Klippremier! Analog Balaton: Medvelábnyom

2017.10.17. 13:00, rerecorder

screen_shot_2017-10-17_at_7_31_25.jpg

Új klippel és egy csomó "teljesen komoly-zenekar"-szerű fejleménnyel erősít rá az Analog Balaton az őszre. A legtöbb fül számára még ismeretlen formáció 2015 karácsonyán adott ki teljes függetlenségben és spontaneitásban egy darab dalt. Persze a Recorder radarját nem tudták elkerülni - már akkor bemutattuk őket. A Medvelábnyom az Analog Balaton eddigi első és egyetlen hivatalosan publikált dala, most ehhez a számhoz készült klip is. 

fullsizerender.jpgA fiúk idén őszre új lendülettel lökték meg az Analog Balaton eddig nagyon is nyugodt tempóját, még menedzser is csatlakozott melléjük és a legelső élő fellépésüket is megélhették, melyért ezúton is nagy köszönetet küldenek Szabó Bálintnak és a legkedvesebb fesztivál nemhivatalos díját érdemlő Börzsönystocknak is. A Vörös Ákos és Zsuffa Aba alkotta duó zenéjét leginkább minimál popként lehet kategorizálni (bár ma már elég nehézkesen lehet ilyen határozott kategóriákat felállítani). Az biztos, hogy kettejük közös világa valami egészen speciális teret tud összehozni, és a nagyon is minimál - azaz egyszámos - indulásuk óta több vidéki és budapesti fellépés során is kiderült, hogy élőben még annál is jobban működik ez.

Az élő szereplések és az új lendület felbukkanásában nagy szerepe volt annak az elhatározásnak, hogy a Medvelábnyomhoz készülni fog egy szuper klip. A feladatra Hódi Levente és Tóth Fabó szerelemből vállalkoztak: "Egy tök jó egymaásra találás volt ez a Leventéékkel, nekik tetszett az amit a próbateremben mókoltunk nekünk meg tetszett az elképzelésük" - meséli Aba. "Bujkáltunk a próbatermünkben és gyakoroltunk. Haveroknak mutattuk a zenénk. Júniusban jött el az ideje, hogy ez megváltozzon. Alapvetően az Analog Balaton most koncertezik és szépen csepegtetjük a kiadnivalókat, de ez azért nem olyan egyszerű feladat - mondja az előzményekről. A klipről a készítők pedig ezt teszik hozzá: "A zenekarral együtt, ebben a felállásban, ez a klip nekünk is az első bemutatkozásunk. Sok időt töltöttünk együtt Ákossal és Abával, az ő történeteikből és karakterükből inspirálódva egy roadmoviet terveztünk. Sok napon át forgattunk és rengeteget utaztunk, a megtett kilométerekkel pedig egyre többet improvizáltunk."

A visszafogott eszközökkel operáló, ugyanakkor nagyon is sok érzelemmel és elrejtett, könnyed humorral teli klip gyönyörű képi megoldásai mellett a formáció megjelenéséért Kóti Réka fotói felelnek. "Adta magát, hogy ha Analog, akkor a képek is legyenek azok.." Réka jól ismert álomszerű képei határozottan beleillenek az Analog Balaton képviselte világba, sőt, plusz értékkel töltik meg az összképet.

A dal keveréséért Dexter felelt, a kiadás pedig teljesen független. Tervben van még több koncert, melyek hamarosan Facebookon is elérhetőek lesznek. Ez azért is fontos, mert egy csomó új dal készült el közben Aba és Ákos Keleti Blokk-beli barlangjában, amiket egyelőre csak élőben lehet meghallgatni. Analóg módon, ugye... de legalábbis offline.

A továbbiakban a Kikeltető tehetségkutatón hallhattok róluk, a soron következő dunaújvárosi és szombathelyi koncertjeiken, melyre az Elefánt viszi el őket, vagy csak simán kövessétek be a Facebook oldalukat. 


és akkor a szuper dalhoz készült szuper klip: 

https://recorder.blog.hu/2017/10/17/klippremier_analog_balaton_medvelabnyom
Klippremier! Analog Balaton: Medvelábnyom
süti beállítások módosítása