A sokszínűség dicséretét zengi a Balázs Elemér Group a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

2018.02.23. 14:00, RRRecorder

balazs_elemer_group.jpg

Az egyik legnépszerűbb magyar jazzegyüttes új, Sounds Of Diversity című lemezét mutatja be, Erdélytől Brazíliáig körbeutazva a világot a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A Balázs Elemér Group bemutatásában rendszeresen szerepel, hogy hazánk egyik legnépszerűbb  nem mellesleg Európában is rendszeresen turnézó, évente általában legalább egyszer Amerikába is eljutó  jazzegyütteséről van szó. Nem véletlenül, hiszen bár a tagok hangszerük legnagyobb mesterei közé tartoznak, virtuozitásuk soha nem lesz öncélú, nem feledkeznek meg a dallamokról és az érzelmekről sem.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon Sounds Of Diversity című új lemezüket mutatják be, ami a koncert napján jelenik meg, és mint címe is mutatja, a zenekar, illetve általában a zene sokszínűségét ünnepli. Szerepel majd rajta például  hogy a két, legalábbis földrajzi értelemben vett szélsőséget említsük  erdélyi és brazil ihletésű dal is, amelyeket persze a Balázs Elemér Group saját képére formál.

ÉLŐ POPLEGENDÁK, IFJÚ NEOKLASSZIKUSOK, FRISSÍTŐ SOKSZÍNŰSÉG – A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL 10 LEGIZGALMASABB KONCERTJE

A 2000-ben alakult zenekar magja Balázs Elemér dobos és testvére, Balázs József zongorista. Mellettük a felállás többször kicserélődött. Jelenleg Komjáti Áron gitáros, Lakatos Pecek Krisztián bőgős és Czibere József ütőhangszeres mellett két énekes is szerepel a jelenlegi Balázs Elemér Groupban: Szakonyi Milán és a zenekarhoz alig több mint egy éve csatlakozott Kiss Flóra. Az új lemez különlegessége, hogy a megszokott Balázs testvérpár mellett szerzőként is bemutatkozik rajta mind Komjáti Áron, mind Czibere József  sőt, Balázs Elemér fia, ifj. Balázs Elemér is, aki bevezetőt játszik majd szerzeménye előtt.

A névadó Balázs Elemért aligha kell bemutatni bárkinek, hiszen játékával mindenki találkozott, aki akár csak egy nagyon kicsit is belekóstolt a magyar jazzbe. Legjelentősebb formációi: a No-Spa, a Trio Midnight és a Creative Art Trio, de zenélt többek között Ablakos Lakatos Dezsővel, Babos Gyulával, Berkes Balázzsal, Bontovics Katalinnal, Csepregi Gyulával, Dés Lászlóval, Gadó Gáborral, László Attilával, Pege Aladárral, Snétberger Ferenccel, Szakcsi Lakatos Bélával és Vukán Györggyel  illetve a nemzetközi jazznagyságok közül Jukka Perkóval, Lee Konitzcal, Pat Methenyvel, Randy Breckerrel, Al Jarreau-val, Dave Liebmannal és Joe Lovanóval is. Abban mindenki egyetért, hogy kevés magyar zenész büszkélkedhet ilyen listával – és az is biztos, hogy sokan lesznek kíváncsiak Balázs Elemérre és együttesére Budapest tavaszi összkulturális fesztiválján is.

A koncertet április 18-án, szerdán 20 órától tartják a Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében, jegyeket itt lehet vásárolni.

A március 30-tól április 22-ig tartó Budapesti Tavaszi Fesztivál további programjai itt böngészhetők.

https://recorder.blog.hu/2018/02/23/a_sokszinuseg_dicseretet_zengi_a_balazs_elemer_group_a_budapesti_tavaszi_fesztivalon
A sokszínűség dicséretét zengi a Balázs Elemér Group a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
süti beállítások módosítása