Itt egy új Jai Paul-szám, röpke öt-hat évvel az első két szám után, amik megváltoztatták a popzenét

2017.11.17. 10:56, RRRecorder

jai_paul_paul_institute.jpg

Igazából ez sem egy Jai Paul nevén kijött szám, de producerként, szerzőként, hangszeresként és háttérvokalistaként is közreműködik rajta. De ez is egy nagyon komoly valami ahhoz képest, hogy a legeslegnagyobbak közé röpke 8 percnyi zene alapján besorolt misztikus zenész mit csinált 2012 óta.

Jai Paul 2011-ben adta ki a BTSTU, 2012-ben pedig Jasmine (demo) című számát, amikkel általános vélemény szerint megváltoztatta a popzenét - legutóbb például a Dazed cikke járta körbe ezt a témát, az egyik megszólaló szerint egyenesen "Phil Spector, Quincy Jones, Prince és Brian Wilson" társaságába került Jai Paul ezzel a kevesebb mint 8 percnyi zenével. Drake és Beyoncé is hangmintázta a BTSTU-t. Aztán 2013-ban megjelent a Bandcampen egy lemez azzal a szöveggel, hogy ez a debütáló album, aztán le is szedték, mert nem az volt. És ennyi. Közben Jai Paul tesója, A.K. Paul viszonylag aktív volt, saját számok mellett például Miguellel, Sam Smith-szel, Emeli Sandéval dolgozott.

2016-ban jelentette be a két testvér, hogy megalapították a Paul Institute-ot, akármi legyen az. Aztán nemrég kiderült, hogy a nem meglepő módon még mindig misztikus Intézet számára vettek egy ingatlant, ahol korábban a BBC dolgozóinak számára fenntartott klub működött. (Lásd a fenti képet, balszélen Jai, jobbszélen A.K. Paul.) A Paul Institute első megjelenése A.K. Paul Landcruisin' című száma volt.

Most pedig egyszerre kettő darab (!!!) szám is kijött, amiket nagyon limitált ideig, regisztrálás után a Paul Institute honlapjáról lehet megvásárolni, további zenék létrejöttét támogatva ezzel. Közülük a korábban Sampha, Jessie Ware, SBTRKT mellett is feltűnt Fabiana Palladino Mystery-je az érdekesebb, hiszen ezen társszerzőként, producerként, gitárosként, szintisként, dobosként és háttérvokalistaként maga Jai Paul tűnik fel. A másik előadó Ruthven, aki egyébként civilben tűzoltó (a hivatalos leírás nem hagyja ki a poént, hogy viszont a zenéje maga a tűz!) - ő A.K. Paullal dolgozott Evil című számán.

Ezek az újak:

 

Ez meg a kettő, ami megváltoztatta a popzenét:

https://recorder.blog.hu/2017/11/17/itt_egy_uj_jai_paul-szam_ropke_ot-hat_evvel_az_elso_ket_szam_utan_amik_megvaltoztattak_a_popzenet
Itt egy új Jai Paul-szám, röpke öt-hat évvel az első két szám után, amik megváltoztatták a popzenét
süti beállítások módosítása