Filmrecorder. Az Oscar már soha többé nem lesz ugyanolyan

2018.02.23. 10:30, vferi

header.jpg

A Holdfény tavalyi győzelme, a megfiatalított Akadémia-szavazótábor, a Trump megválasztása miatti sokk, Harvey Weinstein bukása, a felszínre került mocskos zaklatási ügyek, az #oscarsowhite és a #metoo után új időszámítás kezdődött Hollywoodban. Vége az Oscar-rendelésre készített életrajzi drámák, háborús eposzok és elcsúfított maszkos jutalomjátékok korszakának; egy sokszínűbb, befogadóbb, nemzetközibb és minden szempontból érdekesebb Oscar-mezőnynek drukkolhatunk március 4-én. Ráadásul ez zsinórban a harmadik év, hogy magyar nyertes is lehet, Enyedi Ildikó személyében. (A friss, 59. Recorder magazinban újdonságként egy filmes melléklet, a Filmrecorder is szerepel.)

Az egy évvel ezelőtti Oscar-díjkiosztó utolsó öt perce történelmet írt azzal, hogy Faye Dunaway és Warren Beatty nem a valódi legjobb film nyertest jelentette be. A baki kínosságán kívül viszont szimbolikus jelentősége is volt, hogy a két tipikus Akadémia-szavazónak számító hetvenes filmlegenda egy pillanatig sem feltételezte, hogy ne a fiatal sztárokkal, Hollywood aranykorát megidéző musical, a Kalifornia álom nyerje az Oscart, hanem egy alacsony költségvetésű, kizárólag színes bőrű színészek főszereplésével készült afroamerikai dráma, a Holdfény.

Szürreális belegondolni, hogy a Holdfény ugyanazt a díjat nyerte meg, amit előtte nem is olyan sokkal a Titanic, A király beszéde, a Chicago, vagy a Szerelmes Shakespeare. Persze a meglepetés-győzelem nem volt előzmények nélküli, hiszen az Akadémia megítélését taccsra tette, amikor egy és két évvel korábban sem voltak képesek egyetlen nem fehér bőrű színészt sem jelölni és az #oscarsowhite negatív visszhangja miatt elkezdték gőzerővel megújítani a szavazó tagságot. Az új Akadémia-tagok 39 százaléka nő és 30 százaléka színes bőrű, ezzel némileg ellensúlyozva azt a képet, hogy a tipikus Oscar-szavazó a malibui villájában, a medenceparton, negyven évvel fiatalabb felesége oldalán szivarozó hetvenéves tata. 

A Holdfény valószínűleg már a fiatalításnak köszönhette a győzelmét, de tavaly még tovább mentek és rekordszámú 774 új tagot hívtak meg, így az idei jelölésekről már olyan szavazók (is) dönthettek, mint Gal Gadot, Chris Hemsworth, Riz Ahmed, Maggie Cheung, Janelle Monáe, Donald Glover, Takashi Miike, vagy éppen Enyedi Ildikó és Mészáros Márta. Amikor egy testület negyede kicserélődik, akkor természetes, hogy kiszámíthatatlan a döntéseinek a kimenetele, de az idei fordulatot más körülmények is siettették.

107.jpg

Kezdetnek ott volt a Trump elnökké választását követő sokk, amire a hagyományosan liberális Hollywood nem tud nem reagálni, így megszaporodtak a dühös, politikus és a kisebbségek védelmét követelő filmek. Ősszel pedig Harvey Weinstein (a modern kori, agresszív Oscar-kampányok szülőatyja) lelepleződésével szabályos cunami zúdult Hollywoodra és annyi mocskos zaklatási ügy került felszínre, hogy alapvető szemlélet- és korszakváltásra lett szükség. Pár hónap alatt karrierek mentek tönkre és filmklasszikusok értékelődtek át, de egy biztos: 2018-tól már nem csak a hatalommal és pénzzel rendelkező fehér férfiak diktálnak Hollywoodban.

Az idei díjszezon ezt a hangulatot tükrözi; a Golden Globe átadón minden híresség feketében jelent meg, a színészkamara díjátadóján csak nők adták át a díjakat, a legjobb női főszereplő Oscar-díját pedig már biztos, hogy nem a tavaly még a zaklatási vádak ellenére is nyerni tudott Casey Affleck prezentálja. Az események pedig annyira gyorsan pörögnek, hogy a március 4-i Oscar-gáláig bármely bombabiztos esélyesből egy nap alatt kegyvesztett válhat.

A legjobb példa James Franco, aki pár nappal az Oscar-jelölésekre leadott szavazatok határideje előtt még biztos lehetett második jelölésében a The Disaster Artist főszerepéért, de miközben a Golden Globe átadón átvette a legjobb színésznek (komédia/musical kategória) járó díjat, a Twitteren már záporoztak a vádak, amelyek végül nemkívánatos személlyé tették az Oscar-szezon további részében.

