laura_marling_new_album_tour_630.jpg

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista –után kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es2012-es2013-as2014-es2015-ös és 2016-os sorozat után kezdődik a 2017-es daldömping, nagyjából a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a mai második dj Németh Róbert (nyitóképen Laura Marling).

A 2017-es személyes kedvenc dallisták sorát Biczó Andrea nyitotta, utána Csada GergelyElekes Roland, Komróczki DiaKálmán Attila, Lékó TamásMihályi Dávid és Mika László volt a dj.


A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE NÉMETH RÓBERTNEK A - KEDVENC 2017-ES ALBUMAI.


Tizenhét '17-ből. Biztos több dal is hatott rám 2017-ben, mint ezek, de kevesebb semmiképp sem. Egy közepesen elmés koncept keretében akkor most tizenhét dal, amik január 2-án, hajnal fél egykor eszembe jutottak.


Japanese Breakfast:
Diving Woman

Tulajdonképpen faszság volt lehagyni az év végi listámról a Japanese Breakfast Soft Sounds From Another Planet című lemezét. Hát, akkor most kompenzálok ezzel az utazós, álomszerű popcsodával.


Laura Marling:
The Valley

Korunk egyik, vagy jó, hadd legyek elfogult, legihletettebb dalszerző-énekesnője, egy egészen elképesztően erős, konzisztens, mégis változatos életmű, aminek legutóbbi darabja, a 2017-es Semper Femina sem okozott csalódást.


Benjamin Booker:
Witness

Stax, Motown, úgy, hogy tök világos, hogy nem szimpla nosztalgiabuli van, mégis fél lábbal ezerkilencszázhatvanvalahányban vagyunk. És nagyon szexi, meg grúvi.


Billy Bragg:
Full English Brexit

Régi és nagy Billy Bragg-rajongó vagyok, de rég nem érintett meg lemeze, mint az idei EP-je, különösen ez a dal. És micsoda elbeszélés!


Elbow:
Gentle Storm

Bennük sem tudok csalódni, egyébként meg annyira nem ilyen finoman intelligens, mégis egyszerűen agyba-, és szívbemászó popdalokra, és nem ilyen attitűdre van optimalizálva (vagy mizélve) a mai könnyűzene, szóval jó, hogy vannak.


The The:
We Can't Stop What’s Coming

Csada kolléga már ellőtte a poént, de ezt a dalt nem hagyhatom ki az idei dalválogatásból. A szívemhez kaptam, amikor megtudtam, hogy életem egyik legmeghatározóbb zenekara, a The The visszatér. És hát, mit mondjak, ez a dal pont olyan, amitől Matt Johnson géniusz. Boldog vagyok.


LCD Soundsystem:
Change Yr Mind

Ennyire nem lehet valami 1980-as Talking Heads! De lehet. És mindez jól is áll az LCD Soundsystemnek, ahogyan a kitűnő idei új lemez Bowie-tripje is.

lorde12.jpg

Lorde: Perfect Places

Nagyon sokat hallgattam az új Lorde-lemezt, írtam is róla, bírom a kereszteződéseit, hogy art is, meg pop is, hogy már nem egy kislány, de még nem is kifejezetten egy felnőtt nő munkája, hogy éppen egy felnövéstörténet pillanatfelvétele. Szóval feltétlen híve vagyok.


Michael Head and The Red Elastic Band:
Rumer

Michael Head története a poptörténelem egyik legelképesztőbb históriája, ő maga pedig az egyik legcsodásabb vesztes, evör. Viszont tök jó, hogy él, és itt van, és dalokat ír, és akkor ezek közül egy legyen is itt a listán.


Sampha:
(No One Knows Me) Like The Piano

A kedvenc dalom a kedvenc idei neo-soul/R&B-lemezemről.


Spoon:
Hot Thoughts

Az artpopos Spoon úgy lett a világ egyik legjobb zenekara, hogy tulajdonképpen osonópályán tört előre. Britt Danielsék különösebb feltűnés nélkül évek óta csak jó lemezeket adnak ki, és ez alól az idei album sem kivétel. Több számot is szívesen idéznék, most legyen a címadó dal.


The National:
Day I Die

Mindig megnyugtató, amikor jön a National, és diszkréten, de határozottan kifacsarja a szívemet. Így történt idén is. Például ezzel a dallal.


The War On Drugs:
Holding On

Ennél az utazásnál nem volt jobb idén.


the-weather-station-2-web-shervin-lainez-1505398990-640x437.jpg

The Weather Station: Thirty

Az a lemez, amin ez a dal hallható, a maga hűvös és távolságtartó, de mégis érzelmes és személyes világával, lassan, de módszeresen szippantott be, hogy aztán el se engedjen már. Ez itt a legjobb dal az albumról.


Elefánt:
Madarak

Nem mondom, volt idő, amikor még egy kicsit idegenkedtem az Elefánttól; valahogy nem állt össze a kép. Na, de ez már elmúlt - az idei lemezükkel már végképp megnyertek maguknak. Főleg ezzel a dallal, aminél nem sok jobbat írtak idehaza idén.


Blahalouisiana:
Ha élni felejtek

Lehet, hogy béna szó, de most nem akarom, hogy jobb jusson az eszembe: annyira bájos, és mégis okos, és közben szívbemászó ez a dal, és általában az, amit a Blaha csinál, hogy nem maradhatnak ki a 2017-es tizenhétből.


Barkóczi Noémi:
Köd a nappaliban

Ha Barkóczi Noémi nem volna, sokkal szarabb hely lenne ez az ország. Pedig hát. Na, de van a Noémi, meg a dalai. Például ez.

NÉMETH RÓBERT KEDVENC 2016-OS DALAI ITT HALLHATÓK.

A 2015-ÖSEK ITT.

A 2014-ESEK ITT.

A 2013-ASOK PEDIG ITT.

http://recorder.blog.hu/2018/01/04/nemeth_robert_kedvenc_2017-es_dalok
Németh Róbert – Kedvenc 2017-es dalok

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5013548955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.