maxresdefault_2.jpg

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista –után kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es2012-es2013-as2014-es2015-ös és 2016-os sorozat után itt a 2017-es daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a mai dj Szepesi Dániel (nyitóképen a Creek Boyz).

A 2017-es személyes kedvenc dallisták sorát Biczó Andrea nyitotta, utána Csada GergelyElekes RolandKomróczki DiaKálmán AttilaLékó TamásMihályi DávidMika LászlóNémeth RóbertRónai AndrásReszegi LászlóSalamon CsabaSoós Csaba és Szabó Benedek volt a dj.


A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE SZEPESI DÁNIELNEK A - KEDVENC 2017-ES ALBUMAI.


Szepesi Dániel kedvencei 2017-ből egy playlistben: 


1. Creek Boyz:
With My Team

Tate Kobang két évvel ezelőtti slágere óta egyértelmű, hogy Baltimore nagyon fontos helyszíne a hiphopnak. Idén a Creek Boyz járult hozzá leginkább a város hírnevének öregbítéséhez az év legjobb dalával.


Sahbabii:
Marsupial Superstars (feat. T3)

Lehetett volna itt a hasonlóan fura Pull Up Wit Ah Stick is, de ez a dal mutatja meg igazán, hogy miért is nagyon izgalmas, amit Sahbabii művel, a post-Young Thug hiphop idején.


Young Thug:
Relationship (feat. Future)

Az év egyik legjobban dúdolható dala az alulértékelt Beautiful Thugger Girls lemezről.


Lil Uzi Vert:
XO TOUR Llif3

A Bodak Yellow mellett ez a dal az, aminek az első pillanatai minden egyes hallgatásnál nagyon fontos másodpercei voltak 2017-nek.


Migos:
T-Shirt

Az egymással hibátlanul harmonizáló rapperek itt működtek együtt a legtökéletesebben.


Playboi Carti:
Magnolia

Már Pi’erre Bourne produceri munkája miatt megérdemelt helyen lenne a listán, de itt még Carti is csúcsformában van.

playboi-carti-brick.jpg


Kodak Black:
Tunnelvision

A börtönből ki-beszaladgáló rapper legkülönlegesebb dala.


Cardi B:
Bodak Yellow

Nem hiába került Kodak mögé: a 2014-es No Flockinnak nagyon sokat köszönhet a dal. A legváratlanabb sikertörténet idén, ami utólag annyira nem is meglepő, mert bár a legtöbb rapper jobb ezen a listán, sok ütem különlegesebb ennél, de valahogy mégis ez volt a legsodróbb zene idén.


IAMDDB:
Shade

Az elmúlt évek furcsa, bár jól magyarázható mutációja, ahogy a brit és az amerikai hiphop és r&b keveredik. Simán szólhatna a Magic City-ben is a dal, pedig egy manchesteri lány csinálta.


J Hus:
Bouff Daddy

A grime-ból is táplálkozó újgenerációs afrobeats legfontosabb alakja kihozta az idei legjobb brit nagylemezt. Arról szól a Bouff Daddy.


Drake
: Blem

A lelombozó és túl hosszó Views után Drake lerakott az asztalra egy ‘playlistet’, amit annyira komolyan gondolt, hogy még a Grammyre se jelölte. A Passionfruit volt a közönségkedvenc, de az aktuális Drake észjárást legjobban bemutató dal a Blem, amiből ha több hasonló lett volna 2016-ban, talán a Views is méltóbb helyen lenne a diszkográfiában.


SZA
: Love Galore (feat. Travis Scott)

Az, hogy a nagykiadók szeretnek szórakozni, elsősorban női előadók lemezeivel, amíg azok stílusát a saját képükre fordítják, nem újdonság (ilyen hírek szivárogtak Kamaiyah első, Tinashe második lemezéről is idén). Ez volt a helyzet SZA-val is, aki a holtidő feszültsége mellett szépen kiérlelte a CTRL-t, a 2017-es év végére legjobban beérő lemezt.


Syd
: Over (feat. 6LACK)

A The Internet tagjai idén szólózgattak. Közülük az aktuális r&b-divatokkal ügyesen kisérletező Syd vitte a legtöbbre.

syd_img_0873.png


Kingdom
: Nurtureworld

Kingdom 2010 óta alkot aktívan, ez az első - méltatlanul alulértékelt - lemeze, ahonnan a Nurtureworld megmutatja, hogy Kingdom produceri munkáinak simán lenne helye a rádióban.


Kelela
: Blue Light

Ide-oda suhanó szinti és gyönyörűen csavarodó angyali hangok soha nem passzoltak még ennyire jól.


E.M.M.A.:
Mindmaze

Mérhetetlenül nagy szükség van 2018-ban egy olyan platformjátékra, ahol a Mindmaze az egyedüli zene az elsőtől az utolsó pályáig.


Dawn Richard
: Lilies (Florentino Remix)

A Lilies még a tavalyi Dawn-lemezről ered, a vadulós remixet pedig idén rakta össze a Swing Ting-es Florentino.


Bad Gyal:
Jacaranda (feat. Dubbel Dutch)

Katalán csaj műfajokon (dancehall, reggaeton, hiphop, stb.) átívelő Dubbel Dutch-alapra szövegel hol katalánul, hol spanyolul, hol angolul.


DaVido
: If

A legjobb afrobeats alap idén.


Vince Staples:
Rain Come Down (feat. Ty Dolla Sign)

Nincs lista Vince Staples nélkül. Nincs lista Ty Dolla Sign nélkül.


Brockhampton
: Gold

Itt most épp a Gold van, de a három SATURATION-ről tulajdonképpen bármelyik dal szerepelhetne itt, mert nem volt még egy olyan csapat idén, amelyik egymás után ennyire magabiztosan szállította volna a kiváló projekteket.

brockhampton.jpg


Tyler, the Creator:
911 / Mr. Lonely

Az Internetes Steve Lacy és Frank Ocean segíti Tyler sokadik reneszánszát.


Kendrick Lamar:
ELEMENT.

Nagyon nehéz választani a DAMN.-ről annyira erős munka, de az ELEMENT. akkor is sokkal nagyobb sláger, mint a HUMBLE..


G Perico:
All Blue

A kétperces számok mestere, a Los Angeles-i szcéna leghitelesebb lokálpatrióta OG-ja bemutatja a Crip-hétköznapokat.


Kamaiyah
: Successful

A Bay Area királynője visszarepül a 90-es évekbe. Bulinyitó, bulizáró: mindenhol megállja a helyét.


SZEPESI DÁNIEL KEDVENC 2015-ÖS DALAI ITT HALLHATÓK.

A 2016-OSAK PEDIG ITT.

http://recorder.blog.hu/2018/01/07/szepesi_daniel_kedvenc_2017-es_dalok
Szepesi Dániel – Kedvenc 2017-es dalok

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9813556025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.