Jelöléseivel az Akadémia kínosan próbálta elkerülni a lehetséges botrányokat, és ahogy Francótól sikerült megszabadulni az utolsó pillanatban, a politikai korrektség minden más követelményének is eleget tettek. A jelöltek idén először makulátlanul tükrözik a filmvilág sokszínűségét és kor, nem, bőrszín vagy szexuális irányultság most tényleg nem lehetett akadály a tehetség elismerésében.

bb1fd7629d419f2ae1faaa0c7543a133780321eed3dac63a21760b0869691b4d-1024x1024.jpg

Az Oscar 90 éves történelme során márpedig bőven volt lemaradás e téren, hiszen Greta Gerwig (Lady Bird) még mindig csak az ötödik nő, Jordan Peele (Tűnj el!) pedig az ötödik színes bőrű férfi, akit a legjobb rendezői kategóriában Oscarra jelöltek. Először jelöltek nőt a legjobb operatőri munkáért (Rachel Morrison - Mudbound) is, valamint Yance Ford személyében megvan az első transznemű Oscar-jelölt is a dokumentumfilmes kategóriában.

A legjobb férfi főszereplők között általában csak ötvenes urak rúghatnak labdába, ám idén két huszonéves újonc (Timothée ChalametSzólíts a neveden!, Daniel KaluuyaTűnj el!) is versenyez, de közben a francia újhullám legendás alakja, Agnès Varda rekordot döntött, mint minden idők legidősebb Oscar-jelöltje (a Visages, villages rendezéésért), a 88 éves Christopher Plummer pedig, mint az eddigi legidősebb színész-jelölt.

031.jpg

Plummer története azért is érdekes, mert ő mindhárom Oscar-jelölését nyolcvan éves kora betöltése után szerezte, A világ összes pénzében nyújtott alakításával pedig a világ leggyorsabban véghezvitt Oscar-jelölt alakítása címre is számot tarthat, tekintve, hogy a jelölés előtt két hónappal jelentették be, hogy a szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey jeleneteit vele forgatja újra Ridley Scott.

Scott egyébként azon rendezők egyike, aki ha Oscar-szezonra időzít egy új filmet, akkor menetrendszerűen számíthat az Akadémia figyelmére. Idén, úgy tűnik, ez a stratégia is befuccsolt, hiszen Plummer alakításán kívül egy kategóriában sem jelölték, de még nála is rosszabbul jártak olyan korábbi Oscar-kedvencek, mint Kathryn Bigelow (Detroit) vagy Alexander Payne (Kicsinyítés). Sőt, már egy Meryl Streep és Tom Hanks főszereplésével készült Spielberg-film sem számít automatikus Oscar-esélyesnek, hiszen A Pentagon titkai hiába dolgoz fel egy ma is aktuális igaz történetet, csak két kategóriában jutott be a legjobbak közé.

the-post-streep-hanks_-and-spielberg.jpg

A fődíjra úgy tűnik, semmi esélye és a kilenc legjobb film jelölt közül a leggyengébben teljesített, bár Meryl Streepnek meghozta a huszonegyedik jelölését, ami abból a szempontból is érdekes, hogy Streep utoljára 1986-ban (Távol Afrikától), tizenöt jelöléssel ezelőtt versenyzett fődíjra is jelölt filmmel. Visszatérő kritika egyébként az Oscarral szemben, hogy női főhőssel egy film esélytelen a legjobb film kategóriában (utoljára 2005-ben A millió dolláros bébi tudott nyerni), de idén ez a szabály is borulhat, hiszen a két legnagyobb éllovas főhőse is nő.

A legtöbb (13) jelölést A víz érintése kapta, amely magabiztosan ötvözi a sci-fit a kémfilmmel és a klasszikus hollywoodi románccal. Guillermo Del Toro biztos befutónak számít a rendezők mezőnyében és ezzel öt év alatt negyedszerre nyerheti mexikói művész a rendezői kategóriát.

Ki fog nyerni?

Legjobb film: A víz érintése

Legjobb rendező: Guillermo Del Toro (A víz érintése)

Legjobb női főszereplő: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)

Legjobb férfi főszereplő: Gary Oldman (A legsötétebb óra)

Legjobb női mellékszereplő: Allison Janney (Én, Tonya)

Legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

Legjobb eredeti forgatókönyv:Lady Bird

Legjobb adaptált forgatókönyv:Szólíts a neveden

Legjobb külföldi film: A négyzet


A fődíjra viszont a Golden Globe tarolás után esélyesebbnek tűnt a Három óriásplakát Ebbing határában, amely dühös, fekete humorával és keserű cinizmusával telibe találja a jelenlegi amerikai közhangulatot. Frances McDormand karaktere az egész női nem nevében mutat be a rothadó patriarchális társadalomnak és ez valószínűleg elég is lesz, hogy 21 évvel a Fargo után újra főszereplői Oscart nyerjen.

frances.jpg

Szereplőtársa, Sam Rockwell is diadalmaskodhat a mellékszereplők mezőnyében (hacsak Willem Dafoe életműdíjazása nem kerekedik felül), bár az ő figurájára irányul a legtöbb, egyre harsányabb kritika. Megosztó filmek pedig nem nyerhetnek a preferenciális rendszerben, ez okozta a Kaliforniai álom és A visszatérő vesztét is. A Dunkirk 10-15 évvel ezelőtt simán leiskolázhatta volna a mezőnyt, de most valószínűleg meg kell elégednie a technikai díjakkal, ikerfilmje, A legsötétebb óra pedig már-már régimódiságával lóg ki a mezőnyből és csak Gary Oldmannek hozhat szobrot.

