2018 legjobban várt albumai

2018.03.05. 18:38, corecorder

kanye_west_1.jpg

2018-ban már eddig is rengeteg album jelent meg, de még sokkal több van vissza: az alábbiakban áttekintjük, mely előadók adnak ki egészen biztosan új lemezt, és kik azok, akiknél reménykedni lehet – közel 60 énekes, rapper, zenész és zenekar a frissen felkapottaktól kezdve a popzene állócsillagain át a nyolcvanas-kilencvenes évek nagyjaiig.

Hiphopos ambíciók és gigaslágerek

Az utóbbi évek legfelkapottabb irányzata a hiphop és annak alfajai, legyen az épp sadboi rap, vaporwave, trap, politikus hangvételű vagy gengszter. Bár 2018-ban eddig még nem tört fel hiphopalbum a zenei listák élére, ez még bőven változhat: Kanye West immár két éve dolgozik az eredetileg 2016 nyarára ígért, azóta valószínűleg többször átkeresztelt Turbo Grafx16-on, pusha_t.pngPusha T (jobbra) pedig az idén megjelenő King Pusht előre az év albumaként pusholta. Danny Brown tavaly megjárta a Szigetet, tavalyelőtti évösszegző listánkon pedig az Atrocity Exhibition (lemezkritika itt) második helyen végzett – utóbbi akár újból meg is történhet, a hírek szerint ugyanis ő is új albumot jelentet meg idén.

Tavaly három kiváló lemezt adott ki a Brockhampton, ezzel együtt pedig kikiáltották magukat az internet első boy bandjének. Ennek megfelelően nem lassulnak le egy pillanatra sem, már bejelentették a Saturation-trilógia után új szakaszt nyitó Team Effortot. És ha már csapatok: a Rae Sremmurd, a Young Fathers és a Run The Jewels is új albummal érkezik – utóbbi az is lehet, hogy már az áprilisi Record Store Dayen, ugyanis ők lettek az idei lemezboltok napjának nagykövetei. Ennél jóval közelebb, március 9-én Lil Yachty a Lil Boat 2-t jelenteti meg, valamikor idén Travis Scott az Astroworldöt fogja kiadni, Earl Sweatshirt és A$AP Rocky szintén új albumokat ígér 2018-ra, de Drake-ről is már egy ideje tudni lehet, hogy új albumon dolgozik.

A tavalyi évhez hasonlóan a kritikát nem, a streaming- és slágerlistákat viszont már annál inkább fel fogja kavarni a Gucci Gang előadója, Lil Pump, épp úgy, mint a Bodak Yellow-val berobbant Cardi B, vagy a rockstaros Post Malone (lent). Pump már bejelentette friss, Harvard Dropout című mixtape-jét, Cardi B eddigi mixtape-jei után idén végre megjelenteti debütáló albumát, Post Malone pedig kiadja az eredetileg december elejére ígért Beerbongs & Bentleyst. Náluk némileg régebbi, de nem jelentéktelen a Pandával tavaly Grammyre jelölt Desiigner sikere sem, a húszéves rapper egyből két albumot is bejelentett a 2018-as évre.


DE MÉGIS MIT IS ADOTT NEKÜNK A STREAM?

A TDE idén már képviseltette magát a Kendrick Lamar által fémjelzett Black Panther: The Album-mal, melyen szerepelt többek között SZA, Schoolboy Q, Jay Rock és Future is – utóbbi három előadó azonban nem áll meg ennyinél: mivel már egy éve emlegeti, Schoolboy Q nagy valószínűséggel kiadja új lemezét, Jay Rock pedig a Black Panther-es, nagyon megosztó King’s Deadet már meg is nevezte a saját új albumának nyitószámaként. Future drámaibb módon hirdeti a közelgő kiadványát: letörölte az összes posztját Instagramjáról és már csak az új lemez kollaboránsait követi.

