2017_top50.jpg

2017 trendjeit hamarosan tematikus cikkekben foglaljuk össze, de előtte szokásunk szerint azzal kezdjük, hogy eláruljuk, nekünk mik voltak a kedvenc idei nagylemezeink. A december 8-án megjelent 58. Recorder magazinban publikált lista a Recorder szerzőinek egyéni szavazataiból állt össze, idén az első két helyezett emelkedett ki (az első talán olyan értelemben is, hogy nehezen összevethető más albumokkal), de az itt sorakozó többi negyvennyolc albumot is mind tiszta szívvel ajánljuk. (Hamarosan külön cikkben közöljük a szerzők egyéni listáit és a kedvenc magyar kiadványainkat is.)

A Recorder 2010-es2011-es2012-es2013-as2014-es2015-ös és 2016-os 'év lemezei' összesítései az évszámok mögött.

50_sote.jpg50. Sote
Sacred Horror In Design
(Opal Tapes)

Kulcsdal: Holy Error / A teljes lemez 

Az iráni Sote tradicionális hangszerekre eresztette rá algoritmusait, múlt és jövő egyszerre absztrakt és érzelmileg telített ötvözete az eredmény. RA


49_plant.jpg49. Robert Plant
Carry Fire
(Nonesuch / Warner / Magneoton)

Kulcsdal: Carry Fire / A teljes lemez / Kritika

Plantnek nincs vesztenivalója, azt csinál, amit akar. Ez a lemez finom, mint a Raising Sand, és karcos, mint a Led Zep volt. Bónusz: egy szuper csellista. WB


48_darcy.jpg48. Tim Darcy
Saturday Night
(Jagjaguwar / [PIAS])

Kulcsdal: The Glass Of Water / A teljes lemez

A feléig katartikus indiefolk a Neutral Milk Hotel nyomán, aztán egy hirtelen balkanyarral avantgárd zajlemez. Meghökkentés az Ought frontemberétől. SzB


47_midnight_sis.jpg47. Midnight Sister
Saturn Over Sunset
(Jagjaguwar / [PIAS])

Kulcsdal: Blue Cigar / A teljes lemez

Juliana Giraffe és Ari Balouzian szürreális Los Angeles-i „filmzenéje”, a 40-es évek musicaljeitől kezdve a 60-as éveken át egészen a 70-es évek diszkójáig. SoCs


46_soprano.jpg46. Palo Sopraño
Flower Girl
(Spirit Goth Records)

Kulcsdal: Igloo / A teljes lemez

A korai Mac DeMarcóra is emlékeztető fájdalmas és bolondos dallamok – a mindössze 20 éves oregoni srác LP-je az egyik legjobb surfös lofi idén. ER


45_the-moonlandingz.jpg45. The Moonlandingz
Interplanetary Class Classics
(Transgressive / [PIAS])

Kulcsdal: The Rabies Are Back / A teljes lemez

Punk utáni glamrock és kozmikus pszichedélia egy virtuális zenekartól, sok szintivel és Yoko Ono mekegésével. Akit ez nem csigáz fel, hallgasson Pa-Dö-Dőt! SzSzCs


44_sundfor.jpg44. Susanne Sundfør
Music For People In Trouble
(Bella Union / [PIAS])

Kulcsdal: No One Believes In Love Anymore / A teljes lemez / Interjú

Ez a háromnegyed óra azoknak is megtisztulással és jó adag nyugtatóval ér majd fel, akik éppen nem is érzik magukat bajban. Jobbá lesz tőle a világ. CsG


43_g-perico-all-blue-album.jpg43. G Perico
All Blue
(Priority / Universal)

Kulcsdal: All Blue / A teljes lemez

A DJ Quik ikertestvérének is beillő helyi hős bemutatja az általa ismert Los Angeles-i mindennapokat, felelevenítve a legjobb g-funk-hagyományokat. SzD


42_bibio.jpg42. Bibio
Phantom Brickworks
(Warp / Neon Music)

Kulcsdal: Capel Celyn / A teljes lemez / Kritika

Úgy monumentális, hogy közben észre sem veszed. Ennél jobb ambientlemez nem csak idén, hanem ebben az évtizedben sem készült. Selected Hauntology Works. KA


