Filmrecorder. Tíz év magyar rabszolgaság – Egy nő fogságban (filmkritika)

Kevesen tudják, hogy a 21. századi Magyarországon még élnek rabszolgasorban tartott emberek. A megrázó magyar dokumentumfilm zárt ajtók mögé visz be, arcot ad egy rejtett jelenségnek. (A friss, 59. Recorder magazinban újdonságként egy filmes melléklet, a Filmrecorder is szerepel.)

A kamera az első perctől Maris ráncos arcára tapad. Olyan romos, mint egy háború sújtotta övezet. Az első sokk: húsz évvel fiatalabb, mint amennyinek látszik. Aztán jön sorban a többi. Marist modern rabszolgaként tartják. Csak a maradékokat eszi, ha eszik egyáltalán. Oda mehet, ahova engedik. Dolgozik, de a fizetését elveszik. Úgy beszélnek vele, mint egy ronggyal. Verik, bántalmazzák.

Tuza-Ritter Bernadett megrázó dokumentumfilmje, az Egy nő fogságban – amit beválogattak a 2018-as Sundance filmfesztivál versenyprogramjába – betekintést enged egy zárt élethelyzetbe. Premier plánban tapasztaljuk meg, hogy kerül valaki a középkori jobbágyokénál is kiszolgáltatottabb helyzetbe ma, Magyarországon, hogyan őrölheti fel az akaraterejét, személyiségét az évtizedes félelem és lelki terror. Egyszer megkérdezi a rendező-operatőrt, felállhat-e a kamera elől. „Persze, azt csinálsz, amit akarsz.” Maris zavartan felnevet: a gondolat fel se merült benne.

A NŐK ELLENI ERŐSZAK ÜGYE ÁTRENDEZTE AZ IDEI OSCAR-ESÉLYEKET.

A film első egy órája az információk adagolásával, a szörnyű napi rutin bemutatásával szűkre zsugorítja a gyomrot. Egy idő után azonban már inkább az a kérdés nyomasztja a nézőt, hogy mi lesz ez után. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy Tuza-Ritter meghozza az emberileg egyedül védhető morális döntést, sutba dobja a dokumentumfilmes beavatkozásmentesség elvét, és objektív megfigyelőből aktív szereplővé lép elő, a szabályszegés újdonságélménye és a szorongás feloldása elvezet az utolsó fél óra torokszorító katarzisához.

Akadnak elvarratlan szálak, és a zenei-thrilleres hatáskeltés egy ponton szükségtelennek érződik: Maris történetének eredendő feszültsége, emberfeletti próbatétele nem igényli. De ez mellékes. A lényeg a mély empátia, amit alanya iránt ébreszt, az odafordulás parancsa. Az óvatos optimista zárlat pedig magában hordozza, hogy a jelenség, ami most kitörölhetetlen arcot kapott, más, láthatatlan arcokon keresztül tovább él.

Az Egy nő fogságban című film hazai bemutatója a Magyar Filmhéten volt február elején, további vetítésekkel kapcsolatban a film Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

szöveg: Huszár András