A Jamiroquai mindenkit meglepett a méretével

2018.01.04. 12:56, RRRecorder

jamiroquai.jpg

Mármint a betűméretével, a Coachella fesztivál plakátján.

A 2018-as Coachella programjában a legnagyobb meglepetést nem a fő-fő fellépők okozták, hanem az, hogy a Jamiroquai milyen nagy betűkkel. milyen előkelő helyen szerepel a felsorolásban: rögtön az adott nap (április 13. és 20.) második sorában, SZA és Kygo után. (A plakátot lásd alább.) Ezen többen megrökönyödtek, illetve viccet csináltak belőle - a Twitter posztokból a FACT közölt kisebb gyűjtést. A lap emlékeztet arra, hogy Jay Kay brit zenekara soha nem volt igazán híres az Egyesült Államokban, legutolsó ottani turnéjukon például az eredeti helyszínekhez képest kisebbekre kellett átrakni a koncerteket, és 50 ezer dollárt buktak is az egészen. (A FACT megjegyzi, hogy a világ sok más részén sokkal népszerűbbek, és itt külön megemlítik Budapestet is ám!)

Arról nem is beszélve, hogy a 2010-es lemez után hét évig tartott, mire összehozták a tavalyi Automaton albumot, amin kicsit változtattak korábbi stílusukon, mint írtuk, a Daft Punkhoz közeledve. A lemez sok országban elég jó helyekre került a listákon (nálunk pl. 13. volt, akármit jelentsen ez), de speciel a Billboard albumlistáján a 94. helynél magasabbra nem jutott.

TAVALY HUNYT EL TOBY SMITH, AKI 1992-TŐL HÚSZ ÉVEN ÁT VOLT A JAMIROQUAI BILLENTYŰSE

Szóval ez a Jamiroquai került a Coachella legmenőbb headlinerei közé. A FACT által idézett posztok egy része simán értetlenkedik: hogy lehet, hogy komolyabb helyre került a Jamiroquai, mint pl. a 2017-ben hatalmasat taroló Cardi B? Vagy hogy gondolhatja valaki, hogy egy kategóriában vannak a Migosszal? Mások azzal mókáznak, hogy a tizenévesek aligha tudják, hogy mi ez a zenekar: "az a csávó a hülye kalapokkal?" Az egyik poszt szerint 19 évesek milliói guglizzák most, hogy Jamiroquai (amit amúgy a valóságban nem történt meg).

Egy kritikus ezt sütötte el: "Ha visszamennék 1998-ba, és azt mondanám az embereknek, hogy 2018-ban Eminem és a Jamiroquai fog játszani a Coachellán, akkor azt válaszolnák, hogy: nem inkább azzal kéne foglalkoznod, hogy megakadályozd 9/11-et?" Megint mások azt vélelmezik, hogy mivel Trump úgyis hamarosan atomháborút fog kirobbantani, ezek a viccek ugyan jók, de mégsem lehet rajtuk akkorát nevetni.

A fő-fő headlinerek egyébként: Beyoncé, aki tavaly lépett volna fel, de terhessége miatt lemondta, valamint The Weeknd és Eminem. Mint azt elég könnyű észrevenni (leszámítva ugye azt, hogy a kicsi betűket nehéz kiolvasni), a rockból, indie-ből indult fesztivál az (amerikai) zenei élet egészét követve erősen a hiphop, R&B és pop felé mozdult el. Amit egy nem éppen rocker sztár, Louis Tomlinson is szóvá tett, úgymint: "Hol a picsában vannak a zenekarok?" Amiben a vicc az, hogy Louis a One Direction tagjaként lett híres.

A Stereogum szórakoztató írása megválaszolja a kérdést: senki nem azért megy a Coachellára, hogy zenekarokat lásson, és idén már látszik is a programon. A szerző felidézi, hogy már három éve is alig néhány tucat ember előtt játszott itt a Ride vagy a Swans.

coachella-2018.jpg

Címkék: coachella jamiroquai
https://recorder.blog.hu/2018/01/04/a_jamiroquai_mindenkit_meglepett_a_meretevel
A Jamiroquai mindenkit meglepett a méretével
süti beállítások módosítása