dj_bootsie.jpg

(X) A magyar hiphop és elektronikus zene egyik legfontosabb, nemzetközileg elismert alakja, DJ Bootsie különleges koncertet ad a Talamba ütőegyüttessel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

DJ Bootsie először DJ-ként jelent meg a magyar könnyűzenében, mégpedig erős belépővel: 1996-ban megnyerte a DMC World DJ Championship hazai fordulóját. Aztán a magyar underground hiphop meghatározó formációja, Az Árral Szemben tagjaként tette le a névjegyét  Özönvíz című albumuk szerepel a Recorder A húsz legjobb hazai hiphop-lemez listáján , majd a nagyobb közönség előtt Yonderboi, illetve a Zagar DJ-jeként vált ismertté.

2004-ben a kor egyik meghatározó magyar kiadója, az Ugar jelentette meg The Silent Partner című debütáló lemezét, amit máig a legjobb hazai downtempo-albumok között tartanak számon. A 2009-es Holidays In The Shade-et pedig az igen jónevű brit BBE kiadó gondozta, csakúgy, mint 2015-ben az itt a Recorderen debütált In Solem Verti albumot. Ezt 2016-ban viszonylag gyorsan követte az Ég EP (MamaZone), ami szintén itt volt először hallható.

EZ VAN DJ BOOTSIE LEMEZTÁSKÁJÁBAN

DJ Bootsie frissebb zenéi már nem sorolhatók könnyen egy műfaji kategóriába. A hiphop és downtempo mellett az újabb, basszusnehéz elektronikus műfajok és a kísérletező elektronika elemeit is felhasználja, amiket a másik oldalon jazzes, népzenés, filmzenés minták ellenpontoznak. Személyes zenéjében az absztrakció és az érzelem egymás mellett él, egymást egészíti ki és táplálja.

Számai több nemzetközi válogatásra, mixlemezre felkerültek (pl. Buddha Bar, DJ Cam), két szerzeménye szerepelt a CSI-ban; az Állami Operaháztól és Rofusz Ferenc Oscar-díjas rendezőtől is kapott megbízást.

ÉLŐ POPLEGENDÁK, IFJÚ NEOKLASSZIKUSOK, FRISSÍTŐ SOKSZÍNŰSÉG – A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL 10 LEGIZGALMASABB KONCERTJE

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon különleges koncertet ad az általa vezetett trió  amelynek másik két tagja az Occam néven elektronikus zenét készítő, a Zagarban is doboló Lázár Tibor, valamint a sokoldalú, sok formációban szaxofonozó Vázsonyi János. A fellépésen a Talamba ütőegyüttessel fognak együttműködni. Az 1999-ben alakult, számos díjjal elismert négytagú zenekar különféle népek tradicionális zenéjét, klasszikus és kortárs műveket is műsorra tűz a humort sem nélkülöző saját előadásain, és hallhattuk már őket a Magashegyi Undergrounddal és a Bin-Jippel is. A zenekar tagja, Grünvald László korábban játszott már DJ Bootsie-val, kétórás koncertjük felvétele alább látható.

A közös koncert a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői szerint olyan lesz, "mint amikor a civilizációtól elzárt törzshöz váratlanul betoppan egy DJ, aki beszáll melléjük a zenélésbe, a zsigeri, ösztönös törzsi dobritmusokat repetitív gépi alapokkal és hangokkal teljesíti ki és erősíti fel."

A koncertet április 14-én, szombaton 20 órától tartják a Várkert Bazárban, jegyeket itt lehet vásárolni.

A március 30-tól április 22-ig tartó Budapesti Tavaszi Fesztivál további programjai itt böngészhetők.

Egy friss videótöredék egy új szám próbájáról:

 

 

 

http://recorder.blog.hu/2018/02/13/az_osztonos_torzsi_ritmusok_talalkozasa_az_elektronikaval_a_dj_bootsie_trio_es_a_talamba_koncertje_a
Az ösztönös törzsi ritmusok találkozása az elektronikával. A DJ Bootsie Trio és a Talamba koncertje a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1513659918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.