Elhunyt Cecil Taylor, a free jazz úttörője

2018.04.06. 15:50, RRRecorder

cecil_taylor.jpg

A 89 évesen elhunyt zongorista radikális, virtuóz zenéjével a legnagyobbak - John Coltrane, Ornette Coleman, Albert Ayler - közé került.

Cecil Taylor 1929-ben született New Yorkban, hatéves korában kezdett zongorázni tanulni, és klasszikus képzettséget szerzett - nagy hatással volt rá Bartók Béla és a kortárs zene, valamint persze a jazz. Az ötvenes években kezdett zenélni, eleinte játszott sztenderdeket is, ám ezt később elhagyta.

Zenéjének radikalitása miatt egy évtizeden át nem nagyon tudott fellépni, többek között mosogatást vállalt klubokban. Mint a Guardian egy korábbi cikke idézi, később azt mesélte: "nagy ritkán megtalált egy-egy neves jazz impresszárió, és azt mondta, hogy sztárt csinál belőlem. Aztán kiderült, hogy valójában arról van szó, hogy adnak pénzt, de cserébe elvárják, hogy mit játsszak. És akkor én mindig arra gondoltam, hogy ezzel az erővel visszamehetek mosogatni is."

Később aztán megjött a kritikai siker, Cecil Taylor egyetemen tanított, ösztöndíjakat kapott. (A Free Jazz Blog felidézi, hogy a Kyoto Prize elnyerésével járó félmillió dollárt ellopták tőle, és a hír bejárta a világsajtót.) Még a Még a Fehér Házba is meghívták koncertezni, Jimmy Carter elnöksége alatt. Rengeteget turnézott Európában is, az itteni improvizatív zene világra talán még nagyobb hatással volt, mint az amerikaira.

Cecil Taylor jellegzetes stílust alakított ki. Gyakran használt ún. hangfürtöket, behozta a jazzbe az atonalitást; nagy dinamikájú, energikus játékának perkusszív hatása miatt gyakran írták róla, hogy úgy használja a zongorát, mintha "nyolcvannyolc behangolt dobon" játszana. Jimmy Lyons szaxofonos (akivel egyik leghíresebb, The Unit nevű zenekarában játszott) ezt mondta róla: "a Cecillel közös játék hatására egészen másképpen kezdtem gondolkodni a zenéről: rájöttem, hogy az nem a kvintkörökről szól, hanem a hangzásról."

 

 

 

Címkék: gyász cecil taylor
https://recorder.blog.hu/2018/04/06/elhunyt_cecil_taylor_a_free_jazz_uttoroje
Elhunyt Cecil Taylor, a free jazz úttörője
süti beállítások módosítása