„Mindig annyi volt a célom, hogy azt mondják: ezt a Dance Tuningban hallottam először!” – DJ Benny-interjú (Háttérzaj 3.)

Budapesten még viszonylag tűrhető a helyzet táncos szórakozóhelyek, azaz klubok, azaz diszkók terén 2017-ben, főleg ha azzal hasonlítjuk össze, hogy vidéken mi a választék a partizni vágyó fiatalok számára. Naná, hogy nem volt ez mindig így. Sőt, a kilencvenes-kétezres években Siófok mellett az Alföldön üzemeltek a legnagyobb, legfontosabb és legjobb klubok, amelyek nyitottak voltak az elektronikus tánczene legújabb irányzataira is. Ezek közül a kiskunhalasi – Jokerből lett – Dance Tuning Disco volt az egyik leginkább legendás. Számos nemzetközi sztár lépett fel itt a Deep Dish-től Sashan át John Digweedig, Sterbinszky két mixlemezt is megjelentetett a Dance Tuningból és a hely sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy Budapestről is rendszeresen jártak ide hétvégente bulizni. A diszkó tizenhét évig állandó rezidensével, szervezőjével, lelkével, DJ Bennyvel (Vincze Benő) beszélgettünk Háttérzaj nevű új interjúrovatunkban.

Hogyan kerültél a zene közelébe és abból hogyan lett diszkózás?

Talán ott kezdődik, hogy édesapám egy szimfonikus zenekarban játszott, balszárnykürtös volt. Elég sokszor voltam vele koncerteken. Ez a MÁV Vasutas Fúvószenekar volt, itt Kiskunhalason. Minden megfogott benne: az, ahogyan összeállt a zene, ahogyan tapsolt a közönség, volt az egésznek egy nagy, pozitív kisugárzása. Aztán jött a rádió a hetvenes években, sose felejtem el, ahogyan megbabonázott Johnny Wakelintől az In Zaire. Tinédzserkoromban megfogott, ahogyan szalagos magnóról játszottak a sulibulikban. 1982-ben voltam nyolcadikos, addigra már átvettem a külsősöktől a diszkózást, a fenyőbálon már én zenéltem. Elég jó vonalat találtam zenebeszerzésre rokonságon keresztül, hiszen akkoriban még komoly biznisz volt a friss zenék csereberéje. Külföldről hozták ugye az újdonságokat a diplomaták, vagy épp a stewardessek. Nekem Németországból tudott beszerezni a rokoni szál havi, kéthavi rendszerességgel, ami teljesen jónak számított. De aztán belekerültem ebbe a zenés mókuskerékbe és megindult a zeneforgalom Szegedről, Pestről és így tovább. Kialakult egy nagy bázisom, amiből összeállt egy jelentősebb kollekció, persze kazettán. Sulis bálokon szolgáltattam a zenét, házibulikon, meg alkalmanként beszöktem helyi diszkókba – tizenöt évesen elvileg nem juthattam volna be –, mert érdekelt, hogy hogyan, milyen zenék mennek ott. Az egyik ilyen alkalommal egy ismerősöm bemutatott minket egymásnak egy diszkóssal, a diszkóst Iglódi Ferencnek hívták és mivel hamar kiderült, hogy valóban naprakész voltam, voltak jó zenéim, a szárnyai alá vett. De rajta kívül is köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített, egyengette a pályámat.

Milyen zenék voltak ekkor a nagy kedvenceid?

