robot_gyujtes.jpg

A klub és a fellépő zenekarok is adakoztak.

A budapesti, Akácfa utcai Robot rockklub 2017 végén kezdett a gyűjtésbe: ők is beszálltak - minden Robot póló után 1000, minden Soproni korsó után 100 forintot ajánlottak fel a Gyermekklinika alapítványának -, illetve több fellépő zenekar is: a Konyha, a The Medley's, a WatchMe és a Clothes gázsija egy részét vagy (a Konyha esetén) egészét adományozta az ügyre. A daganatos, leukémiás gyerekek - akiknek 80%-a meggyógyul - szülei számára elérhető "baba-mama szobák" felújítására fordítják a pénzt. Részletesen beszél az akcióról az alábbi videóban hely egyik tulajdonosa, Papp Szabolcs (Supernem) és a klinika igazgatóhelyettese, Dr. Garami Miklós; a mellékelt szövegben még bővebb információk olvashatók.

ROBOT x Tűzoltó utcai Gyermekklinika I Átadás

2017 végén kezdtünk adománygyűjtésbe a Tűzoltó utcai Gyermekklinika betegei számára, januárban pedig átadtuk a közreműködésetekkel összegyűjtött összeget. Az átadóról is készítettünk egy kis videót és néhány komoly mondatban igyekeztünk összefoglalni az ügyet. Köszönjük, hogy partnerek voltatok ebben, hihetetlen jó érzés volt összehozni ezt az egészet és nélkületek nem jött volna össze! "A ROBOT Club a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt daganatos és leukémiás gyermekek megsegítésére kezdett adománygyűjtésbe tavaly. A december 23-ig tartó akció során minden eladott korsó Soproni sör árából 100 Ft-ot, illetve minden ROBOT póló árából 1.000 Ft-ot a klinika betegeinek számára ajánlottak föl. A jótékonykodásban bárki részt vehetett miközben szórakozott. A felhívás egy videóval indult, amiben a hely dolgozói szerepeltek. Az akciót négy, a ROBOT színpadán fellépő zenekar is segítette. A Konyha egy az egyben felajánlotta bevételét, míg a The Medley's, a WatchMe és a The Clothes együttesek is odaadták a gázsijuk egy részét. Az így összegyűlt egymillió forintot a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány a kórház épületében található baba-mama szobák felújítására fordítja, a felajánlás segített kiegészíteni az ehhez szükséges már meglévő keretüket. Ezekben a szobákban azokat a szülőket helyezik el, akik nem tudnak éjszaka a gyermekük mellett lenni, a lehetőségnek köszönhetően viszont a hosszan tartó kezelések alatt is a kicsik közelében maradhatnak. „A gyermekek aktív gyógykezelése másfél-két évet is igénybe vesz" - mondta el Dr. Garami Miklós, a Gyermekklinika igazgatóhelyettese. "Mára a daganatos és leukémiás gyerekek közül 10-ből 8-at meg tudunk gyógyítani és ennek sikeréhez most a ROBOT támogatása is hozzájárul!” – tette hozzá. A Robot jövőbeni tervei között szerepel, hogy a vendégek bevonásával, minden évben segíteni fognak valamilyen ügyet és remélik, hogy ezzel felhívhatják az emberek figyelmét az ilyen és ehhez hasonló fontos kezdeményezésekre."

Posted by Robot on Tuesday, 13 February 2018
Címkék: konyha robot
http://recorder.blog.hu/2018/02/13/egymillio_forintot_gyujtott_a_robot_a_tuzolto_utcai_gyermekklinikanak
Egymillió forintot gyűjtött a Robot a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7213665174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.