luis-fonsi-despacito-ft_-daddy-yankee-screenshot-2017-billboard-1548_1.jpg

A lényegében az összes ma számító zeneipari rekordot – minden idők legnagyobb YouTube-nézettsége, legtöbbet streamelt dal – megdöntő Despacito nemcsak az év slágere lett, de egy undergroundból népszerűvé lett latin stílust, a reggaetont is bejátszotta a világ összes háztartásába.  Weyer Balázs Világrecorder rovatának legújabb cikke a napokban három Grammy-díjra jelölt sikerdal apropóján a jamaicai-panamai-Puerto Ricó-i műfajról szól.

A halhatatlanság mércéje még ma sem a YouTube-nézettség, hanem az esküvői zenekarok és az utcazenészek nagy globális repertoárja. Ők reagálnak a leggyorsabban a közönségigényre, hiszen egészen direkt összefüggés van aközött, hogy mit játszanak és hogy mennyit keresnek, illetve hogy tudják-e azokat a dalokat, amelyeket a közönség rendel tőlük. Csak azon a napon, amikor ezt írom, hallottam a Luis Fonsi-Daddy Yankee-féle Despacitót Belo Horizonte-i utcazenésztől, Ekrem Mamutovic szerb rezesbandájától (akik amellett, hogy fellépnek külföldön is, az esküvők nélkül felkopna az álluk) és balmazújvárosi serdülő gyerektől. Ami bekerül ebbe a repertoárba, az örökre ott marad a kollektív emlékezetben, márpedig a Despacito már ott van (ahogy a Gangnam Style viszont sosem volt).


Salsa helyett reggaeton?

Több mint tíz éve volt, hogy Eddie Palmierivel, a már akkor is hetvenéves salsa-zongorista legendával beszélgettem és az idő nagy részében arra panaszkodott, hogy a reggaeton megöli a salsát, mert a latino fiatalok már azt szeretik és hamarosan mindenhol ez fog szólni, a salsának pedig vége lesz. Az öregnek részben igaza volt – bár a salsa nem tűnt el, a reggaeton szép fokozatosan beszivárgott az illegal partykból, a külvárosokból, a kis karibi országokból a chicano negyedeken át az amerikai és ezen keresztül a globális mainstreambe.

Érdekes tanulmány lenne, hogy hányszor ismételte már ez a minta magát a zenetörténetben: lenézett-megbélyegzett underground trend – coolság, korai hype – mainstream sztárok elkezdik a felszíni stílusjegyeit beemelni (a reaggeton esetében Shakira, Ricky Martin, Enrique Iglesias stb.) – a kilúgozott verzió egyszer csak berobban a tömegkultúrába (Despacito). Igen, a Despacitóról van szó a Világrecorderben. Ami a Despacitóval történt, az ugyanis körülbelül olyan jelentőségű a reggaetonban, mint amit a Soul Makossa világsikere okozott az afrikai zenének a hetvenes években.


Titkos összetevő: a dembow

dem-bow-45.jpgNem véletlenül félt Eddie Palmieri tőle, a reggaetontól, abban ugyanis szinte minden megvan, ami a salsát annyira menővé tette a negyvenes-ötvenes években: ami a salsában a clave által diktált lüktetés, az a reggaetonban a jellegzetes, visszhangosított pergődob által diktált „dembow” ritmus, amit a leggyakrabban úgy írnak át, hogy boom-ch-boom-chick. A dembow egyébként egy jamaicai irányzat volt a nyolcvanas években, aminek a lassabb, vontatottabb verziója lett a dancehall, de a név inkább Shabba Ranks 1990-es Dem Bow című száma miatt került a reggaetonba, mert ezt (vagy alternatívaként ennek egy évvel későbbi, a Nando Boom általi feldolgozását) szokás az első reggaeton-számnak tartani. Ezekben a számokban még kézzelfoghatóan érezhetőek az átmenet fázisai a reggae – ragamuffin – dembow – latin reggae – reggaeton vonalon, itt még nem olvadtak egybe az összetevők, hanem külön-külön megfigyelhetőek a számban.


Frivol műfaj

Amennyire a salsa szemérmetlenül dögös volt a maga idejében, olyan a reggaeton ma – persze közben magasabbra került a léc és az ingerküszöb, így a reggaeton zeneileg sokkal egyszerűbb a rafináltan és összetetten hangszerelt salsánál, a szöveg és a tánc pedig fényévekkel frivolabb (vagy prosztóbb, ha így kifejezőbb). Innentől ez az összeállítás olyan, mint azon lamentálni, hogy Pelé vagy Puskás megállná-e a helyét a mai fociban, ahol sokkal nagyobb az iram és kevesebb a hely cselekre. Mindenesetre a maga idejében mindkét műfaj kihívóan szexuálisnak minősült, a reggaetonra pedig még külön is jellemző az iróniától azért nem teljesen mentes tahó-macsó attitűd, amivel viszont a Despacito már szakított, különben nem lehetett volna belőle sláger Amerikában.


Reggaeton-alapok

daddy_yankee-gasolina_cd_single_-frontal.jpgA reggaeton tehát már legalább húsz éve létezik és a kezdetektől a Despacito befutásáért részben felelős Daddy Yankee volt az egyik legnagyobb sztárja. A műfaj egyik nagy mérföldköve az ő 2004-es Gasolina című száma, amely először tett gesztusokat a mainstreamnek és hígította fel a stílust popos elemekkel, ennek pedig meg is lett az eredménye. Előtte még Tegó Calderón (ő azonban a csajozós reggaeton helyett inkább a társadalmi üzeneteket részesítette előnyben), DJ Playero, a már említett Nando Boom és a panamai Los Rabanes, vagy valamivel később Alexis y Fido tört át komoly falakat a műfaj előtt.