Nena: 99 Luftballons, Mirage: No More No War, Laura Branigan: Self Control, P. Lion: Happy Children, Savage: Only You, Girly: Working Girl. Az italo diszkó már nagyon ment ekkoriban. Talán az volt a fegyverem, hogy mertem nyitni az új zenék felé. Mike Mareen és társai tökéletesen működtek a tánctéren. Közben jött a katonaság, de már nagyobb lemezlovasok mellett építgettem a közönségemet. Volt olyan buli, amit ahhoz igazítottak, hogy mikor kaptam a katonaságtól eltávot. Szóval már bíztak benne, hogy ha én vagyok ott, akkor nem lesz olyan rossz az a buli. 1988 őszén szereltem le, és akkor kaptam egy olyan lehetőséget, ami már teljesen önálló volt, senkitől nem függtem. A másfél év katonaság alatt kigüriztem magamnak egy hangcuccot. Mélynyomó, hangfalak, erősítő, Aiwa WX 220-as keverős magnó (fent). Ezzel a cuccal elkezdtem egy közel háromszáz fős klubban dolgozni és a nyolc emberből másfél hónap alatt telt ház lett. Ez egy halasi szálloda, a Csipke Hotel hallja volt, ahol március végétől indult a szezon és nem engedték tovább folytatni, bármennyire is sikeres volt. Nagyon kétségbe estem, de egy másik hely azonnal felkért és onnan 1989 májusában, huszonegy éves koromban léptem tovább egy olyan diszkóba, ahová már Győrtől Debrecenig jártak vendégek. A kor egyik kimagasló diszkója volt Soltvadkert és Kecskemét között, az Fogadó az Abonyi Négyeshez a Fools House. Itt már 1990 nyarán 2500 vendéget kellett szórakoztatni. Ekkor persze már a funkysabb, komolyabb stílus uralkodott, ott például Phil Edwardstól a Night People volt az egyik nagy sláger. Vagy Muddy Waterstől a Mannish Boy, ez volt Kesjár Csaba autóversenyző kedvence. Aztán a Technotronic-tól a Pump Up The Jam - ezt úgy szokták kérni, hogy a "Pumpot öcsém", a Black Box-tól a Ride On Time. És bejött a slágeres rap is, MC Hammer: U Can’t Touch This, Redhead Kingpin & The FBI: Do The Right Thing és így tovább. 1990-től már vinylről játszottam ezeket a zenéket. Kéthetente jártam Németországba lemezekért, Stuttgartba, Münchenbe, Deggendorfba. Utóbbi városban működött DJ Bobo kiadója és lemezboltja, az EAMS. Ez egy állandó kör volt, vasárnap este indultunk, reggel Münchenbe értük és egész nap a Saturnban és a World Of Music üzletekben válogattunk. Kedden reggel pedig már Deggendorfban voltunk, mert minden kedden érkezett a friss angol árú Angliából DJ Bobo boltjába és így értünk haza kedd este. Nagy lemezgyűjteményem lett a végére, 2007-ben vettem az utolsó bakelitjeimet, amikortól már nem volt ésszerű arról diszkózni.

Hogyan folytatódott a karriered?

A Fools House 1991-ig tartott, Sepsi László volt az üzemeltetője, aki akkor váltott és Budapestre helyezte fókuszát. Én vallom, hogy ha egy jó üzemeltetést megszok a közönség, akkor észreveszi, ha jön egy új, ami esetleg nem is tud jobb lenni az előzőnél. Ekkor kaptam egy hívást Miskére, a Kantonba, ami később Galaxy lett, ami egy hatalmas, közel négyezer férőhelyes diszkó volt, de aztán itt is üzemeltetés-váltás következett és az újak nem tartottak rám igényt. Aztán Pakson vittem a Premier Diszkót, ahol megkaptam az ötven fővel működő pénteket, amit hamar teltházassá tudtam tenni. 1993-ig zenéltem ott, aztán Halason megcsináltuk a Joker Dance Clubot. 1991 körül sokan elkezdtek vállalkozni, építkezni, így lett Kiskunhalason, a város szélén is egy bevásárlóközpont, ami egy idő után megcsuklott és üresen maradt. Ekkor jött egy ötlet, hogy mi lenne, ha itt létrejönne egy diszkó? Ez egy Joker Market nevű hely volt, 850-900 négyzetméter alapterülettel. Ami azt jelenti, hogy ha négyzetméterenként csak két embert számolunk, akkor is 1600 fő befogadóképességű volt. Az volt a véleményem azoknak, akik befektetőként megkerestek, hogy vagy csinálunk egy normális diszkót, vagy semmilyet. Másfél hónap alatt végigjártuk az ország számos nagyhírű diszkóját, hogy leszűrjük azt, hogyan áll itthon a műfaj, mik a trendek, mit lehetne jobban csinálni. 1993 őszén indult a Joker.

Mit szűrtetek le a másfél hónapos diszkótúrából? És mi volt a szereped a Joker elindításában?

Az üzemeltetőnek nem volt túl nagy rálátása arra, hogy mik a trendek, én pedig mindenképpen egy hosszútávú üzemeltetésre szerettem volna berendezkedni, akkor lehet jó diszkót vinni, ha van koncepció. Akkor lehet magas színvonalúra felhozni a technikát és a helyet, ha van kifutási idő. Én például műanyag székeket semmiképp nem tudtam elképzelni a klubba. Arra próbáltam inspirálni őket, hogy azoknál a diszkóknál, amiket láttunk, egy emeltebb színvonalú, ötletesebb helyet hozzunk létre. Ami szerintem nagyon nagy ötlet volt és sokáig életben tartotta a helyet, az az volt, hogy az alapterületre még egy galériát is ráépítettünk. Ehhez jött az, hogy hang- és fénytechnikában is olyan színvonalat szereztünk be, ami szintén nem volt jellemző Magyarországon. Ekkoriban jöttek be a kültéri sky rose-ok, fél Halas kint volt, amikor először használtuk, olyan volt, mintha ufo szállt volna le. Akkor abszolút egyedi volt a fénytechnikánk. Bár eléggé telített volt a régió, Kecelen működött ugye a Club Korona, Mélykúton is volt egy Korona, de mindegyik hely meg tudott élni, nem volt ebből probléma. Egy diszkót megnyitni nem annyira nagy mutatvány, persze már az sem egyszerű, de a színvonalat, a látogatottságot fenntartani, na az már meglehetősen melós feladat.