41_pallbearer.jpg41. Pallbearer
Heartless
(Profound Lore)

Kulcsdal: I Saw The End / A teljes lemez / Interjú

Nem véletlen lett a Recorder fennállása óta ez az első metállemez, ami felkerült év végi listánkra. Ha eddig idegenkedtél a műfajtól, most mártózz meg benne! ML


40_les-amazones-dafrique.jpg40. Les Amazones d’Afrique
République Amazone
(Real World / [PIAS])

Kulcsdal: I Play The Kora / A teljes lemez / Kritika

Afrikai tradíciók és modern, elektronikus megszólalás ritkán ennyire megkapó együtt. Ha egy igazán jó 2017-es afropoplemezt akarsz hallani, ez legyen az. CsG


39_fleet.jpg39. Fleet Foxes
Crack-Up
(Nonesuch / Warner / Magneoton)

Kulcsdal: Third of May / Ōdaigahara / A teljes lemez / Kritika

Robin Pecknold(ot) jól összetört(ék), a barokk és a realizmus után pedig az egyetemen rátalált a szecesszióra, hogy aztán azt is időtlen folkba ültesse. ML


38_science-fiction-brand-new-album-art-2017-billboard-1240.jpg38. Brand New
Science Fiction
(Procrastinate! Music Traitors)

Kulcsdal: In The Water / A teljes lemez / Kritika

Nem sokan fogadnának rá, hogy egy öregedő emozenekar 10+ évvel csúcsművei után egy azok fényében is kiváló albumot csinál, a Brand New-nak mégis sikerült. VZS


37_algiers.jpg37. Algiers
The Underside Of Power
(Matador / Bertus)

Kulcsdal: The Underside Of Power / A teljes lemez / Kritika

Közéletiség és sötét zubogás, soul és noise, végletek és a magával ragadó egység az, ami beránt minket a már Londonban működő amerikai zenekar világába. NR


36_nidia.jpg36. Nídia Minaj
Nídia É Má, Nídia É Fudida
(Príncipe)

Kulcsdal: House Musik Dedo / A teljes lemez

Pezsgő, kiszámíthatatlan ritmusú, fülledt tánczene egy afrofuturista jövőből. Nehéz megmondani, hogy a hevességét vagy a végén lévő belassulást szeretjük-e jobban. VZ


35_aldous.jpg35. Aldous Harding
Party
(4AD / Bertus)

Kulcsdal: Blend / A teljes lemez / Kritika

Az elképesztő mennyiségű és jó minőségű 2017-es dalos lemezek mezőnyéből kiemelkedett ez a csendes erejű, absztrakt, titokzatos új-zélandi csodaalbum. DE


34_priests.jpg34. Priests
Nothing Feels Natural
(Sister Polygon Records)

Kulcsdal: Appropriate / A teljes lemez / Kritika

Idegbeteg, borongós, táncolható és nagyon popos posztpunk – a dühös szélbalos agitáció rég volt már ilyen szexi, mint a Priests debütlemezén. SzSzCs

33_dawson.jpg33. Richard Dawson
Peasant
(Weird World / Bertus)

Kulcsdal: Ogre / A teljes lemez

Bryneich falu lakói a prostitól a tudósig, a kora közékorban, egyszerre koridéző, mai és kortalan, szépen induló, de kicsavarodó avantfolk dalokban. RA


32_big_thief.jpg32. Big Thief
Capacity
(Saddle Creek)

Kulcsdal: Mary / A teljes lemez / Kritika

A Big Thief első lemezének jó tulajdonságai a Capacityre csak felerősödtek: egyszerre földöntúlian tiszta, lecsupaszítottan emberi és esendő. VZS


31_michael-head.jpg31. Michael Head And The Red Elastic Band
Adiós Señor Pussycat
(Violette Records)

Kulcsdal: What’s The Difference / A teljes lemez / Kritika

Totál időtlen klasszikus, épp ezért kell is egy kis idő, hogy a mából bele lehessen helyezkedni, de ha megvan, megvagyunk: örökérvényű barokkfolk. DE