Eredetmítosz

Az eredetmítoszt komoly viták övezik, aminek a végső kérdése, hogy Panama, Jamaica vagy Puerto Rico az őshaza. Bár a névben a reggae szerepel, Jamaicából inkább a raggamuffin/dancehall/dembow volt az, ami a reggaeton közvetlen előképe. Jamaica kulturálisan mindig is kilógott a karibi világból, elsősorban azért, mert itt nem spanyol a nyelv és a zene is teljesen más irányba fejlődött, mint a térség egyéb kisebb államaiban. Panamában azért találkozhatott a reggae és a latin zene, mert a Panama-csatorna építésére sok jamaicai vendégmunkás érkezett az országba és ez volt az egyetlen spanyolajkú ország, ahol komolyabb jamaicai kolónia alakult ki. Panamában kerültek jamaicai alapokra a salsa, a plena, a bomba nevű latin tánczenék elemei. A nyolcvanas években, amikor felgyorsult a karibi országok közötti belső migráció, annak az USA-hoz tartozó Puerto Rico volt az egyik legkedveltebb célpontja, így Panamából is sokan érkeztek ide. Itt került aztán az egész keverékre rá a hiphop, annak minden külsődleges stiláris elemével a ruháktól a fukszokon át a dumákig.


A politika felhajtó ereje

A kezdetekkor ugyanazt a szerepet töltötte be a reggaeton, mint a hiphop az amerikai nagyvárosokban: joggal dühös fekete fiatalok lepukkant környékeken, félbemaradt ingatlan-beruházásokat vagy kiürült üzemcsarnokokat népesítettek be ilyen bulikkal, ahol kirappelték magukból a diszkrimináció, a szegénység, a kilátástalanság okozta frusztrációt, mellette pedig éltették a szexet, a drogokat és szidták a rendőröket. A kilencvenes évek közepén a Puerto Ricó-i kormány olyan kemény reggaeton-ellenes kampányt indított, hogy nemcsak a bulikon ütöttek rajta, hanem a rendőrség még a boltokból is begyűjtötte a reggaeton-lemezeket. Az addig teljes underground fedésben működő szcéna ettől a balhétól egycsapásra ismert és népszerű lett. Később egy pornográfia-ellenes kampány keretében a reggaeton-klipeket tiltották ki a tévékből, de ez is csak növelte a műfaj népszerűségét. A legjobb előadók pedig megérezték, hogy ha kicsit finomítanak a szövegeken és el tudnak jutni a médiába, akkor ennek a dolognak óriási piaca lehet. Ezt a váltást hozta el az undergroundból a pop felé tartó úton Daddy Yankee, aki vezette a reggaeton népét. Ekkor, a Gasolina után kezdtek a nagy kiadók reggaeton-előadókat szerződtetni.

Mindez persze attól sem választható el, hogy az Egyesült Államokban komolyan növekvő arányú latin népesség egyre nagyobb piacot jelent. Bár a mainstream média szereti úgy beállítani, hogy Justin Bieber „felfedezte” a chicano piacon már rég befutott Luis Fonsit, valójában nem Fonsi kereste meg őt, hanem fordítva – feltehetően mert neki volt nagyobb szüksége arra, hogy a spanyolajkú piacon is terjeszkedjen és a Despacito már addigra (a 2017. januári megjelenésétől az áprilisi, Bieberrel kiegészített verzióig) iszonyúan nagyot ment, nem csak a spanyolajkú USA-ban, hanem egész Latin-Amerikában.

dembow.jpg


Lágyított sikerszám

A Despacito, ahogy említettem, bár a csábításról szól, de sokkal lágyabb, nem macsó dal, mint a reggaetonos elődjei. Dögösségben nagyjából úgy viszonyul a kilencvenes évek reggaeton-slágereihez, mint a Please Please Me a Honky Tonk Womanhez, vagy C.C. Catch a tíz évvel korábbi korai Gloria Gaynor-számokhoz. Viszont ha az ember túlteszi magát a hisztérián, egyáltalán nem rossz szám. Figyelmes hallgatással még az is feltűnik, hogy nagyon sok benne a bachata-stílusjegy, gyakorlatilag a szögletesebb reggaeton-alapot a puhább, csábítóbb, bachatara jellemzőbb éneklési stílus lágyítja meg és csak a refrénnél van a számnak valódi reggaetonos lüktetése.


Jobb, ha tudjuk

Az biztos, hogy mostantól a reggaeton beköltözik a mainstreambe, abban az értelemben, hogy unos-untalan reggaeton-ritmus és egyéb -stiláris jegyek fognak feltűnni a tucatslágerekben és a reklámok zenéiben – a tömeggyártott zene inkorporálni fogja a siker kulcsának gondolt elemeket, ahogy ez korábban megtörtént a jazz-zel, a salsával, a szambával vagy éppen a trance-szel is. A reggeaton ettől nem hal meg, de ahogy a liftzenét sem keverjük a jazz-zel, a reggaetonról is jobb, ha tudjuk, hogy az nem az, ami majd ezután fog elkezdeni ömleni a tévéből-rádióból. A következő ilyen nagy áttörést bemutató műfaj pedig minden bizonnyal a cumbia lesz, ami már itt toporog a kapuban.

Weyer Balázs


és egy alapos reggaeton-playlist: 

http://recorder.blog.hu/2017/12/06/a_despacito_hatasa_reggaeton-tortenet
A Despacito hatása – Reggaeton-történet

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3113450987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.