Felemelkedés után lebegés - Wave Of Sound albumpremier

2017.11.03. 18:00, RRRecorder

levitation_front.jpg

Ambient után dalszerűbb, egyben kísérletezőbb megszólalás: itt az új Wave Of Sound-lemez.

Amikor a Wave Of Sound Magyarradar rovatunkban bemutatkozott, még egy electropop duó volt; ám később Csécsi Andor szólóprojektje lett. A természetközeli ambientet tartalmazó Ascension albumot itt mutattuk be.

Most pedig itt az új album, a Levitation, vagyis “felemelkedés után következő lebegés”. A természet helyett a téma: “az ember természete és kapcsolata önmagával és környezetével”. Az először a Recorderen hallható anyagról Csécsi Andor ezt mondta: “hangzásvilágban igen más lett. Sokkal kísérletezősebb és bátrabb voltam az új dalok keverésénél és hangszerelésénél. Az előző anyag egy nyugalmi állapot megteremtése volt, ezekben a dalokban inkább egy mozgalmasabb hangulat megtartása motivált. Ez talán az egyik legérettebb és zeneileg a legösszetettebb munkám. Az alap most is az electro-ambient fel, viszont olyan zenei irányok is megjelennek, mint a lounge, trip-hop és a jazz.”

A hangulatteremtés helyett inkább a dalokra koncentráló zenét olyanok inspirálták, mint Brian Eno, Jean-Michel Jarre, Engineers, Sigur Rós, Boards of Canada, Massive Attack. Valamint “Tycho tavaszi budapesti koncertje hatalmas löket volt, hihetetlen inspiratív és felemelő zenei élmény”.

Az egyes dalok:

levitation_cd_3d_300.jpgNew Horizon - A felébredés utáni pillanatok, az az érzés, hogy miénk az egész világ, ugorjunk be egy autóba és csak suhanjunk a tájban valakivel, akit igazán közel engedtünk magunkhoz. Erősen 80-as évek szintipop hangzásvilág, tömött pad és lead hangszínek, amit megtörtem egy kis hiphopos ütemezéssel.

Expanded Lights - Ez a dal készült el legelőször a lemezre, igazából már az előző albumra szántam, de ott soknak éreztem. A dal masszív alapja egy bass arp, ami hömpölyög végig, a folyamatos lüktetést egy finom, halk piano bontja meg.

Distance - A dal azt a távolságot próbálja szemléltetni, ami a föld és az ember között van, ahol mi magunk vagyunk csak. A tört ütemek ebben a dalban is jelen vannak, erősítve a szinti témákat. Brian Eno Apollo című lemeze erősen inspirált ebben a dalban, főleg az úszó pad hangszínek.

DreamLight - Ez egy olyan stílus, amit eddig nem igazán éreztem magaménak, de úgy gondolom jól sikerült felépíteni a dalt. Az epiano bevezetőt szépen lassan felváltja a lounge hangulat és a kellemes ütemek. Fények és képek, egy álom, amiben sodródunk tovább és tovább…

Tree - Nagyjából egy időben írtam az Expanded Lightsszal. Analóg hangszínek és effektek, meghajlás Jean-Michel Jarre zseniális Oxygenje előtt. A család, a kapcsolatok, az érzelmek, a kötődés ihlette a dalt. Hiszem, hogy azok a kapcsolatok, melyek térben és időben működnek és ténylegesen arra születtek, hogy összekötődjünk velük, táplálnak és megmaradnak.

Lost in time - Elveszünk egy pillanatban, amit nem akarunk elengedni, úszunk benne. Az egyik kedvenc hangulatom a lemezről, nagyon szeretem játszani az intrótól induló tömött orgona hangszínt. Folyamatosan épül fel a dal az orgona köré és kúszik a bőrünk alá. Erősen filmzenés hangulatok, háborgóan mély, analóg bass alappal.

Land of Silence - A lemezen itt jelenik meg a trip-hop vonal. Szaggatott ütemek, erős mélyek, gitár loopok és samplingek, valamint a lemezen egyedül itt hallható orchestra hangszín. Ez a dal nyáron debütált a Samsara fesztiválon, nagyon jól megtalálta a terét ott a dal, szerették. A nyugalom szigete, ahol mindannyian összekötődünk.

Aurora - Ebben a dalban ismét megjelenik az analóg szintetizátor hangulat, viszont érdekesen fűszerezi a piano loop és a jazzes kiállás. Egy igen zaklatott dalnak indul, de igazából a cél az volt, hogy belekerüljünk a sodrásába és hagyjuk,  hogy vigyen magával. Itt vagyunk a legtávolabb a Földtől és legközelebb az űr végtelenjéhez, a csillagok között, a mély sötétben lebegünk.

Here & Now - Ebben a dalban ismét megjelenik egy kicsit a lounge zenei irány. A dance ütemek itt is érdekesen kiegészítik a szinti témákat, sodródik a dal. Néhol hallhatóak a klasszikus Akai mpc-s dobhangszínek, imádom. Egy kedves és különleges pillanat emléke ez a dal.

Up in the Sky - A záródal, igazi ambient lebegés, sűrű pad hangszínek és finoman hömpölygő arp. Nagyon szeretem ezt a dalt, ahogy lágyan halad előre és kivezeti a hallgatót a lemezből, viszont benne tartja egy különleges hangulatban. Emberek, történetek, pillanatok, melyeket soha nem akarunk elengedni, ezt próbálja a dal megmutatni.


és akkor a friss lemez: 



A Wave Of Soundnak mindig fontos része volt a design; ezt az albumot is maga Csécsi Andor tervezte. Fizikai formában is megjelenik, a Wave lemezboltban lesz kapható.

A Wave Of Sound a Facebookon itt található.

https://recorder.blog.hu/2017/11/03/felemelkedes_utan_lebeges_wave_of_sound_albumpremier
Felemelkedés után lebegés - Wave Of Sound albumpremier
süti beállítások módosítása