Megint az volt a legérdekesebb a Grammyben, hogy ki nem kapott díjat

2018.01.29. 11:39, RRRecorder

grammy_sza.jpg

A Despacito lehetett volna az első nem angol nyelvű dal 1959 óta, ami nyer. De nem nyert. Továbbá megint sikerült nem Kendrick Lamarnak adni az év albuma díjat.

Bruno Mars szakította a legnagyobbat a 60. Grammy-díjkiosztón, hét díjat kapott, köztük övé lett az év dala, az év felvétele (előbbi a dalszerzőket illeti, utóbbi a dalt mint előadott és felvett műalkotást díjazza) és az év albuma. De a fránya újságírók ahelyett, hogy örülnének ennek a szép teljesítménynek, megint arra koncentrálnak, hogy ki nem kapott díjat, vagy ki nem kapta meg azt, amit megérdemelt volna. Utóbbi Kendrick Lamar, aki immár harmadszorra jelentetett meg olyan lemezt, ami a legtöbb lap szerint az év legjobb (de legalábbis egyik legjobb), no meg mondanivalója okán legfontosabb lemezei közé tartozott. A DAMN. albummal, illetve a HUMBLE. című számmal kapott ugyan Lamar öt díjat, de az év albumát nem - mint ahogy az előző két lemezt sem sikerült itt díjazni (először a Daft Punk, aztán Taylor Swift kurrens lemeze győzte le).

A rajongók persze dühösek, és sokan általában is felpanaszolják a hiphop háttérbe szorítását - ami különösen szembetűnő azután, hogy (mint arról részletesen itt írtunk) ez lett a vezető műfaj az Egyesült Államokban, lenyomva a popot és a rockot is. (Kendrick Lamar pályáját amúgy összefoglaltuk akkor, amikor kiderült, hogy jön a Szigetre - lemezeiről szóló írásainkat is összegyűjtöttük ott.)

Sokan hiányolták még Cardi B-t, és még inkább SZA-t, aki a legtöbb díjra jelölt női előadó volt, ám a hét közül egyetlen egyet sem kapott meg. (Ő látható a fenti képen.)

TAVALY MEG BEYONCÉ NEM KAPTA MEG, AMI JÁRT VOLNA - A NAGY NYERTES ADELE SZERINT

Ezzel együtt a legdurvább mégiscsak az, hogy Luis FonsiDaddy Yankee és a Despacito nem kapott egyetlen díjat sem, holott a sláger ugyebár megdöntött nagyjából minden létező rekordot: a YouTube-on e pillanatban 4,7 milliárd fölött jár, a stream oldalakon is tarolt, a Billboard Hot 100 élén 16 hétig szerepelt - ez egyetlen másik számnak sikerült valaha: Mariah Carey & Boyz II Men: One Sweet Day. És érdemes ehhez hozzátenni, hogy - ez talán a magyar közbeszédet tekintve meglepő lehet - az amerikai kritikusok szerint ráadásul ez egy jó szám!

"Amikor utoljára egy nem angol nyelvű dal Grammyt nyert, akkor Dwight D. Eisenhower volt az elnök" - írja a Los Angeles Times. Ez volt a Volare, amit Domenico Modugno énekelt, ő és Franco Migliacci voltak a díjazott szerzők - és ez 1959-ben történt, a legelső Grammy-díjkiosztón. Legutoljára akkor volt "olyan jelölt a fő kategóriákban, aminek legalább érintőlegesen köze volt a latin zenéhez, amikor 2000-ben Santana Smootha és Ricky Martin Livin' La Vida Locája jelölt volt a legjobb dalra és felvételre - egyébként a Smooth nyerte mindkettőt" - írta a Billboard.

Szóval a számok és a történelem is a Despacito mellett szóltak volna; és a kritikusok szerint az esztétikai érvek is - "már ha ezek számítanának" - írja a Vulture. Az, hogy mégsem kapott egyetlen díjat sem, "úgy tűnik, azt jelenti, hogy nem létezhet spanyol nyelvű dal, ami méltó lenne egy Grammyre az Akadémia szerint." Ez persze inkább szól "azokról, akik megszavazzák a Grammyt, mint a dal vagy az előadók érdemeiről" - teszi hozzá a Forbes.

Vegyük ehhez hozzá, hogy a gála egyik fő motívuma a nők zaklatásának végét elhozni kívánó #TimesUp mozgalom mellett a bevándorlók és különösen a gyerekkorukban az USA-ba érkezett ún. dreamerek melletti kiállás volt, és a Despacito kihagyása már igazi képmutatásnak tűnik. Sőt, a Vulture szerint több is ennél ("hiszen a szórakoztatóipar aligha lehet meg egy kis képmutatás nélkül"): majdhogynem szándékos megtévesztés.

Azért tegyük hozzá, hogy arról bezzeg senki nem beszél, hogy Randy Newman, a nagyszerű, a hatvanas évek végén indult dalszerző-előadó (valamint számos Disney-film és más nagy produkciók zeneszerzője - itt írtunk róla) kapott egy eldugott kis díjat Putin című szerzeményének hangszereléséért.

https://recorder.blog.hu/2018/01/29/megint_az_volt_a_legerdekesebb_a_grammyben_hogy_ki_nem_kapott_dijat
Megint az volt a legérdekesebb a Grammyben, hogy ki nem kapott díjat
süti beállítások módosítása