Magyarradar – Fat & Cute

2017.10.27. 10:04, rerecorder

21686024_1544673108929756_3855587723721328439_n.jpg

Idén is megrendezi a Keret a Kikeltető nevű tehetségkutatóját, amelyen három fordulóban versengenek a zenekarok a döntőbe kerülésért. Az idei második, rockos előfordulónak a zsűri véleménye alapján a henye garázspunkos Fat & Cute lett a nyertese, ők és a közönségszavazás alapján az Indeed és a The Swamp Creatures jutottak a második elődöntőbe – ami november 8-én lesz a Toldiban. Magyarradarunkon is bemutatkoznak a Kövérek & cukik, akiket ma este szintén el lehet csípni, még pedig a Beat On The Bratben.

Megalakulás éve: 2016.

Honnan: Székesfehérvár / Kőbánya.

Tagok: Csuti Attila (dob, vokál), Gyalus Márk ( basszus), Tóth Péter (gitár, vokál).

Stílus: -

Hatások: Sand Andreas KDST Radio.

Kiadók: -

Történet: Lényegében Székesfehérváron, a város szélén egy szúnyogos kis tavacska mellett, egy garázsban zenéltünk már vagy nyolc évvel ezelőtt is. Ebből különböző formációk születtek, majd sok változás után, nagyjából egy éve létezik ez a zenekar.

Megjelenések: Burning Ants (demo) – az eddigi egyedüli megjelentetett demónk Bandcampen.

Küldetés: Pataky Attila újra adjon elő egy számot Hasbro Batman jelmezben.

Jövőkép: 

Mellékprojektek: Nincs.

Szexepil: Kövérek és cukik.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Mindegyik tagnak van KÜLÖN barátnője.


a ma esti beates koncert Facebook-eseményoldala


a Burning Ants demo: 


fotó: Elephant Studio
Fat & Cute Facebook-oldal

 

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2017/10/27/magyarradar_fat_cute
Magyarradar – Fat & Cute
süti beállítások módosítása