volna a koncertet, illetve felhozta, hogy a hömpölygést a megszokott megszakító elemek (pl. felkonferálások) megszakítják; Puskás Peti akár egy megállás nélküli, egyórás koncertet is el tudna képzelni tőlük. A jobbára elismerő vélemények –amelyek között több elismerte, hogy a zenekar joggal és sikeresen próbálozik a nemzetközi porondon – mellett a pontszámuk inkább a mezőny második felébe pozícionálja őket.

Míg a Belau nagyjából azt hozta, amire számíthattunk a felvételek alapján, ByeAlex és a Slepp már meglephette azokat, akik csak a rádiós slágereiket ismerik. A szoftos (gyakran Lotfi Begi nevével fémjelzett) elektronikus alapok és a gitározás kombinációja helyett egy jóval rockosabb, bár összességében azért inkább pop-rock produkció ez, letagadhatatlan slágerekkel, és a színpadot látványosan érző frontemberrel. A Soulwave fellépése azt bizonyította, hogy több rádiós sláger sem garancia egy kiforrott élő előadásra; ByeAlexnek tehát volt mit megmutatnia, és meg is tette.

A zsűri tagjai közül azok véleménye a legérdekesebb, akik bevallottan pozitívan csalódtak a zenekarban. Sarkadi Miklós (Dope Calypso) például ezt írta: „Ennyire rég lepődtem meg, azt kell mondjam. Ha van az eddigi mezőnyből olyan produkció, ami egy hazai fesztivál nagyszínpadán vígan megélne, az ez. Elképesztően jó zenekart raktak össze, a ritmusszekció konkrétan tökéletes, valamint ByAlexet látványosan szereti a színpad, és ő hevesen viszontszereti azt.” Pontszámuk ugyan elmarad az eddigi csúcstól, de közismerten nekik van a legnagyobb online közönségük, úgyhogy bizonyosan ott lesznek a döntőben, és messze ők tűnnek a legesélyesebbnek a győzelemre is.

A Nagy-Szín-Pad! még hátralévő koncertjei:

MÁJUS 5. Amigod / JETLAG

DÖNTŐ: MÁJUS 11.

https://recorder.blog.hu/2018/05/05/ki_szerint_hulyeseg_a_szerelem_ilyen_volt_a_nagy-szin-pad_harmadik_esteje
Ki szerint hülyeség a szerelem? Ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! harmadik estéje
süti beállítások módosítása