kallos_zoltan_1.jpg

A gyűjtők sok esetben nem kapják meg az őket megillető elismerést. Amit Kallós Zoltán erdélyi néprajzos véghezvitt, az viszont tényleg minden elismerést megérdemel, nélküle egészen biztosan sokkal szegényebbek lennénk. Örökre hálás lehet neki az életen át tartó gyűjtéseiért a magyar kultúra.

kallos.jpgKallós Zoltán 1926. március 26-án született a mezőségi Válaszúton és ott is halt meg majdnem 92 évvel később, ma, 2018. február 14-én. Az erdélyi magyar néprajzkutatót, népzenegyűjtőt talán a létező összes fontos címmel és díjjal kitűntették (a magyar kultúra művelésért és ápolásáért kapható legnagyobbat, a Kossuth-díjat kétszer is megkapta, mégpedig úgy, hogy 2017-ben, második alkalommal már Kossuth-nagydíjat kapott), de ez őt aligha foglalkoztatta különösebben. Ami viszont foglalkoztatta az az, hogy megőrizze, örökségül adja az erdélyi magyar kultúrát, amibe beleszületett, és amit egész életén át gondozott (és ami természetes módon keveredett az ott élő cigányok és románok kultúrájával is).

Tanítóként végzett és több faluban tanított is, aztán járt a kolozsvári zeneakadémiára, majd politikai nézetei miatt egy rövid időre be is börtönözték 1958-ban. Szabadulása után egy fatelepen dolgozott, de közben megállíthatatlanul folytatta gyűjtéseit. A folklór minden műfaját gyűjtötte, leginkább az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat, a szokásköltészetet (de persze a tárgyi kultúrát is), mindezt helyiként, úgy, hogy mindenkivel tartotta a kapcsolatot, mindenkinek megadott minden segítséget, amit csak tudott, a gyógyszerek beszerzésétől az adatközlők gyerekeinek városba segítéséig. Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben lényegében mindent felgyűjtött és rendszerezett.

kallos_zoltan_2.jpg

1969-ben jelent meg az első nagy, átfogó munkája, a Balladák könyve, ami a bontakozó magyarországi táncházmozgalomnak az egyik legfontosabb szellemi tápláléka volt (a kötet - csak ezekben az években - három további kiadást ért meg 1977-ig, ez is mutatja annak hatalmas sikerét). Könyvei, tanulmányai és lemezen kiadott gyűjtései ezután mind-mind fontos részét képezték a magyar néprajzkutatásnak. A hetvenes évektől pedig ő volt a központ, mindenki nála lakott, tőle indult, tőle tanult vagy szerzett információt a Magyarországról érkező, gyűjteni, tanulni vágyó zenészek, kutatók közül, Halmos Bélától a Muzsikáson át az Ökrösig és tovább. Az első olyan lemez, ami az ő énekét tartalmazza, 1984-ben jelent meg Kallós Zoltán kedves dalai címmel (első gyűjtött anyaga 1977-ben jelent Amerikában), aztán jöttek sorban a további lemezek, kazetták, cd-k. 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amelynek keretében a mai napig szórványvidékeken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezik meg bentlakásos rendszerben Válaszúton. Felbecsülhetetlen értékű zenei archívumának egy részét 1996-tól a Fonó adta ki cd-n, ekkoriban jelent meg két igen remek lemeze az Ökös Együttessel közösen (Búsulni sohasem tudtam - 1997, Idegen földre ne siess... - 1998). Haláláig dolgozott, élete példaértékű, munkássága az egyik legnagyobb magyar kulturális teljesítmény.


a Hallod-e te szelidecske az 1984-es lemezről: 


Bonchidai menyasszonykísérő
az Ökrössel: 


Kallós Zoltán, ahogy megfellebbezhetetlenül énekel, mint mindig: 

http://recorder.blog.hu/2018/02/14/91_eves_koraban_elhunyt_kallos_zoltan_nepzenegyujto_neprajzkutato
91 éves korában elhunyt Kallós Zoltán népzenegyűjtő, néprajzkutató

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6913669102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.