30_sza.jpg30. SZA
CTRL
(Top Dawg / Universal)

Kulcsdal: The Weekend / A teljes lemez / Kritika

A CTRL tanulsága, hogy nem csak a Fontos Mondandójú r&b-lemezeket lehet nagyon szeretni, hanem azokat is, aminek a főhőse pont olyan, mint te vagy én. JB


29_trio.jpg29. Trio Da Kali And Kronos Quartet
Ladilikan
(World Circuit)

Kulcsdal: Eh Ya Ye / A teljes lemez

Úgy szeretnék Kronos Quartet lenni, hogy azzal játszhassak, akivel csak akarok. Ők most a legjobb fiatal maliakkal akartak. Hawa Diabate hangja fantasztikus. WB


28_mostakell.jpg28. Maryam Saleh, Maurice Louca & Tamer Abu Ghazaleh
Lekhfa
(Mostakell)

Kulcsdal: Mazzikaw Khof / A teljes lemez / Kritika

Két egyiptomi, egy palesztin; a hagyományos és populáris arab zene, az avantgárd és a költészet kavarog egy fájdalmas, felemelő, kimeríthetetlen albumon.  RA


27_maus.jpg27. John Maus
Screen Memories
(Ribbon Music / Domino / Bertus)

Kulcsdal: The People Are Missing / A teljes lemez / Kritika

Maus Wikipedia-oldalán van egy kép Adornóról, de perfekt, kicsit pszichedelikus szintipopszámait konceptuális művészeti háttér nélkül is nagyon lehet szeretni. SzSzCs


26_ariel.jpg26. Ariel Pink
Dedicated To Bobby Jameson
(Mexican Summer)

Kulcsdal: Do Yourself A Favor / A teljes lemez / Kritika

A közel tíz éve csúcsformában lévő Ariel Pink egyszerre tud poposabb, majd zajosabb lenni, előkapva alkalmanként a korai 2000-es évek dalmaradványait. SzD


25_thundercat.jpg25. Thundercat
Drunk
(Brainfeeder / Neon Music)

Kulcsdal: Walk On By / A teljes lemez / Kritika Koncertgaléria

Stephen Bruner sokat kollaborál, harmadik, eddigi legjobb lemezére is a hiphop krémjét húzta be, hogy egy 23 (!) dalos freejazz- és r&b-albummal szédítsen. BA


24_charlotte-gainsbourg-rest.jpg24. Charlotte Gainsbourg
Rest
(Because Music)

Kulcsdal: Rest / A teljes lemez / Kritika

Charlotte élete lemezével szülei szintjére ért: kétnyelvű melanko-elegancia és diszkó-bujaság, gyászkiéneklés és életünnep – nagy kör, spirális pályán. DE


23_visible.jpg23. Visible Cloaks
Reassemblage
(Rvng Intl.)

Kulcsdal: Neume / A teljes lemez / Kritika

Egyszerre izgalmas és dallamtapadós, csilingelős, glitch-es ambientronica lemez egy olyan párhuzamos dimenzióból, ami szinte olyan, mint a miénk. KA


22_pure_comedy.jpg22. Father John Misty
Pure Comedy
(Sub Pop / [PIAS])

Kulcsdal: Pure Comedy / A teljes lemez / Profül Kritika / Interjú

Amikor az ünnepeken három pálinka után össze-vissza zagyvaságokat filozofáló, amúgy sosem látott nagybácsiról kiderül, hogy igazából korszakos zseni. ML


21_jens.jpg21. Jens Lekman
Life Will See You Now
(Secretly Canadian / [PIAS])

Kulcsdal: Evening Prayer / A teljes lemez / Kritika

Fülbemászó tánczenei harmóniák, valahol a baleári-afro-disco-soul-funk-pop határán, bármit is jelentsen ez, de az biztos, hogy több mint tökéletes. ER


20_forest.jpg20. Forest Swords
Compassion

(Ninja Tune / Neon Music)

