A képbe álmodott zene – Az Akusztik bemutatja: Gyöngyösi Szabolcs, rendező

2018.03.29. 15:30, Recorder.hu

akusztik_gyongyosi1_650.jpg

(X) Gyöngyösi Szabolcs a legnagyobbakkal dolgozott és dolgozik együtt, rendezett már Zorán-, Zséda-, Rúzsa Magdi-, Omega- és Nox-koncerteket is, emellett mögötte van már jó néhány Megasztár- és Virtuózok-adás, valamint Pápai Joci 2017-es kijevi eurovíziós fellépésének vizuális megjelenéséért is ő felelt. 

Az Akusztik rendezőjének pályafutása összeforrt a zenével, elköteleződése és lelkesedése a zene és a zenei műsorok iránt töretlen. „Mindig inspirált Hamish Hamilton, aki a világ összes nagy sztárjával dolgozott már, ő készíti a Super Bowl halftime show-it, rendezett Oscar-gálát és a londoni olimpia megnyitóját is. Kitaláltam, hogy írok neki, hogy szeretném megnézni munka közben. Keresgéltem a neten, hátha találok hozzá egy emailcímet, találtam is. Nem közvetlenül az övét, de továbbították neki az üzenetem, ő pedig felajánlott három koncertet, amiből választhattam, hogy melyikre megyek. Eros Ramazzotti római koncertjét jelöltem meg. Bent lehettem a közvetítőkocsiban, kérdéseket tehettem fel neki a koncert után, beszélgethettem vele.

Közel fél éve az A38 Hajón vesszük fel az Akusztikot, amit azért szeretek, mert kicsit másképp tudom bemutatni a zenekarokat, közelebb tudom hozni őket a közönséghez, és a tévé képernyője előtt ülők is érezhetik a klubkoncert hangulatát. Itt van lehetőségünk megmutatni, milyen, amikor a szólógitáros és a dobos összenéz és megszületik az a pillanat, amit az igazi zenészek tudnak megteremteni. Még én is szívesen nézem újra esténként ezeket a koncerteket, pedig ismerem minden kockájukat, mire képernyőre kerülnek.”

Nem volt kérdés, hogy Szabolccsal szeretnénk együtt dolgozni az Akusztikban is, mondta Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója: „Az, ahogy Szabolcs együtt lélegzik a zenével és a zenészekkel a vezérlőben, ahogy keresi a pillanatot, amit közvetíteni tud, hogy mi is lássuk, itt most megszületett a nagybetűs Zene, az az egész stáb számára rendkívül inspiráló tud lenni. Most pedig, közel egy év után újra együtt dolgoztunk Pápai Jocival, a kijevi megfeszített felkészülés, az elődöntő és a döntő utáni fantasztikus pillanatok után egy Akusztikot vettünk fel vele. Azt hiszem, ez az időszak mindannyiunk életében meghatározó pillanat marad. Amikor Joci felkonferálta az Origo-t itt az Akusztik színpadán, azok az érzések, amik miatt ő a könnyeivel küszködött a színpadon, bennünket is átjártak Szabolccsal. Remélem, ezt is sikerül majd átadnunk a nézőknek, mert azok nem pusztán könnyek voltak, hanem a zene és a művészet ereje volt.

Az Akusztikot vasárnaponként 22.00-tól a Petőfi Rádió műsorán, hétfőnként 22.40-től az M2 Petőfi TV kínálatában találják a magyar zene szerelmesei.

akusztik_gyongyosi2_650.jpg

akusztik_gyongyosi3_650.jpg

akusztik_gyongyosi4_650.jpg

akusztik_gyongyosi5_650.jpg

akusztik_logo_650_10.jpg

 

https://recorder.blog.hu/2018/03/29/a_kepbe_almodott_zene_az_akusztik_bemutatja_gyongyosi_szabolcs_rendezo
A képbe álmodott zene – Az Akusztik bemutatja: Gyöngyösi Szabolcs, rendező
süti beállítások módosítása