Míg az ezredforduló környékén A legsötétebb óra és A Pentagon titkai típusú filmek jelentették a normát az Oscaron és csak egy-két furább, kísérletezőbb függetlenfilm tudott bekerülni a mezőnybe, mostanra teljesen megfordult az arány. A víz érintése virtuozitása és a Három óriásplakát... politikai inkorrektsége is radikális az Oscar-szezonban, de akkor még nem is említettük az eredetileg nem is a díjszezonra pozícionált, horrornak álcázott társadalmi szatírát, a Tűnj el!-t, vagy az imádnivaló anya-lánya drámát, a Lady Bird-öt.

Greta Gerwig és Jordan Peele filmjét is egekig magasztalták a kritikusok, és ha bármelyikük győzne, az újabb vagány, előremutató döntés lenne az Akadémiától egy évvel a Holdfény-sokk után. A "nők visszavágásának éve" narratíva egyelőre Gerwignek kedvez, bár az aranyos tinifilmek és fejlődéstörténetek eddig legendásan hidegen hagyták az Oscar-szavazókat.

1216x812x2.jpg

Egyedüli női rendezőként a legjobb külföldi film kategóriában Enyedi Ildikó is reménykedhet némi pozitív diszkriminációban, bár a Testről és lélekről érzékenységével, humorával és szerethetőségével eleve kimagaslik a kategóriájából. Érezhető, hogy a külföldi filmek mezőnyében is új szelek fújnak, hiszen korábban Európából főleg történelmi, gyakran második világháborús filmek tudtak Oscar-közelbe kerülni, idén viszont mind az öt jelölt modern, mai történetet mesél el.

Egyértelmű éllovas nincs, bár a cannes-i Arany Pálma-nyertes A négyzet és a chilei transzexuális-portré, az Una mujer fantástica ismertsége a legnagyobb, de ez könnyen megváltozhat, miután a Testről és lélekről már elérhetővé vált az amerikai Netflixen. Reménykedhetünk tehát zsinórban egy harmadik magyar Oscarban? Az idén, úgy tűnik, bármi megtörténhet.

dns_4363.jpg

Legek és érdekességek:

Legtöbb jelölés: A víz érintése (13)

Legidősebb jelölt: a 89 éves Agnès Varda (Visages, villages – legjobb dokumentumfilm)

Második legidősebb jelölt: James Ivory (a Szólíts a neveden forgatókönyvírója) – egy héttel fiatalabb Vardánál

Legtöbb Oscar-jelölés: Meryl Streep 21. jelölése A Pentagon titkai-ért

Legtöbb Oscar-jelölés győzelem nélkül: Roger Deakins 14. jelölése a Szárnyas fejvadász 2049 operatőreként

Legjobb csapatjátékos: Daniel Day Lewis-nak a Fantomszál az utolsó filmszerepe, ez a 6. jelölése, eddig minden alkalommal jelölték a rendezőjét és négyszer egy női szereplőtársát is

Legelismertebb színes bőrű színészek: Denzel Washington a saját rekordját döntötte meg 8. jelölésével, Octavia Spencer pedig behozta Viola Davist a harmadikkal. Mindketten jelöltek voltak tavaly is.

Legpechesebb szerencsehozó: Michael Stuhlbarg három legjobb film jelöltben szerepelt, de őt magát nem ismerték el a Szólíts a nevedenért

Legjobban választó fiatal színészek: Három huszonéves színész is van, akinek két filmje is fődíj-esélyes: Timothée Chalamet (ő maga is jelölt), Lucas Hedges (tavaly volt jelölt) és Caleb Landry Jones

Legközelebb járt, hogy behozza Jennifer Lawrence-t: Saoirse Ronannek 23 évesen ez a harmadik Oscar-jelölése, pár hónapon múlt, hogy behozza Jennifer Lawrence-t (aki viszont ilyen idősen már nyert is, sőt, 25. születésnapja előtt negyedszerre is jelölték)

Legmeglepőbb első jelölés: Christopher Nolant forgatókönyvíróként már kétszer jelölték Oscarra, a rendezők kamarája pedig korábban háromszor is jelölte DGA-díjra, mégis a Dunkirk az első rendezői Oscar-jelölése

Legbüszkébb gyermek: Alfie Oldman mindkét szülőjéért szoríthat; Lesley Manville a Fantomszál mellékszereplőjeként, Gary Oldman A legsötétebb óra főszerepéért jelölt

Legsikeresebb feladathalmozás: Mary J. Blige-t a Mudbound női mellékszerepéért és a film betétdaláért is elismerték


szöveg:
Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2018/02/23/filmrecorder_az_oscar_mar_soha_tobbe_nem_lesz_ugyanolyan
Filmrecorder. Az Oscar már soha többé nem lesz ugyanolyan
süti beállítások módosítása