Lemosták a színpadot - ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! első estéje

2018.05.03. 17:33, RRRecorder

apey_nagyszinpad.jpg

Az Apey & The Pea koncertjén az volt az igazi nagy kérdés, hogy miután a rock- és metalközönség már a lábuk előtt hever, vajon meg tudják-e győzni azokat is, akik csak hallottak róluk, de nem hallották őket. Utánuk a pörgő nyelvű veterán rapper és viszonylag fiatal zenekara, vagyis NB következett.

Ha netán valaki arra számított volna, hogy az Apey & The Pea a Nagy-Szín-Pad! tétjétől megriadva, vagy akármi másért (jaj, kamera!) puhít a hangzásán, azt a zenekar beharangozó posztja helyre tette: "Szeretnénk megmutatni a tévénézőknek és a bámészkodónak, hogy létezik még olyan zenekar, ami usb kábelek meg laptopok nélkül, hangos erősítőkkel, gitárokkal képes takk nélkül üvegen lemosni a színpadot." Rögtön az indítás bizonyította, hogy nem vicceltek; nemcsak a zenekar teljesítményén nem lehetett fogást találni, hanem a megszólalás is abszolút rendben volt. Aki akár csak fél szemmel követi a rock- és metalsajtót, azt tudja, hogy ebben a világban ők gyakorlatilag egyöntetű elismerésnek örvendenek, és a nemzetközi szinten is értelmezhető produkciók között tartják számon a zenekart; ahogy Lobenwein Norbert fogalmazott interjúnkban: "nem kérdés, hogy az utóbbi hónapokban klubok szintjén és az ő műfajukban minden róluk szól."

A koncert valódi kérdése tehát inkább az volt, hogy vajon a kemény rock / metal (ezen belül stoner-grunge-sludge) színtéren kívüliek mit szólnak hozzájuk. A Nagy-Szín-Pad! Crew, vagyis a korábbi versenyzőkből alakult zsűri tagjainak itt elolvasható véleményei alapján abszolút sikerült meggyőzniük azokat is, akik amúgy nem torzított gitárokkal kelnek és fekszenek. "Itt nincs kérdés. Hibátlan zenélés, éneklés és jelenlét van a színpadon" - fogalmazott például Schoblocher Barbara, aki amúgy bevallottan "nem érzi magát műveltnek a metal világában". "Soha nem voltam 'metálos arc', de elég régóta hallom az ismerőseimtől, hogy Apeyéket érdemes megnézni, mert tűzforró az ügy. Most láttam őket először élőben és teljesen beszippantot" - így Kama. A zsűritől 9 fölötti átlagpontszámot kaptak, ami 50%-a a továbbjutásnak - egyelőre esélyesnek tűnnek a döntőbe jutásra, bár még hátra van 6 koncert. De a Nagy-Szín-Pad! eredményétől függetlenül bizonyára sokan felfigyeltek most rájuk, akik eddig csak hallottak róla, hogy jó ez az Apey, de nem gondolták magukat "metálosnak". Vagyis bizonyos értelemben ők már most nyertesek.

NB a maga koncertjén meg is jegyezte két szám között, hogy elég fura az első este párosítása. Nemcsak a műfajok különbsége (rock-metal - hiphop) miatt, hanem mert egy teljesen összeérett zenekart egy elég friss produkció váltott. Pontosabban NB, a rapper már régóta nyomja, de NB, a zenekar 2015-ben alakult. A zsűritagok véleménye átlagolva egybeesett azzal, amit a Recorder látott: vannak a produkciónak erősségei, pl. a közönség lelkesítése, és persze NB meggyőző flow-ja - de gyengeségei is: még viszonylag kevés az egyértelmű sláger, és bár a hangszerelés üdítően eltér a magyar hiphop átlagától, még nem eléggé változatos a megszólalás. Ráadásul a gyors szövegeket élőben nehéz érteni.

Szóval, ahogy Kama véleményében olvasható, "van még fejlődési lehetőség" bőven a zenekar előtt; talán egy kicsit túl hamar jött nekik ez a Nagy-Szín-Pad!-fellépés. A zsűri tagjai azt ígérték előzetesen, hogy esetleges kritikáikat is segítő, támogató szándékkal fogják megfogalmazni; ez össze is jött. Az a bizonyos fejlődési potenciál nyilvánvalóan benne van a zenekarban, és most kaptak jó útmutatást is hozzá.

Fotó: Hegyi Júlia

A Nagy-Szín-Pad! még hátralévő koncertjei:

MÁJUS 3. Antonia Vai / Soulwave

MÁJUS 4. Belau / ByeAlex és a Slepp

MÁJUS 5. Amigod / JETLAG

DÖNTŐ: MÁJUS 11.

https://recorder.blog.hu/2018/05/03/lemostak_a_szinpadot_ilyen_volt_a_nagy-szin-pad_elso_esteje
Lemosták a színpadot - ilyen volt a Nagy-Szín-Pad! első estéje
süti beállítások módosítása