Kulcsdal: Arms Out / A teljes lemez / Kritika / Interjú

A Compassion bátran küzd a jelenre sziklaként nehezedő Trump-, Brexit- vagy a tömeg(félre)tájékoztatás-démonokkal. A harc elmossa a kultúrák és nyelvek határait, míg végül csak az emberiség áll szemben a hazugsággal – és ezt a kimenetelt már jól ismerjük. SaCs


19_king-krule-the-ooz.jpg19. King Krule
The OOZ

(XL Recordings / Bertus)

Kulcsdal: Czech One / A teljes lemez / Kritika

Egy füstös jazzklub, Lou Reed, John Lurie, Frank Ocean, az ötvenes évek croonerei, The Clash, David Lynch vagy Jim Jarmusch filmjei – néhány kapcsolódási pont a több tucatnyiból, amiket King Krule lemeze eszünkbe juttat. Ötletes, hatásos és nagyon kúl. CsG


18_alvvays.jpg18. Alvvays
Antisocialites

(Polyvinyl / [PIAS])

Kulcsdal: Dreams Tonite / A teljes lemez / Kritika

Bár nincs új Archie, Marry Me, Molly Rankinék másodjára még kiegyensúlyozottabb, erősebb és imádnivalóbb albumot hoztak össze. Egy magabiztos, csúcson lévő zenekar hibátlan gitárpoplemeze, olyan refrénekkel, amiket a jóisten is félrészeg éjszakai üvöltözésre teremtett. SzB


17_tyler.jpg17. Tyler, the Creator
Flower Boy

(Columbia / Sony)

Kulcsdal: November / A teljes lemez / Kritika

A tékozló fiú megkomolyodott, és öncélú sokkolás helyett pózok nélküli legegységesebb lemezén unalomról, magányról és nosztalgikus novemberekbe való elvágyódásról beszél őszintén. Kirakta az elakadásjelzőt az életére és belesétál egy napraforgómezőbe. SaCs


16_weather_station.jpg16. The Weather Station
The Weather Station

(Outside)

Kulcsdal: Kept It All To Myself / A teljes lemez / Kritika

Tamara Lindeman közel tíz éve ad ki lemezeket, de miközben már három évvel ezelőtti EP-jét és 2015-ös Loyalty című albumát is szerette a kritika, ezzel a puha, míves, mégis lendületes, folkrockos dalokkal teli lemezzel tette fel magát igazán a radarra. NR


15_perfume_g.jpg15. Perfume Genius
No Shape

(Matador / Bertus)

Kulcsdal: Sides / A teljes lemez / Kritika

Éteri kamarapop? Vadul hangszerelt artpop? Szintis artrock? Kiénekelt szorongások? Perfume Genius negyedik lemezére mindegyiket magabiztosan hozza és uralja, felszabadultan és merészen, de végig jó stílusérzékkel. Kortárs dalszerzői csúcsmunka. KB


14_sampha-process.jpg14. Sampha
Process

(Young Turks / Bertus)

Kulcsdal: Plastic 100 °C / A teljes lemez / Kritika

A SBTRKT maszkjai mögül kibújó Sampha édesanyja elvesztése után megélte a gyász minden fázisát, a Process már az elfogadás folyamata. Lelkének Sierra Leone és London közt félbetört szilánkjai olyan tükörré forrnak össze, amiből már vissza tud mosolyogni. SaCs


13_fever-ray.jpg13. Fever Ray
Plunge

(Rabid / [PIAS])

Kulcsdal: IDK About You / A teljes lemez / Kritika

A Fever Ray (a The Knife-ból Karin Dreijer) második albuma nemcsak váratlanul jelent meg, de zeneileg is meglepetés: az előzőnél jóval direktebb és nyersebb, kemény ritmusokra felhúzott, erősen szexuális/politikai töltetű, valóban lázas hévvel átfűzött release. FK


12_st_vincent.jpg12. St. Vincent
MASSEDUCTION

(Loma Vista / Universal)

Kulcsdal: Pills / A teljes lemez / Címlapsztori

„I can’t turn off what turns me on.” Ez mindent elmond a lemezről, amit nehéz nem szeretni. Táncolós pop, kortárs problémák, színes köntösbe bújtatva. A nyolcvanas évek Bowie-ja imádná, miközben Clark soha nem engedte magához ilyen közel a hallgatót. RL