post_malone.jpg


R&b és popdívák

A kortárs r&b a hiphophoz hasonlóan szintén népszerűbb lett az utóbbi években, a tendencia pedig valószínűleg idén sem fog változni. De beszéljenek inkább a várhatóan új albumot megjelentető előadók nevei: The Weeknd, a nálunk sajnos csak Bruno Mars előzenekaraként fellépett Anderson .Paak, a 2016-os évben a hatodik kedvenc lemezünket kiadó Blood Orange, a hiphopos-r&b-s Kamaiyah, vagy épp Charlie Puth. Utóbbinál már dátum is ismert, a Voicenotes című második albuma május 11-én érkezik. Childish Gambino szintén új lemezen dolgozik, ez azonban mégsem teljesen jó hír, hiszen Donald Glover állítása szerint utolsó albumát fogja kiadni ezen a néven (közben éppen fut remek Atlanta című tévésorozata is). Szokásához híven Frank Ocean is már egy ideje elkezdte felcsigázni az új lemezének létezésével és kiadásával a rajongóit – állítása szerint 2017 novemberében már befejezte a 2016-os Blonde után következő lemezét. Hogy mikor jön ki? Nála tippelni sem merünk.

Két éve jelent meg Beyoncé legutóbbi albuma, a Jay-Z által megcsalt és tavaly júniusban ikreknek életet adó énekesnő azóta pedig többször nyilatkozta, hogy „inspiráltnak” érzi magát. Egyes források szerint gyermekei mellé is segítőket fogadott, hogy szabadon dolgozhasson az új lemezen, így talán már el is készül az idei év folyamán. Ezzel elérkeztünk a popénekesnőkhöz: Madonna szintén új lemezen dolgozik, a 2015-ös Rebel Heart folytatásához azonban még nem ismert a kiadási dátum. Nem így van ezzel Kylie Minogue, aki már be is mutatta az április 6-án érkező Golden első kislemezét. Bár az énekesnő semmilyen okot nem adott erre, sokan Rihanna kilencedik albumát is 2018-ra várják (például a lemezei között átlagosan eltelt idő alapján következtetve), de hasonló várakozás övezi az eddigi összes albumát a pink színről elnevező Nicki Minaj friss albumát is. Charli XCX-et és Carly Rae Jepsent is hasonló hírek övezik, mindketten a dalírásban erősek: Charli XCX egy novemberi interjúban elmondta, hogy az egész januárt és februárt írással akarja tölteni, Jepsen pedig már több mint nyolcvan dalt írt készülő lemezéhez. De ez sem minden, Selena Gomez új albumot ígér idénre, Ariana Grande pedig már be is fejezte munkálatait. Végül pedig két fiú, egy zenekarból – a One Direction két egykori tagja, Zayn és Liam Payne is új lemezzel jön idén.

PERSZE A ONE DIRECTION ELŐTT VOLTAK SOKAN MÁSOK IS – BOYBAND-TÖRTÉNELEMLECKE.

A gitárzene nem halott, csak többnyire elfelejt megérkezni

2018-as év számos, az indie rock/indie pop/elektronika/punk rock vonalán mozgó zenekar életében is új albumot hoz, és soknak már a címét is tudjuk: így van például a The 1975 Music For Cars lemeze, a Parquet Courts Wide Awake!-je, vagy épp a Love Is Dead a szintisindie-s Chvrchestől. Január elején Carrie Brownstein megerősítette, hogy a Sleater-Kinneyvel új albumon dolgoznak, de elmondása szerint nagyon lassan fognak haladni, ideális esetben azonban még idén kijön következő albumuk. 1997-es kedvencünket, a Ladies And Gentlemen We Are Floating In Space-et kiadó Spiritualized sem halad gyorsan, az egyszer biztos – a 2018-ra ígért új lemez hat évvel a 2012-es Sweet Heart Sweet Light után érkezik. Az Arctic Monkeys szintén megígérte, hogy hatodik albumuk még 2018-ban megjelenik – a basszusgitáros Nick O’Malley egészen egyszerűen úgy kommentálta a helyzetet a zenekar nevében, hogy „ha mégsem, problémáink vannak”. A nagy kihagyás persze nem csak az ő sajátjuk, a Vampire Weekend-frontember Ezra Koenig már tavaly márciusban utalt a Modern Vampires In The City-t követő új albumukra, ami azóta sem jelent meg – talán majd idén.frankie_cosmos_greta.jpg És van, aminél már reménykedni is alig merünk: a Chromatics lemezét 2015-re ígérték, azóta pedig minden egyes évben felröppent a hír, hogy talán már most már tényleg, ha idén megjelenik, az is három éves csúszás. Johnny Jewel mindenesetre nem zavartatja magát cseppet sem, a Dear Tommy helyett tavaly és már idén is kiadott egy szólóalbumot, ez volt a Windswept és a januári Digital Rain.

