bekvart_sajtofoto_2017_trokannora.jpg

Azzal a spriccelős számmal kezdődik, aztán a "csajozós rock" sokféle árnyalatát mutatja be kisebb-nagyobb csavarokkal a BEKVART első lemeze. Minden dalról minden kiderül, például hogy hogyan lesz a klarinétszólóból szájszóló.

Az a sok-sok ember, aki kattintott arra a csábító - de egyben pontos! - címre, miszerint Spriccelés a szereposztó díványon, már tudja, hogy a BEKVART annak a rövidítése, hogy Bánfalvi Eszter Kvartett, de nincs benne Bánfalvi Eszter, négynél sokkal több tagja van, főként a Kaposvári Egyetemen végzett színészek. És nem is jazzt játszanak, hanem "csajozós rockot". Az alább bemutatott, a Cseh Tamás Program támogatásával elkészült első lemezről kiderül, hogy ez az önmeghatározás sok mindent felölel: kemény rockot, alternatív rockot, funk-rockot, tipikus "magyar rockot", szürreális cirkuszi zenét - vagy akár simán csak úgy: rockot. Ráadásul hegedű és fúvósok is vannak benne.

Biztos sokan azt várják, hogy ez egy csupa vicc paródialemez, de azért nem vagy nemcsak az. Tényleg legtöbbször vicces, vagy legalábbis kisebb-nagyobb csavarok minden számban találhatók. De van, hogy úgy vicces, hogy közben szomorú is, leginkább az utolsó előtti, lassúzós szám, ami állítólag a menedzser nyomására került fel.

A lemez címe az, hogy A hetedik év, lévén a 2010-ben alakult zenekar fennállásának "legszebb" dalait tartalmazza (idézőjel a zenekartól). "A hetedik év címet azért választottuk, mert ez magán a száraz tényen túl is jelent valamit, ahogyan a sejtjeink is lecserélődnek 7 év után, úgy az ember életében is a 7 éves ciklusok a legmeghatározóbbak. Állítólag” - kommentálta ezt Formán Bálint zenekarvezető. Ő és Keresztény Tamás (Keri) az összes számhoz fűzött egy kis kommentárt a Recorder olvasóinak tájékoztatására:

ahetedikev.jpg1. Spritzermann - Bálint: Ennek a számnak a refrénje előbb megvolt, mint maga a zenekar, nem is foglalkoztam vele, de a tavalyi alkotótáborban elmondtam a többieknek, hogy milyen hülyeség, nekik meg tetszett.

2. Járdán - Bálint: Nagyon régi szám könnyen megjegyezhető és óbégatható refrénnel.

3. Maggi - Bálint: Aki tudja, hogy a végén kitől idéz a billentyű, kap egy piros pontot. Keri: A legkispálosabb dalunk.

4. Nagyon fáj - Bálint: Bosszús voltam, na. Keri: És nem tudtad, mások mondták, hívták fel a figyelmed rá, hogy a „vadon táj” József Attila Nagyon fáj c. versében is benne van.

5. Arra vágyom - Bálint: Egyszer valaki mondta, hogy tök jó a szövege, csak nem érti, hogy refrénben mit jelent az, hogy "alattunk maradt a karó". Keri: Nagyon sokáig volt egy rap szóló. Végül nem maradt benne, pedig elhangzott benne az a sor, hogy „minden alagút csak feléd lukad”! Bálint: Ezt máshol még elsüthettük volna, most már mindegy…

6. Zsebvigadó - Keri: A Zsebvigadóban Kárpáti Palkó szájszólója helyére egy klarinétszóló volt tervezve, csak késett arról a próbáról, amikor raktuk össze a dalt, ezért még a klarinétnád nem volt elég nedves, amikor ehhez a részhez értünk, ezért hangzott el a szájszóló. Természetesen egyértelmű volt, hogy így marad.

7. Olcsó - Bálint: Egyszer felléptünk egy adventi ünnepen a csendes felállásunkkal, de megkértek, hogy ezt a számot ne játsszuk. Aztán végül eljátszottuk, csak átírtuk a szövegét gyorsan. - Keri: Az Olcsó egy tanteremben született Kaposváron. Eredetileg dobgép volt benne, és miközben írtuk, a takarítónő körbemosott minket, ugyanis hajnali 6 volt. Nem „már” voltunk ott…

8. Első nap - Bálint: Zságer-Varga Ákos keze van ebben a dalban, úgy a középrész tájékán. - Keri: Az Első nap egyik gitárkiállása azért született, mert amikor a dobot vettük fel a stúdióban, elszámoltunk valamit.

9. Vesznek el - Bálint: A menedzserünk szerint minden lemezre kell egy lassúzós szám.

+1. Nem lesz baj - Bálint: Ez a dal benne volt a diploma-előadásunkban. Rendezőnk/osztályfőnökünk, Mohácsi János mondta, hogy ide kéne valami, ami olyan szerelmes, de azért mégis egy elcseszett nóta. Addigra már megvolt ez, de még nem mutattam meg senkinek, hál’istennek, úgyhogy kiválóan le lehetett mérni a hatást az osztálytársakon.

Tehát a lemez:


A BEKVART honlapja itt van
, a Facebook-profil meg itt. A lemezbemutatót október 26-án tartják a Kuplungban, már lehet rá jegyet venni, akár a CD-vel egybekötve, Facebook esemény itt. A lemez elkészítésében a zenekar tagjain kívül részt vett a csapat "fő-főnöke", Zságer-Varga Ákos (Zagar), ő és a Cseh Tamás Program által delegált mentor, Bodnár Tibi (Ladánybene 27) szakmai tanácsokkal támogatta a zenekart, a stúdiómunkát és keverést pedig Dióssy Ákos végezte. A zenekarról a fotót Trokán Nóra készítette.

Címkék: premier bekvart
http://recorder.blog.hu/2017/10/12/ne_nezzuk_mar_jezust_buszsofornek_bekvart-albumpremier
Ne nézzük már Jézust buszsofőrnek! BEKVART-albumpremier

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6412957021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.