11_war_on_drugs1.jpg11. The War On Drugs
A Deeper Understanding

(Atlantic / Warner / Magneoton)

Kulcsdal: Nothing To Find / A teljes lemez / Kritika

Egyszerre rendezett és élvezetesen szövevényes, racionális és végtelenül elszállt az Adam Granduciel gitáros-énekes köré épülő The War On Drugs, ami mostanra végképp túllépett az egyszeri csoda kategóriáján, sőt, komoly lépést tett a mainstream siker felé. NR


10_bicep.jpg10. Bicep
Bicep

(Ninja Tune / Neon Music)

Kulcsdal: Orca / A teljes lemez / Kritika

Ezt sem láttuk jönni: a zsánertrekkekre rágyúró észak-ír duó tökéletesen kidolgozott, fojtottan buja debütalbumán szégyentelenül visz bennünket a prog house és a trance bűn(ös öröm)ébe. Az év tengerparton napfelkeltére táncolós-elrévülős lemeze. FK


09_halo.jpg09. Laurel Halo
Dust

(Hyperdub)

Kulcsdal: Jelly / A teljes lemez / Kritika

Laurel Halo harmadik albuma az előzőek szintézise, ellenpólusokat – experimentális és pop, gépi és emberi, naturális és digitális, autentikus és művi – összevonzó, szertelenségében is egybefogott, nem könnyen megfogható, ámde megkapó impressziógyűjtemény. FK


08_arca_cover800.jpg08. Arca
Arca

(XL / Bertus)

Kulcsdal: Anoche / A teljes lemez / Kritika

A jéghideg jövőből szóló klubzene királya váratlanul líraian énekelni kezdett, és ettől jobb, lett mint valaha. Ami Björk volt a kilencvenes években, az most Björk producertársa, Arca –  személyes, törékeny, de néha csontig hatolóan durva, megrázó és felforgató LP. KA


07_damn-kendrick-lamar.jpg07. Kendrick Lamar
DAMN.

(Top Dawg / Universal)

Kulcsdal: FEAR. / A teljes lemez / Kritika

Bűn vagy gyengeség? A bibliai kettőségek között vergődő DAMN. egyszerűen komplex, kétkedve hívő, aggódva magabiztos és visszafelé lejátszva sem válik az ördög lemezévé. Kendrick cigit teker a félelmeiből és miközben rágyújt, félrehúzza az Élet bugyiját. SaCs


06_lcd-soundsystem-american-dream.jpg06. LCD Soundsystem
American Dream

(DFA / Columbia / Sony / Hear Hungary)

Kulcsdal: How Do You Sleep? / A teljes lemez / Kritika

A visszatérést James Murphy egy bocsánatkéréssel kezdte, pedig semmi oka rá, hiszen ez az örömzenélésnek ható, a borítóhoz is remekül simuló, ám légiessége mellett jó adag kor-komorságot is tartalmazó album erőlködés nélkül is az év egyik legerősebbje. BA


05_jlin.jpg05. Jlin
Black Origami
(Planet Mu)

Kulcsdal: Challenge (To Be Continued) / A teljes lemez / Kritika

2017 a nők éve volt az elektronikus zenében, még az olyan szigorúan férfiak dominálta zsánerben is, mint a footwork/juke, ahol a veterán Jana Rush beszédes című debütalbumával (Pariah) tört át, a pár éve feltűnt Jlin pedig második albumával újabb szintet lépett. Ő már a 2015-ös bemutatkozó lemezével (Dark Energy) bátran saját hangot ütött meg, a Black Origami viszont jócskán túllép a műfaj keretein. Perkusszív avantgárd elektronika? Misztikus törzsi jövő-poliritmia? Egy biztos: teljesen egyedülálló. FK


04_vince.jpg04. Vince Staples
Big Fish Theory
(Def Jam / Universal)