Milyen zenéket játszottatok a Jokerben?

Akkor még a fő irány a slágerzene volt: funky, r&b, rap, eurodance. A Joker indulásával párhuzamosan amúgy még zenéltem a szegedi Sing-Singben is, szerdánként. Ott össze lehetett 2500-3000 embert verbuválni. Az a délvidék egyik legszínvonalasabb helye volt, és szerintem a mai napig is az, nagy bulikat lehetett összehozni. De közben szépen ment a Joker is péntek-szombaton és az indulás után nem sokkal gondoltam egyet. Az idősebb korosztály ekkoriban a diszkókban sehol nem volt megszólítva, megtisztelve olyan jellegű zenékkel, amik nekik tetszenek. Azt mondtam, hogy csinálnék egy nosztalgia/retro-partisorozatot, amin 1975 és 1990 közötti zenék szólnak. Ennek külön estet szántunk, ezáltal is szelektálva a közönség életkorát. Egy idősebb korosztályra számítottunk, ami abból a szempontból is jó volt, hogy a diszkó kapott egy plusz éjszakát. Ez persze nem volt heti rendszerességű, de öt-hathetente volt egy ilyen buli is, próbáltuk ezeket extra szabadnapokhoz, ünnepnapokhoz igazítani.

Hogyan tértetek át az elektronikus zenére?

A klasszikus lemezlovasnak mindig is volt egy népművelő feladata is, régen ugye mindenki beszélt a fellépése közben, tájékoztatta a közönséget arról, hogy mit hall. Arról nem beszélve, hogy a hetvenes évek elején azért jöttek létre a diszkók, hogy olyan zenét játszanak, amiket az emberek nem hallanak a rádióban, tévében. Ma ez pont fordítva van, ha nem azt játszod, amit ismernek a médiából, akkor nem vagy dj. De ez más kérdéskör. Nyugaton nagyon gyorsan változtak a stílusok, trendek, ezt itthon sokkal nehezebb volt átvinni. Én viszont bevállaltam azt, hogy olyan újdonságokat játszottam, amiket az emberek még nem hallhattak a rádióban, tévében, és a fél táncparkett ilyenkor leült. Amikor hétfőn megvettem egy lemezt Stuttgartban, azt szombaton biztosan lejátszottam. Bízva abban, hogy ha egy dal befut, akkor a közönség majd tudni fogja, hogy azt először a Jokerben hallották. Ez persze szült vitákat is az üzemeltető és köztem, de azt mondtam, hogy maga a hely, az üzemeltetés is nagyban eltér attól, ami máshol megy, miért ne lehetnénk zenében is előremutatók? Megvan az a lehetőségünk, hogy divatot diktálunk, használjuk ki. És ebből valóban tudtunk előnyt kovácsolni, tudtuk a helyet magas színvonalon tartani. Persze voltak nálunk is haknifellépések, hogy mindenki igénye ki legyen elégítve. De mindig megvolt a diszkóban az extrémitás.

Hogyan lett a Jokerből Dance Tuning?

A tulajdonosi körben 1995-ben és 1997-ben történt változás. Dósa Zsolt lett az új üzemeltető és szeptembertől elkezdtük a helyet tovább csinosítani, hiszen benne volt, hogy erre vannak lehetőségek. Mindig érdemes egy helyhez hozzátenni, tengelyelfordítással, a látványvilág megújításával, hogy a közönség vizuálisan is kapjon újat. Nagyon jól tudtunk együttdolgozni. Közben nagyon bejött az underground típusú elektronikus zene, a house, a techno, a trance, és mivel mindig érdekeltek az újdonságok, ezeket is figyeltem, eljártam klubokba, egyelőre csak Magyarországon. Itthon Jutasi volt ennek az egyik nagymestere. Eleinte persze ellenállásba ütközött az, hogy mi is váltsunk, vagy legalább építsük be a repertoárba az újat, de meggyőztem az üzemeltetőt azzal, hogy ez a stílus teljes erővel át fogja venni a hatalmat és jobb, ha az előőrsben vagyunk, mintha majd akkor váltunk, amikor már divatos. Így fel is állt az üzemeltetésben egy olyan színes programeloszlás, hogy volt egy elektronikus zenei est, volt egy slágernap és voltak a nosztalgiabulik. Ezzel folyamatosan tudtunk teltházat biztosítani. Persze ez nem indult könnyen, 1998-ban volt az első Tommyboy-Budai est, ahol térdig érő hóban voltak négyszázan, ami nem számított rossz kezdésnek és fokozatosan egyre többen jöttek, mi pedig felléptettük az ország összes ilyen stílust képviselő dj-jét. Kühl, Slam Jr., Schulz, Sterbinszky. Nem sorolom, mert valakit úgyis kihagynék.

