a38_total10.jpg

Folytatódik Klubkörkép-sorozatunk, a vidéki koncert- és partihelyszínek után a következő hetekben többnyire fővárosi klubokat mutatunk be. Köztük legendásakat és viszonylag frisseket, olyanokat, amiket manapság gyakran emlegetnek interjúkban a zenészek a legjobbak között és olyanokat, amiket mi ajánlunk meglátogatásra. Akár zenész, akár közönség vagy, ajánlónkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz ezeken a helyeken. A sort a Trafóval nyitottuk, mentünk a Lärmbe, most pedig a fővárosi koncertélet 2003 óta megbízható egyik legfontosabb helyszínére, az A38 Hajóra látogatunk.


Vidéki sorozatunkat a debreceni Roncsbárral kezdtük, onnan ugrottunk Pécsre, a Nappaliba, aztán északra, Győrbe a Rómer Házba, majd az országhatáron is átkeltünk a nagyváradi Moszkva Kávézó kedvéért, vissza Pécsre, a Pécsi Est Caféba, fel északra, Miskolcra a HELYNEKEMbe, végül dél felé tartva előbb az idén húszéves szarvasi Granárium Zebra Clubot mutattuk be, majd pedig a szegedi JATE Klubot.


1. 
Klub neve: A38 Hajó

2. Tulajdonosa / üzemeltetője: A38 Kulturális Nonprofit Kft. / Zászlóshajó Kft.

3. Mióta létezik? 2003. április 30.

4. Címe / elérhetőségei: Budapest, Henryk Sławyk rakpart, Petőfi híd budai hídfő. A38.hu, A38-Facebook, A38-YouTube.

5. Általános nyitva tartása: Minden nap 8-23.

a38_bridge01.jpg


6. Milyen stílusokat képviselnek?
Pop, rock, metál, world music, jazz, kortárs.

7. Befogadóképessége: A teljes hajó 1300 fő.

8. Termeinek száma: Nyáron 4, télen 2.

9. Kerthelyisége van? Terasz van.

10. Technikai felszereltsége: Koncertterem: FOH Nexo Alpha, FOH pult DiGiCo SD9 32/16, fény: Avolites Pearl Expert PRO + Titan v.9.0. További infó: https://www.a38.hu/hu/cikk/szinpadtechnika.

11. Backstage felszereltsége: bárpult, 2 öltöző, dj-pult.

12. Pultok száma: Télen 4, nyáron 6-7.

13. Mellékhelyiségek száma: 8.

a38_terrace04_somaymark.jpg


14. Egyéb szolgáltatásai:
étterem, hajókikötő, hang- és televíziós vezérlő, panorámastúdió, kiállítótér, rendezvény.

15. Hány koncert/rendezvény volt 2016-ban? 720.

16. Hány koncert/rendezvény volt 2017 első felében? 400.

17. Hány koncert/rendezvény várható 2017 őszi-téli szezonban (az év hátralévő részében)? November-decemberben 90.

18. Milyen konkrét műsortervek vannak az idei évadra? Folytatódik a lemez-újrabemutató sorozat, többek között az Anima Sound Systemmel. Novemberben egyhetes 30Y Fesztivál, három estés Szabó Balázs lemezújrajátszó-sorozat, új lemezzel tér vissza a Hidden Orchestra és a Laibach. Jövőre Editors, Ghostpoet, SOHN, The Sonics, és persze az A38 15. születésnapja!

19. Legsikeresebb koncertek: Living Colour, 2004; Tuck & Patti, 2006; John Cale, 2006; Béla Fleck & The Flecktones, 2007; Jane Birkin, 2012; St. Vincent, 2014; Benjamin Clementine, 2014.

20. Teltházas koncertek száma / évad: 60-100.

21. Jellemző jegyárak: átlagjegyár ~2300 Ft.


akademia38_vilagosito04.jpg


22. Klubtörténet

Az A38 Hajó a nyolcvanas-kilencvenes évek undergroundjából nőtt ki. A jelenlegi tulajdonosi kör egykor a Bahia láncot és kiadót működtette. A klub maga egy egykori szovjet-ukrán nehézáru-szállító uszály átalakításával jött létre. Nem csak klubként, hanem kiadóként, szervezőként, kortárs művészeti galériaként, étteremként és az egyik legnagyobb magyarországi televíziós műhelyként működik. Évente 250 televíziós műsort (zömmel koncert-riportfilmet) készít. A Petőfi TV élő adásának helyszíne. Az indulás óta tízezernél több programot bonyolított le, és másfél milliónál több jegyvásárlója volt. Jelenleg is a BKK menetrend szerinti dunai hajójáratának kikötője.


23. A klub történetének három legemlékezetesebb pillanata:

A megnyitó 2003. április 30-án, Maceo Parkerrel. Az első évforduló, egyben az Európai Uniós csatlakozás estéje, “titkos” Európa Kiadó-koncerttel. A hajó bővülése kiállítótérrel és tévéstúdióval 2010. novemberében. A hajó elvontatása, szárazdokkolása és visszavontatása 2014. január-februárjában. A panorámastúdió átadása 2015. áprilisában.


fotók:
Somay Márk


további képek: 

a38_terrace06_somaymark.jpg

a38_terrace02_somaymark.jpg

a38_waterfront01.jpg

akademia38_mozgokep20.jpg

akademia38_mozgokep22.jpg

a38_restaurant13.jpg

akademia38_vilagosito08.jpg


A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

Címkék: klub a38 klubkörkép
http://recorder.blog.hu/2017/11/01/klubkorkep_a38_hajo
Klubkörkép – A38 Hajó

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7613135402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.