Kulcsdal: Party People / A teljes lemez / Kritika

Csak az alapok miatt is itt lenne a helye: erős az elektronikus tánczenei hatás, mélytengeri basszusokkal, jéghideg mutáns szintikkel, húzással és ötletek garmadájával – futurisztikus és hagyományőrző. Vince Staples pedig mindezt új szintre emeli. Továbbra is nagymester abban, hogy felkeltse a feszültséget, aztán ne oldja fel. Ha azt kérdezi, „hogy érezhetném magam, ha csak halált látok magam körül”, az tényleg kérdés. Így aztán igazán katartikus, amikor megüzeni a kormánynak, hogy kapja be. RA


03_lorde.jpg03. Lorde
Melodrama
(Universal)

Kulcsdal: Green Light / A teljes lemez / Címlapsztori

Abból az analógiából kiindulva, hogy Lorde elmondása szerint a Pure Heroine a tinédzserkorát dicsőítette és őrzi örökké, a Melodrama hasonló előrelépés, mint a tinikort követő felnövés maga: világa katartikusabb, táncolhatóbb, szabadabb és érzékenyebb, mint korábban bármikor. Érettebb és okosabb lett, de megőrizte azt a friss egyediségét is, ami miatt már 2013-ban felfigyelt rá a világ – most pedig a Melodramával egyértelművé tette, hogy bármibe is fog ezután, muszáj lesz követni. VZs


02_slowdive.jpg02. Slowdive
Slowdive

(Dead Oceans / [PIAS])

Kulcsdal: Sugar For The Pill / A teljes lemez / Kritika / Interjú

Nagyon kevés zenekarral bánt el annyira méltatlanul a kritika, mint a Slowdive-val a maga korában és nagyon kevés zenekar jutott olyan sztratoszférikus magasságba megszűnése után, mint rajongói által ők. Az utólagos felfedezést egy 22 év csend utáni tökéletes visszatérés koronázta meg. Lehet, hogy 2017-ről mond el sokat, hogy egy kilencvenes évekbeli shoegaze-lemez az év egyik zenei csúcsa, de ez az életművet éterien, letaglózón szintetizáló, ám abból határozottan, egységes hangzással tovább is lépő nyugtató anyag egyúttal a legjobb alternatív valóságot is jelentette idén, a káosz közepén. DE


01_mount_eerie.jpg01. Mount Eerie
A Crow Looked At Me
(P.W. Elverum & Sun)

Kulcsdal: Seaweed / A teljes lemez / Kritika / Interjú

A Microphones egykori frontemberének idei lemeze témájából adódóan összevethetetlen az év többi albumával – de hogy így is kiemelkedő, az nem kérdés. Phil Elverum tőmondatokban, sallangok nélkül kibontott intim pillanatokon keresztül adja át a feldolgozhatatlant: a szeretett társ halálát, az általa hagyott űrrel való birkózást. Mindezt minimális zenei kísérettel. Karl Ove Knausgård íróhoz hasonlóan úgy juttat el a transzcendentálisba, hogy nem tesz mást, csak dokumentál mindent, a legapróbb részletekig. Mégis, a hiperszemélyes sorok között összeáll valami univerzális – poplemezen senki sem vallott még ilyen kíméletlen nyíltsággal a humán lét egyik alapélményéről. Ez a Mount Eerie-album néhány dalban többet mond el arról, milyen embernek lenni, mint más egy egész életműben. KB


nyitókép:
 José Simon

Az összeállítás a Recorder szerzőinek, munkatársainak listái alapján készült, közreműködött: Biczó Andrea, Blaskó Zsófia, Csada Gergely, Dömötör Endre, Elekes Roland, Forrai Krisztián, Judák Bence, Kálmán Attila, Kollár Bálint, Komróczki Diána, Lékó Tamás, Mihályi Dávid, Mika László, Németh Róbert, Pawlowszky Tamás, Reszegi LászlóRónai András, Salamon Csaba, Soós Csaba, Szabó Benedek, Szabó Sz. Csaba, Szepesi Dániel, Tábori-Simon José, Varga Zsófia, Velkei Zoltán, Weyer Balázs.

http://recorder.blog.hu/2017/12/10/2017_otven_legjobb_albuma_a_recorder_szerint
2017 ötven legjobb albuma a Recorder szerint

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2013470005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.