Kendrick Lamar nyert egy zenei Pulitzert, ugyanis van olyan

2018.04.17. 10:29, RRRecorder

Ha a kedves olvasó nem hallott még a zenei Pulitzer-díjról, ne szégyellje magát: eddig kizárólag klasszikus zenének és jazznek adták. Azonban a zsűri szerint a DAMN. is van olyan értékes, mint egy vonósnégyes vagy egy kantáta.

A Pulitzer-díjat 1917 óta osztják ki évente, manapság 21 kategóriában, amelyek közül leginkább az újságírással kapcsolatosakat szokás ismerni, de van irodalmi és zenei díj is. Utóbbit először 1943-ban ítélték oda, és egészen 1997-ig kizárólag klasszikus zenei művek kapták; akkor ítélték Wynton Marsalis Blood On The Fields oratóriumának, és azóta többször is a jazzhez sorolható zenemű kapta.

Ehhez képest hatalmas váltás, hogy most Kendrick Lamar DAMN. című, kereskedelmileg és kritikailag is rendkívül sikeres lemezének adta a díjat a zsűri. (A Recorder kritikája itt olvasható róla.) Ez egyben a hiphop mint műfaj egésze számára is "nagy lépés" - emelte ki a New York Times cikkének címébe a díjat kiosztó bizottság vezetőjének szavait. Maga Kendrick Lamar nem nyilatkozott; kiadója, a Top Dawg Entertainment egyik vezetője azt írta a Twitterre, hogy "mostantól csakis tisztelettel beszélhettek róla, négerek".

RÁADÁSUL A SZIGETRE IS JÖN

A Pulitzer honlapján így jellemzik az albumot: "virtuóz dalgyűjtemény, amit autentikussága és ritmikai dinamizmusa tesz egységessé, és ami megindító képekben ragadja meg a modern afro-amerikai élet komplexitását". A zsűri kiemelte még Michael Gilbertson vonósnégyesét, valamint Ted Hearne kantátáját, amiben a kórus mellett elektromos gitár és dob hallható, a szöveg pedig idéz a Legfelső Bíróság híres döntéséből, amely szerint a cégeket ugyanolyan jogok illetik meg, mint a magánembereket - valamint hasbeszélőknek szóló szöveggyűjteményekből. (Alább mindhárom műből beraktunk részletet, utóbbi lemez teljes egészében hallgatható.)

A New York Times cikkében a zsűri egyik tagja, David Hajdu kritikus meséli el, hogyan jutottak el a döntéshez. Első körben több mint száz kompozíciót vettek figyelembe, és voltak köztük olyan klasszikus zenei művek, amelyek a hiphopból is merítettek. Ez vezette a tagokat - akik közül sokan klasszikus zenével foglalkoznak akár zenészként, szerzőként, akár mondjuk a Met Opera munkatársaként - ahhoz a felismeréshez, hogy akkor talán a hiphop önmagában is érdekes lehet számukra, nem kizárólag inspirációs forrásként. Amikor pedig valaki felvetette Kendrick Lamar lemezét, sokan lelkesedtek; amikor pedig mindannyian meghallgatták, azok is egyöntetűen amellett voltak, hogy ezt kell díjazni, akik korábban nem is ismerték.

KENDRICK LAMAR FONOGRAMOT IS KAPOTT ÁM!

A New York Times szerint a klasszikus zenei világban voltak, akik ellenérzésüket fejezték ki - nem (feltétlenül) Kendrick Lamar miatt, hanem mert a kortárs klasszikus zenének amúgy is jóval nehezebb eljutnia a közönséghez, és tegyük hozzá: a klasszikus szerzők számára valószínűleg a 15 ezer dolláros (3,8 millió forint) díj is többet számít, mint a legnagyobb sztárok közé tartozó Lamarnak -, ám sokan vannak, akik egyetértenek a zsűri döntésével.

 

 

https://recorder.blog.hu/2018/04/17/kendrick_lamar_nyert_egy_zenei_pulitzert_ugyanis_van_olyan
Kendrick Lamar nyert egy zenei Pulitzert, ugyanis van olyan
süti beállítások módosítása