Szerethető dalok elektronikus törmelékekből és emberi hangból - szombaton Holly Herndon a Trafóban

2017.11.22. 13:38, RRRecorder

holly_herndon.jpg

Ismét pazar fellépők az Electrify sorozatban: a pop, az elektronikus tánczene és a kísérletezés közötti határokat elmosó, a Radiohead előtt is koncertező Holly Herndon, és még két előadó, akik az emberi hang és az elektronika összemosásával foglalkoznak. November 25-én, szombaton a Trafóban.

Holly Herndon az évtized eleje felé feltűnt, az elektronikus zene határait tágító, női producergeneráció kimagasló alakja (az idén új lemezt kiadó Laurel Halo mellett, aki egy korábbi Electrify keretében járt a Trafóban).  Herndon védjegye, hogy a hangját és az elektronikát úgy vegyíti, hogy már meg sem tudjuk mondani, hol a határ a kettő között. Zenéjében minden - a hangja, tánczenei műfajok elemei, zörejek - apró darabokra tört, ám a törmelékekkel (túl)telített hangzásból végül mégiscsak emlékezetes, szerethető dalok állnak össze - mondhatni popzeneként is értelmezhető. Vegyük még ehhez hozzá azt is, hogy nagyon komoly elméleti háttérrel (a Stanfordon doktorált!) foglalkozik olyan témákkal, mint a technológia, a kormányzati megfigyelés, a közösségi oldalak problémái - és már látjuk is, miért ünnepelte a sajtó a lemezeit, főleg a 2015-ös, második Platformot (mi itt írtunk róla). Nemcsak a kritikusok szeretik; 2016-ban például a Radiohead kérte fel arra, hogy lépjen fel előttük a turnéjuk több állomásán.

Holly Herndon a készülőben lévő új lemezének anyagát mutatja be az Electrify sorozat 14. részében. Erről sok mindent még nem lehet tudni; egy interjúban azt árulta el róla, hogy bár korábban is sokat dolgozott együtt más művészekkel (vagy akár elméleti emberekkel), most egy térben, egy stúdióban van társaival, ami izgalmas új élmény számára. Koncertjén színházi elemek, jelmezek is lesznek, vagyis összművészeti előadást várhatunk.

Herndon előtt két olyan előadó lép fel, akik az emberi hang és az elektronika viszonyában az előbbinek még nagyobb teret engednek, noha egyáltalán nem hagyományos értelemben "énekelnek". A magyar Bartha Márk a beatbox felől érkezett, de ezt sokféle irányt kipróbáló, hol ütemeket is használó, hol ambientes vagy éppen zajos zenéjén elsőre nem hallatszik. Ő azonban azt mondja, az indulásból megőrizte azt, hogy "állandóan változó, hömpölygő hangmasszákkal" dolgozik.

A norvég Stine Janvin Motland nála jóval absztraktabb zenéket alkot, még akkor is, amikor a hangját az előtérbe helyezi, mint a rave "dekonstrukcióját" egészen sajátos módon újraértelmező, hamarosan a PAN kiadónál lemez formájában megjelenő Fake Synthetic Music című előadásában. Ő egyébként tavaly fellépett az UH Festen, ahogy Bartha Márk is vendége volt ennek a fesztiválnak, és számos más, kísérleti zenével foglalkozó eseménynek.

Az Electrify sorozat 14. részét november 25-én, szombaton este 8-tól tartják a Trafóban, információ, jegyvásárlás itt.

Holly Herndon zenéi:

 

 


És a másik két fellépő:

 

https://recorder.blog.hu/2017/11/22/szeretheto_dalok_elektronikus_tormelekekbol_es_emberi_hangbol_szombaton_holly_herndon_a_trafoban
Szerethető dalok elektronikus törmelékekből és emberi hangból - szombaton Holly Herndon a Trafóban
süti beállítások módosítása