Hamarosan elkezdtetek külföldi fellépőket is hívni.

Jól sikerült a közönség kinevelése és hamar kötelező lett minden egyes bulit nagyon jóra megcsinálni, így természetes volt, hogy tovább kell lépni ezen a téren is. 2000 körül kezdtek jönni a külföldi dj-k. Ezt is fokozatosan építettük fel, eleinte persze a saját szcénájukban elismert, hazájukban rangos dj-ket hívunk, majd világszinten is egyre komolyabb neveket, ez futott ki oda, hogy fellépet nálunk a világ élvonalából a Deep Dish, Nick Warrentől James Zabieláig számtalan nagyágyú és abban csúcsosodott ki, hogy volt 2007-ben - meg aztán 2009-ben is - egy Sasha & John Digweed-estünk (ők akkor a DJ Mag év végi szavazása szerint a világ 3. és 5. legjobb dj-i voltak - a  szerk.). De amúgy 2001-ben ezt a minőségi változást látványban is lekövettük, ekkor már eljártunk külföldre is és figyeltünk. Németországban, Olaszországban, Angliában voltunk. Építkezésben, diszkóelosztásban az olaszok a legjobbak. Csináltunk olyat, hogy a táncparkettről kiemelkedtek kisebb színpadok a buli közben másfél méter magasba, és ott lehetett táncolni. Aztán a mennyezetből lejött egy híd, ahol táncosok ropták. A szinteltolás miatt átláthatóság volt, a közlekedésben is jobb volt a helyzet. Csipegettünk különböző helyekről, nem szégyen a jobbtól tanulni. Rengeteg építészeti megoldást hoztunk be, és show-technikában is sok újdonságot. Innentől kezdve meg kellett húzni azt, hogy a magyar élvonal mellett egyre sűrűbben hoztunk külföldi dj-ket.

A szomszédos keceli Koronával mennyire ment a cicaharc?

Persze, ment a presztízsharc a két hely között. Ők jóval korábban elkezdték az elektronikus zenei vonalat, de amikor jöttünk fel, akkor azt gondolom, hogy megijedtek. Nem volt mitől, mert hajlandóak voltunk együttműködni abból a szempontból, hogy egymást ne üssük, amikor nagynevű fellépő jön. Különben vendégként én is dolgoztam ott néha, például Anthony Pappával léptünk fel. De ott is volt egy váltás, az üzemeltető kiadta bérbe másnak, és utána valami megváltozott. Mi mindig a magunk dolgával foglalkoztunk, semmit nem azért tettünk, hogy másnak rossz legyen, hanem haladtunk az utunkon, de ezt nem mindenki látja így. Túl közel volt a két hely egymáshoz, ez kétségtelen. Így aztán végül 2005-ben átvettük a keceli Korona működtetését is. Volt nálunk egy Deep Dish-szilveszter, és abban az évben a Korona szilvesztere nem volt jó látogatottságú, megcsúsztak, átvettük a helyet. Felkeltettük Budapest érdeklődését is, volt egy kis szakmai féltékenység, hiszen rendszeresen jártak hozzánk bulizni a fővárosból is. Kecelnek az lett a vége, hogy egy sajnálatos drogügy miatt – amikor többen rosszul lettek valamitől – megvonták a klub működési engedélyét.

Sterbinszky Dance Tuning Disco-s mixlemezei hogyan készültek?