A 2016-os Next Thing után idén is érkezni fog egy új dolog: Greta Kline indie pop projektje, a Frankie Cosmos (jobbra) Vessel című új lemeze március végén válik elérhetővé. Egy másik nagy női indie előadó, Courtney Barnett szintén kiadja következő lemezét, a Tell Me How You Really Feel május 18-án fog megjelenni.

Elektronika és disco

Nem csak gitárzenekarok vannak, sőt, néhány elektronikus tánczenekar épp az utóbbi években jött bele a lemezkészítésbe újra – ilyen például a tizennégy év után 2016-ban albumot kiadó The Avalanches, vagy a hat év után tavaly új albummal jelentkező Gorillaz, mindkét zenekar idénre is új megjelenéseket ígér. Így van ezzel a Brainfeeder kiadót vezető Flying Lotus is, bár az ő esetében csupán három év telt el a legutóbbi, You’re Dead című lemez óta. A következő előadót szinte bárhova sorolhattuk volna, olyan sokszínű: FKA twigs zenéje egyszerre pop, elektronika, r&b és triphop, a remek 2014-es LP1 idén kap folytatást. Aki az electrofunkot szereti, az sem marad friss zene nélkül, a Chromeo Head Over Heels című lemeze április elején jelenik meg. Végül pedig valami, aminek egészen kicsit még Magyarországhoz is köze van – Balaton Soundot, Budapestet és a Bánkitót egyaránt megjárt Todd Terje 2018-ban még egy albumnyi skandináv diszkóval jelentkezik.

Néhány metálalbum és a nagy öregek

my_bloody_valentine.jpgLassan 2020, de a kilencvenes évek még vissza-visszaköszön. Ennek több jele is van – például a Manic Street Preachers még novemberben bejelentette közelgő tizenharmadik, Resistance Is Futile című lemezét, az egykori Pixies-tag Kim Deal zenekara, a The Breeders épp a napokban lemezezett, valamint a My Bloody Valentine (balra) is új albumot fog kiadni. A zenekarokon kívül pedig van néhány mostanra szólólegendává vált zenész is, még régebbről is, mint a kilencvenes évek: 2018-ban Bruce Springsteen, Paul McCartney és az Aerosmith-tag Joe Perry is új lemezt jelentet meg.

Az 1970-ben alakult Aerosmith-nél egy évvel idősebb a Judas Priest, de ők sem fáradnak – Firepower című friss lemezük március 9-én érkezik. És természetesen nem ők az egyetlen metalzenekar, akik a következő hónapokban új kiadvánnyal érkeznek, ilyen például a Tool (akiknek előző kiadványa tizenkét éve jelent meg és a rajongók megőrültek, amikor kiderült, hogy ebben a hónapban már stúdióban is lesznek), a 2015-ös New Bermuda után egyelőre ismeretlen című albummal jelentkező Deafheaven, vagy éppen a Baroness, akik az új lemezüket az eddigi szokást folytatva valószínűleg megint valamelyik szín után nevezik el.

Varga Zsófia

A BARONESS-ES JOHN BAIZLEY-VEL TAVALY INTERJÚZTUNK IS.

https://recorder.blog.hu/2018/03/05/2018_legjobban_vart_albumai
2018 legjobban várt albumai
süti beállítások módosítása