jack_white.jpg

Jack White szerint jönnek a vad fiatalok.

Jack White a KROQ rádiónak adott interjút, amiben feltették neki a nagy kérdést a Rockzene Állásáról. A riporter arról beszélt, hogy miközben soha nem volt annyi fesztivál (mármint Amerikában), mint mostanában, a legtöbb olyan, mint a Coachella (amiről bővebben itt írtunk), hogy nagyítóval kell keresni a rockzenészeket a fellépők között. Jack White a következőt válaszolta:

ROCKSZTÁROK, HOL VAGYTOK? KÖRKÉPÜNK A MAI ARÉNAROCKRÓL

A rock and rollnak vérátömlesztésra van szüksége, hogy ismét ütőképes legyen. De azt hiszem, hogy ez már egy ideje készülődik, és hamarosan meg is fog történni, és ez jó. A rock and roll kezdete óta az történik, hogy 10-12 évente érkezik érkezik egy friss áramlat, valami, amit talán "punk attitűdnek" vagy ilyesminek lehetne mondani, valami vadság. A dolgok néhány évig teljesen őrültek, aztán egy kicsit finomodnak, és akkor megint kell várni egy kicsit arra, hogy jöjjön a következő hullám, hogy az emberek ismét lelkesedjenek a rockzenéért. A Third Mannél (Jack White kiadója - a szerk.) látjuk ezt, jönnek a fiatal rock and roll zenekarok, és az utóbbi néhány évben minden megváltozott az öt évvel ezelőtti helyzethez képest. Szóval én azt mondom, hogy hamarosan jön az új robbanás.

A KILLERS IS MEGFEJTETTE, MIÉRT NINCS JÓ ÚJ ROCKZENE

Amúgy Jack White harmadik szólólemeze március 23-án érkezik Boarding House Reach címmel, több szám már megjelent róla, és egy klip is készült az egyikhez.

Címkék: jack white
http://recorder.blog.hu/2018/02/13/mar_csak_egy_kicsit_kell_varni_es_ismet_jo_lesz_a_rock_and_roll
Már csak egy kicsit kell várni, és ismét jó lesz a rock and roll

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9213664510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.