Közösen egyeztünk meg. Karesz akkor nagyon ügyesen megtalálta a középutat az underground és a mainstream között. Őt elfogadta az is, aki addig nem tudott azonosulni az elektronikus tánczenével. Neki is tetszett a hely és megegyeztünk, hogy készülnek ilyen mixlemezek, amiért ő azt kérte, hogy léphessen fel sűrűbben. De az úgy az ötödik ilyen bulira kiderült, hogy ha ő kéthetente fellép, az azért sűrű ide. A lemezek szerintem jól sikerültek, a The Trance Sound Of Dance Tuning Disco-t teljesen ő felügyelte, a The House Sound Of Dance Tuning Disco-t talán már nem teljesen, de addigra már változott is a stílusa, már nem annyira volt populáris, de azért még abszolút emészthető volt szélesebb közönségrétegnek is. Azt gondoltam, hogy ha ő a Flört után be meri vállalni, hogy a Dance Tuninghoz adja a nevét, akkor az tükrözi a minőséget, hiszen akármihez biztosan nem adta volna a nevét. Az ország egyik top dj-je volt. Úgyhogy a Karesszel nagyon jó kapcsolatot ápoltunk később is, sokat járt hozzánk, csak nem kéthetente.

Az In Memoriam-évzáró bulik is nagyon híresek voltak.

Az volt az ötletem, hogy megköszönve a közönség egész éves látogatását és a dj-k munkáját, majdnem mindenkit felléptettük egy-egy órás happy settel, amit ők is és a közönség is nagyon élvezett. Nagyon nagy közönséget tudtunk bevonzani a két ünnep között, év végén. A mai napig kapok emaileket, hogy jönnének fellépni külföldről a Dance Tuningba, amire azt kell mondanom, hogy én már hét éve nem vagyok ott és már a diszkó sem üzemel.

Hogyan ért véget számodra a Dance Tuning története?

2010-ig ment velünk a Dance Tuning, nagyrészt nagyon sikeresen. Viszont amikor 2008-ban megnyílt a diszkó mellett a Tesco, akkor az első éjszaka 40%-ot esett vissza a pultforgalom. Az rendesen beleszólt az üzemeltetésbe, mert ebből a diszkóból nem volt kispórolva semmi. Befújtam a füstöt, másfél perc alatt teljesen tiszta tudott lenni a levegő, huszonkét motor üzemelt, elszívó, befúvó, keresztfújás, légkondi. Ekkora visszaesést megéreztünk. Közben a városban lépten-nyomon nyíltak a pubokban, pizzázókban is kis diszkók, ingyenes belépéssel, amik eldöcögtek két-háromfős személyzettel, miközben nálunk negyven fő dolgozott. Az emberek kezdtek elpártolni az ingyenes helyekre. Az urak sem voltak annyira gavallérok, hogy a hölgyeket a színvonalasabb helyre vigyék. Persze ennek a központi irányítása is hiányzott itthon. Külföldön egy pub vagy pizzéria 11 órakor bezárt, mert az pub vagy pizzéria, nem pedig diszkó. Ekkor, 11-kor nyit a diszkó és háromkor zár is, másnap fel lehet kelni időben. Arról nem beszélve, hogy huszonkét éves kor alatt nem nagyon látsz senkit a közönségben, de ott vannak a negyvenes-ötvenesek is, mert ők is szórakozni akarnak. Itthon meg ezek a pizzázók nyitva lehettek hajnalig és elszipkázzák a minőségi szórakoztatás elől a vendégeket. Ezek az üzemeltetési korlátok nálunk máig nincsenek meghúzva. De az is központi irányítási hiányosság, meg szülői mulasztás, hogy 15-16 évesek járnak bulizni. Ez a diszkót is elbillenti egy másfajta megítélés felé és ahogyan Olaszországban a színházból egy öltönyös-kosztümös pár elmegy a diszkóba is, mert az is hasonlóan tartalmas szórakozás, úgy nálunk ez nem tud előfordulni, pedig milyen jó lenne a haverokkal így is találkozni. Ha tudna működni ma a környéken egy ilyen hely, mint amilyen a Dance Tuning volt, akkor hidd el, csinálnánk. Én ma már csak hobbiból zenélek néha, mert azért a régi arcok nem felejtenek és hívnak. De csak örömből csinálom. Nálam soha nem hallotta azt a vendég, hogy kezeket a magasba, de mégis mindig szórakoztatni akartam és ezt el tudtam érni úgy, hogy a közönség magától tette. Máig mesélik, hogy elsírják magukat, ha hallanak egy zenét, amit én játszottam először. Mindig csak ennyi volt a célom, hogy elérjem, hogy azt mondják: ezt a Dance Tuningban hallottam először!

interjú: Dömötör Endre
fotók: DJ Benny archívuma

további fotók a Dance Tuningból: 

Benny és Ali Dubfire a Deep Dish-ből:

Benny és a Satoshi: 

Benny és a Hernan Cattaneo: 

Matthew Dekay és Benny: 

Sasha és Benny: 

Sharam a Deep Dish-ből és Benny: 

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.