„Zenehallgatók, műértők, amatőrök és hivatásos zenészek ugyanabban a csónakban eveznek” – Lisa Morgenstern-interjú

Április első hétvégéje fontos eseményekkel telik Magyarországon: másodszor rendezik meg a Piano Dayt itthon, aminek már márciusban is voltak eseményei a Magyarországon alkotó zongorakészítő, David Klavinshez kapcsolódóan. A Piano Day nemzetközi napján egy "cunami zongoráról" szóltunk, most pedig - a hétvégi, áprilisi 6-7-i A38-as koncertek magyar szereplőivel, vaghyval és Atreyu's Horse-zal készült interjúink után - megszólítottuk a külföldi fellépőt, Lisa Morgensternt is.

Zeneszerető családban nőttél fel, a szüleid szimfonikus zenekarokban játzottak, így már elég korán leültél a zongora elé. Hogyan küzdötted le a zongorázni tanulás nehézségeit, és mikor kezdted el annak szabályait megszegni?

Már ötéves koromban elkezdtem zongorázni, ez nem számít szokatlanul korainak. Egy csodás orosz-örmény tanárom volt. Már az elejétől kezdve élveztem a játékot és a melankolikusabb, szomorúbb zongoraművek érdekeltek. Édesanyám segített abban, hogy megértsem és átérezzem a klasszikus zenét, de persze akkor még mindig csak gyerek voltam, és emlékszem egyszer bebújtam az asztal alá, hogy megússzam az órát. Néha pedig ahelyett, hogy egy adott művet gyakoroltam volna, a saját kis ötleteimen dolgoztam. A kreativitásom az akkori játékosságból ered.

Különleges a stílusod, mert nem csupán zenei hatások, hanem a tánc dinamikája is jellemzi. Milyen szerepet tölt be a balett a zenédben?

Nem akartam zongorista lenni, az álmom az volt, hogy balettáncos legyek. Miután átmentem a felvételin, tizenévesen korom nagy részét a balettiskolában töltöttem. Meghatározó évek voltak, de nem vált valóra az álmom, mert folyton kiújult egy sérülésem. Beletelt néhány évbe, mire feldolgoztam, de idővel újra visszataláltam a színpadra, egy kicsit másképp. Biztos vagyok benne, hogy hatással van a zenémre, de mind a zene, mind a balett nehezen írható le szavakkal. Szeretek ütem nélküli zenékre táncolni, sokan észrevették, hogy annak ellenére, hogy nagyon ritmikusak, az újabb zenéimben nincsenek ütemek. Ez egy olyan kihívás volt számomra, ami a kezdetektől vezérelte a tudatalattimat.

A 2016-os, Chameleon című lemezedre közösségi finanszírozással gyűjtötted össze az elkészítéshez szükséges összeget. Felszabadít a támogatóid bizalma és türelme vagy jobb érzés a kötöttségek nélküli alkotói szabadság, csak akkor alkotni, amikor szeretnéd?

Mint más zenészeknél, nálam is alapvető szükséglet a zeneírás, alkotói szabadságtól függetlenül. Kicsit szégyellem, hogy a támogatóimnak sokat kell várniuk a megjelenésre, de ez nem azért van, mert alkotói válságban lennék. A lemez írását már egy éve befejeztem, és azóta is új dalokat írok, hogy legközelebb már ne kelljen annyit várniuk. Fontos, hogy megfelelő otthont találjak ennek a megjelenés előtt álló albumnak, mert a megírása óta egy teljesen új zenei közegbe kerültem – remélem, hamarosan bővebben is beszámolhatok róla!

Mit jelent a Piano Day egy hozzád hasonló művész számára, akinek az élete a zongora körül forog? Inkább felelősség vagy ünnep?

A Piano Day eredetileg egy okosan megszervezett közösségi finanszírozási kampány keretében született, ez a kezdeményezés az elmúlt évek során bebizonyította, hogy teljesen önállóan is képes eljutni a világ minden részébe. Zenehallgatók, műértők, amatőrök és hivatásos zenészek is ugyanabban a csónakban eveznek, megkülönböztetések nélkül. Örülök, hogy egy Klavins-zongorán játszhatok, és hogy a zongora, aminek a finanszírozásért ez a világnap indult, nemrég el is készült.

Nils Frahm azt nyilatkozta legutóbbi lemeze kapcsán, hogy Berlinnek van egy megfoghatatlan hangulatisága, egyfajta nosztalgikus vágyódás, Sehnsucht lengi körül. Milyen hatással van a város a zenédre?

Nem költöztem volna Berlinbe, ha nem tudtam volna, hogy megannyi inspiráló zenész él ott.
Gyakorlati szempontból ideális hely, ahol kapcsolatokat lehet építeni, de emellett nagyban áthatja egyfajta különleges légkör. Érdekes keveréke a túlhajtott, felgyorsult káosznak, magánynak, szabadságnak és névtelenségnek. Biztos minden nagyobb városra jellemzőek ezek a kvalitások, de Berlinnek emellett van valami különleges kisugárzása, ami nagyon inspiráló tud lenni.

Mire számíthat tőled a közönség ezen a két estén?

Leginkább egy kis zongorázásra, de hozok magammal szintiket és énekelni is fogok, jórészt a Chameleon dalait. Az elvárás egy felettébb törékeny dolog, de remélem segíthetek a közönségnek érzelmi mélységekbe merülni.

interjú: Salamon Csaba

Piano Day-playlist: