„Gondoskodni a barátainkról, figyelni azokra, akikkel egy közösségben élünk” – Forest Swords-interjú

2017.09.29. 15:40, rerecorder

forestswords_press_new.jpg

Matthew Barnes, azaz Forest Swords nagy kedvenc a Recordernél, mindegyik kiadványát nagyon bírtuk (az előző bekerült évvégi kedvenceink közé, az újat itt kritizáltuk) és már interjúztunk is vele előző lemeze idején, de a mostani apropó talán még jobb: holnap, azaz szeptember 30-án, szombaton a Dürer Kertben ad koncertet. Nekünk meg előtte adott sok izgalmas kérdésre kimerítő válaszokat.

Néhány évvel ezelőtti adóelszámolásaidat még egy magazinnál, grafikusként adtad be – hogyan került képbe a zene?

A 2008-as pénzügyi válság következményeként elbocsátottak a korábbi munkahelyemről. Az újságkiadás egyre nehezebbé vált, így a leépítések áldozata lettem. Egyre több időt töltöttem otthon és próbáltam kiismerni zenekészítő programokat. Az első felvételeim célja csupán az volt, hogy megpróbáltam a számítógépet máshogy használni, és ennek az organikus folyamatnak az eredményeként született meg másfél év után a Dagger Paths EP.


 A ZENÉLŐ GRAFIKUSOKAT ITT GYŰJTÖTTÜK EGY CIKKBE.


Bemutatkozó lemezed, az Engravings a Tri Angle-nél jött ki. A kiadó zenészei – WIFE, Holy Other, The Haxan Cloak és How To Dress Well – hozzád hasonlóan előremutató előadók. WIFE – Bodies-a
 nagyban idézi a te hangzásodat, Tom Krellnek (How To Dress Well) pedig írtál egy számot is, a Cold Nites-ot. Inkább gondolnád a kiadót egy kollaboratív zenei műhelynek, vagy csupán egy olyan platformnak, ahol mindenki külön-külön alkot ugyanazon kiadó égisze alatt?

dagger_paths_forest_swords.jpgA kiadó zenészéihez szoros barátság fűzött, néhányukkal a mai napig tartom a kapcsolatot, időnként össze is futunk különböző fellépéseken. A Tri Angle-ös zenészekben teljesen eltérő hangzásuk ellenére kimutatható egyfajta közös, zenei DNS. A kiadó tökéletes otthona volt az Engravings-nek, és a mai napig nagy rajongója vagyok annak, amit képviselnek.


Az idei Compassion albumot már, mint készterméket vitted a Ninja Tune-hoz. Azért döntöttél így, mert egy erős, de független kiadót kerestél, aki kompromisszumok nélkül tudja megjelentetni a lemezt, miközben szélesebb körben is tudja azt terjeszteni? Vagy részben azért is, amit a kiadó zenei öröksége jelent számodra?

Több okból kifolyólag is, amiknek nagy része magától értetődő, de lényeges dolog. Egy nagyobb kiadónál kiadni jobb terjesztési körülményeket jelent, így szélesebb rétegekhez is eljuthat, amit csinálok. A Ninja Tune egy legendás brit független kiadó, elképesztően jó zenészek lemezeit adja ki hosszú évek óta. Izgalmas számomra ebbe a névsorba tartozni, hogy családtag lehetek itt – legalábbis egy ideig.


Saját kiadót is alapítottál, Dense Truth néven. Mi a terved vele? Inkább a saját, zenei kalandozásaidat szeretnéd rajta keresztül kiadni, vagy ez inkább egy alkotóműhely olyan zenészek számára, akik inspirálnak? Ismerve a széleskörű érdeklődésedet, gondolom nem tisztán zenére szorítkozó platform lenne.

A Dense Truth mögötti elgondolás inkább egy megnyilvánulási forma létrehozására, mint zenei kiadó kialakításra irányult. Szóval ahelyett, hogy kizárólag zenére fókuszálnánk, kortárs tánc, színház és film készítésével, vagy akár könyvek kiadásával is foglalkozhatunk – bármivel, ami izgalomba hoz. Annyi tehetséges emberrel volt szerencsém dolgozni az elmúlt évek során, hogy teljesen természetes és magától értetődő dolognak tűnt kinyitni egy ernyőt, ami alatt mindannyian elférünk, művészeti ágaktól függetlenül. Még, ha nem is veszek részt közvetlenül egy projektben, nagyon jó érzés összehozni ezeket az embereket és megmutatni a világnak azt, amit alkottunk.


Mit kell tudni Zurkas Teplarról, aki a kiadódhoz szerződtettél? Hogyan ismerkedtetek meg?

Zurka zenéjét először egy berlini Ableton konferencián hallottam. A konferencia lehetőséget nyújtott arra, hogy behozd a saját zenédet és mások előtt lejátszhasd. Rengetegen el voltak ájulva az ő zenéitől, és Tom – a menedzserem, aki a No Pain In Pop kiadót irányítja – folyamatosan tartotta vele a kapcsolatot a zenéje miatt. Elképesztően tehetséges és érdekes előadó, felemelő érzés kiadni a munkáit. A srác egy igazi látnok.


Előző lemezed, az Engravings óta négy év telt el, de cseppet sem unatkoztál közben – írtál zenét kortárs táncelőadáshoz, a Shrine-hoz; Liam Young dokumentumfilmjéhez, a The Robot Skies-hoz is készítettél filmzenét (ami azért is érdekes lehetett, mert teljesen egészében előprogramozott drónokkal vették fel
); az Assassin’s Creed Rouge játékohoz is írtál zenét; közreműködtél a Massive Attackkel, remixeltél Björköt és ANOHNI-t is. Hogyan segítettek ezek az élmények az új lemezed megírásában?

r-4870443-1378036027-6199_jpeg.jpgMiközben a tánchoz és a filmhez írtam zenét, rájöttem, hogy új emberek megismerése és a komfortzónám elhagyása nagy hatással van arra, ahogy a zenémhez és a kiadványaimhoz állok. Például mind a táncelőadás, mind a film megzenésítéséhez tág mozgásterekre volt szükségem, hogy minél nagyobb hatást érjek el velük. És ez arra is hatással volt, ahogy demóztam a Compassiont. Ráeszméltem, hogy minél több dologgal foglalkozom és próbálom ki magam, az csak jó hatással lehet a személyiségemre és arra, ahogy alkotok.


A Dyymon Of Durham Otto Baerst német képzőművésszel közös projekted. A koncepció lényege, hogy portrékat festetek hangokkal. Ez a folyamat visszafordítható? Amikor az albumaidra gondolsz, milyen képi világot képzelsz el hozzájuk?

Grafikusként mindig lenyűgözött a hang és kép kapcsolata, ahogy egymáshoz viszonyulnak, keltenek feszültséget és tesznek fel kérdéseket. Amikor dalokat írok, egyfajta fényképalbumot készítek hozzá – fotókat tűzök ki a falamra, vagy Tumblren gyűjtök képeket. Ezek általában olyan képek, amik megragadnak vagy amiket érdekesnek találok, de legtöbbször van bennük valami megfoghatatlan, egy szín vagy struktúra, amit megpróbálok átfordítani hangok és dallamok nyelvére. Elég elvont módszer, de nekem működik. Nem tudom elképzelni, hogy egy olyan szobában üljek zeneírás közben, ahol nem érnek vizuális ingerek.


Mivel grafikus is vagy, nagy hangsúlyt fektetsz a kiadványaid megjelenésére. Hogyan választod ki a borítókhoz és zine-ekhoz használt képeket? Lehet, hogy én gondolom így egyedül, de a Compassion borítóján a sziklát a lábain egyensúlyozó férfi nagyon hasonlít rád.

Sokan vannak vele így, de nem bánom. Viszont tényleg nem én vagyok a borítón – ez azért egy majdnem százéves kép! Számomra elengedhetetlen, hogy érdekfeszítő és egységes képi világot alkossak a kiadványaimhoz. Néha sikerül, néha nem, ezt folyamatosan tanulom. Például nem érzem úgy, hogy eddig egyetlen zseniális videót is készítettem volna. Általában az album borítója és csomagolása miatt aggódok a legtöbbet, mert ezek maradandó vizuális alkotóelemek. Működniük kell együtt, és ki kell egészíteniük egymást, mert örökre összekötöm őket. A Compassion borítója azt összegzi, amit a lemez jelent számomra: itt van ez a férfi, aki egy hatalmas, nehéz sziklát egyensúlyoz magán, ami lehet, hogy össze is töri. De mégis elégedettnek tűnik. Nagyon merengő hangulata van. Amint megláttam, tudtam, hogy használnom kell.

forest_swords.jpg


A Shrine tökéletes példa a zenéd és tánc szimbiózisára, a klipjeidet is táncosok dominálják. Mi volt először – a zenéd kereste a táncot vagy a tánc a zenédet?

Élvezem a zene testiségét. Sokat mozgok a színpadon a fellépéseim alatt, legtöbbször öntudatlanul. A tánccal való kapcsolat onnan datálódik, mikor táncosok és koreográfusok elkezdtek videókat és emaileket küldeni a próbáikról, mert a fellépéseikhez az én zenéimet használták. Valamilyen oknál fogva a zeném szerkezetileg vagy hangulatilag rezonál a táncosokban, ami hihetetlen érzés számomra. Ez a világ teljesen ismeretlen volt számomra korábban, de most már nagyon lenyűgöz. Alig várom, hogy többet alkothassam benne.


A Shrine-hoz írt sajtóközleményben ezt írod: „Az elmúlt hat hónapom azzal telt, hogy testeket láttam elesni és felemelkedni. Rádöbbentem, mekkora ereje van testünk sebezhetőségének és a hozzá való viszonyunk felismerésének.” A Compassion egy bátor fegyverbe hívás, de onnantól válik igazán magabiztossá, mikor megmutatja sebezhetőségét a Panic-ben. 
Úgy tűnik, hogy mióta elhagytad a komfortzónádat, nem nagyon akarsz oda visszatérni. Milyen szerepet játszott a zuhanástól való félelmed az alkotói folyamatodban és a mindennapi életedben?

Képessé váltam arra, hogy túlgondolás nélkül tegyek meg olyan dolgokat, amik rémisztenek. Hogy csak úgy beleugorjak a medence mélyebbik végébe. Három évvel ezelőtt a turnézásnak és az élő fellépéseknek még a gondolata is rémisztett. Néha még visszatér ez az érzés, de annyi csodálatos élménnyel jár, hogy bőven megéri. Még egy új számnak a kiadása is ijesztő, főleg az a tudat, hogy a hallgatók véleményt fognak róla alkotni. De ezekkel a küzdelmekkel új dolgokat tanulsz. Nem kell nagy lépéseket tenned, elég apró lépésekkel haladnod előre, hogy erősnek és felszabadultnak érezd magad.


A Compassion egyik fő tematikus kérdése az emberek tömeges megfigyelése a kormányok és közösségi oldalak által.  A Border Margin Barriert hallgatva valamiért William Basinski Disintegration Loops-a jut eszembe
, ahogyan az összeomló ikertornyok romjaiból felszálló füst elenyészik az éjszakába. A számcímeid (The Highest Flood, Vandalism, Sjurvival, Raw Language) is azt sugallják, hogy társadalmunk egy sötét jövő felé tart, amiből csak egyfajta „neotribalizmus” vagy átfogó újratervezés a kiút.

zen243lp-forestswords-cover.jpgVannak napok, mikor úgy érzem, hogy visszafordíthatatlanul elbasztunk mindent. Aztán az egyik fellépés után odajön hozzám valaki, akivel a zenémről vagy zenéről beszélgetünk és rájövök ezeknek az apró interakcióknak az erejére és szépségére. Néha érdemes a dolgok mélyére tekinteni, kitalálni, hogyan lehetne a dolgokat apránként jobbá tenni. Gondoskodni a barátainkról, figyelni azokra, akikkel egy közösségben élünk – úgy általánosságban jó embernek lenni. Pozitív energiát sugározni és jó dolgokat tenni – ezek az igazán fontos dolgok.


A Compassion sokkal sűrűbb és organikusabb hangzású, mint a korábbi lemezeid, szerepet játszik ebben, hogy ezúttal sokkal több hangszert is használtál rajta?

Sűrűbb, de bizonyos értelemben könnyedebb és levegősebb, mint az Engravings, ami így visszahallgatva elég súlyos és komoly hangulatú. Ott teljesen más hangpalettával dolgoztam, több szintetizátort és elektronikát használtam, tér-hang felvételeket pakoltam egymásra.


Hogyan döntöd el, hogy mikor használsz organikusabb hangokat – hangmintázol egy hangszert vagy egy szimfonikus zenekart – és mikor használsz analóg, esetleg átdolgozottabb hangzást?

Ösztönösen jön – néha egy szintetikusabb hangzás egyszerűen jobban működik, mint egy kicsivel organikusabb. Szeretem, mikor kiegészítik egymást, vagy kicsit megküzdenek egymással. Szeretem ötvözni a kettőt, elmosni a határt köztük, hogy ne tudd megmondani, melyikük melyik. Manapság már olyan kifinomult virtuális hangszer-pluginekkel lehet dolgozni, amelyek a megszólalásig utánozzák a valódi hangszer hangját, de valamiért mégis idegennek hangzanak – ezt szeretem bennük.


A Compassion promótálásához új technikát alkalmaztál. Whatsappon lehetett kérni tőled részleteket az albumodról, mielőtt az megjelent volna. Közel 600-an írtak rád (köztük én is, a Sjurvivalból kaptam egy részletet). Mennyire volt ez ijesztő?

Elég nyomasztó volt, őszintén szólva. Egy napomba telt, mire visszaírtam mindenkinek, de nagyon hálás vagyok, hogy 600-an szántak időt a napjukból, hogy rám írjanak. Rendkívül érdekes volt zenéket küldeni nektek. Megszilárdította a lemez fő motívumait – kommunikáció, részvét, együttműködés és élményeink megosztása egymással.


Az Engravings-t a szabadban keverted és összhangban is van a természettel. A Compassiont Bangkokban, Isztambulban, Brightonban vetted fel, és egy skót-felföldi kisvárosban, Aviemore-ban keverted – érződik is rajta ez a földrajzi sokféleség. A következő lemezedhez tervezel koncepciót? Egyáltalán, meg szoktad ezt előre tervezni?

r-6116948-1411481731-1082_jpeg.jpgEzek a lemezeket sokáig tart elkészíteni, mert szeretem őket útnak ereszteni, hogy megtalálhassák a saját ösvényüket. Nem szoktam egy előre megtervezett koncepcióval nekiállni zenét írni. A Compassion körüli tematikák például csak hónapokkal később kezdtek el lecsapódni bennem, és az is sok időbe telt, hogy az összes motívumon átrágjam magam, megpróbálva az egészet egy koherens egésszé összegyűrni. Mindig egy természetes folyamatként állok hozzá, mintsem egy stúdióban ülve szorongjak azon, hogy mi lesz belőle.


A dub meghatározta a karriered első szakaszát, átitatta a kiadványaid hangzását. Milyen érzés volt, hogy közös munkára kért fel a Massive Attack vagy, hogy Lee Scratch Perry remixelte a Thor’s Stone-t?

Egészen elképesztő – mindkét előadó hatalmas hatással volt rám, és már az érzés, hogy ismerik a zenémet, ráadásul még együtt is akarnak dolgozni velem, egy igazi áldás számomra. Imádtam velük a közös munkát és remélem a jövőben ismét együtt dolgozhatunk. Addig is, rajongóként folyamatosan hallgatom őket!


AMIKOR LEE PERRY VAGDOSSA AZ ERDŐT!


A hangzásod azért is izgalmas számomra, mert nem tudom visszavezetni más zenei vagy földrajzi hatásokhoz. Minden előadót származási kontextusában próbálok meg értelmezni - Burialt Dél-Londonon, Joy Divisiont Salfordon keresztül. Létezik Forest Sword Wirral-félszigete?

Szeretném azt hinni, hogy akik hallgatják, Wirralhoz kötik a zenémet, mert szorosan kötődnek egymáshoz. Az Engravings elsősorban egy óda a környékhez, ahol felnőttem, aminek a hangulatisága mélyen átitatja a lemezt.


Mik a számodra meghatározó zenei szcénák Liverpoolban?

A 90-es években és 2000-es évek elején nőttem fel, szóval olyan akkor népszerű formációk, mint a Coral vagy Ladytron voltak rám nagy hatással. Liverpool elektronikus zenei világa elég underground és elborult, de bőven megtölti a helyi DIY-színteret.


A londoni St. Luke templomban láttalak legutóbb élőben, még 2014-ben. Azóta elég sok templomban játszottál már, de nem vagy oda értük. Szerinted közhellyé váltak a templomos koncertek? Mi az ideális helyszín számodra?

r-8831512-1480339532-3819_jpeg.jpgMióta a zeném és az élő fellépéseim is átalakultak, az ízlésem is megváltozott a helyszíneket illetően. A korai koncertek atmoszférikusak és ambientes hangulatúak voltak, de mostanában már sokkal súlyosabb, elektronikusabb és eufórikusabb hangzásúak. Egyszerűen nem hinném, hogy passzol a templomok vagy ülőhelyes koncerttermek jellegéhez. Talán, ha a jövőben visszatérek a régi hangzásomhoz, akkor visszatérek a templomokhoz is. Az akusztikájuk és visszhangjuk elképesztő – gondolom ezért is lettek így tervezve.


Készülsz városra szabott vizuálokkal ezen a turnéra?

A legtöbb fellépésen élő vizuál van, attól függően, milyen teremben vagy városban lépünk fel éppen. A turné során valószínűleg folyamatosan át fog alakulni, attól függően, hogy a vizuál és a fényviszonyok hogyan alkalmazhatóak egyes koncerttermekre. Néha ami működik az egyik helyen, nem működik a másikon.


Kit viszel magaddal a turnéra? Számíthatunk a hasonmásodra, a basszeros James Freemanre?

Igen, James csatlakozik hozzám, és a barátom Sam fogja az élő vizuálokat szolgáltatni – vele már dolgoztunk együtt felkérésre készült installációkon. Néhány állomáson csatlakoznak majd hozzánk más zenészek is – a következő években szeretném bővíteni az turnézenekaromat, ez már régóta tervben van.


Az elmúlt években az albumok között egyre több, amelyik politikai és társadalmi kinyilatkoztatás egyben. Sok időbe telt, mire az amerikai zenészek érdemben reagáltak a Black Lives Matter-mozgalomra, de a brit zenészek szinte egyből választoltak a Brexitre, vagy az Egyesült Királyság északi részéhez társított melankóliához – mint ahogy azt a Darkstar tette Foam Island lemezzel.
Milyenek a kilátásaid a Brexit utáni Egyesült Királyságra? Derűsek vagy borúsak?

Nem túl derűsek és ebben az esetben nem is látom a fényt az alagút végén. Ez egy hülye döntés volt, a britek többsége tájékozatlan volt, vagy egyszerűen megbízhatatlan forrásokból tájékozódott. A politikusok folyamatosan hazudtak nekik, mindezt úgy, hogy senki sem vonta őket ezért felelősségre. Mérhetetlen következményekkel fog járni arra nézve, hogy a sziget hogyan fogja ezentúl importálni és exportálni a kultúrát, és elég keményen oda fog vágni a zeneiparnak is, nem beszélve a munkavállalókról és úgy általában a gazdaságról. Minden drágább lesz és vissza fog esni a turizmus is. Zenészként jóval nehezebb lesz dolgozni és fellépésekre járni Európán belül. Akit csak ismerek, előre retteg tőle.


Jártál már Budapesten? Ahogy látom, pont lesz egy szabadnapod a pesti és belgrádi koncert közt. Tervezel városnézést?

Igen, Budapesten töltöm a szabadnapomat – sosem jártam még itt, szóval tökéletes választásnak tűnik huszonnégy óra eltöltésére – már alig várom!

interjú: Salamon Csaba


a szombati, szeptember 30-i koncert Facebook-eseményoldala

Forest Swords legújabb klipje tegnap jelent meg: 


az új lemez: 


a Panic klipje: 

https://recorder.blog.hu/2017/09/29/_gondoskodni_a_baratainkrol_figyelni_azokra_akikkel_egy_kozossegben_elunk_forest_swords-interju
„Gondoskodni a barátainkról, figyelni azokra, akikkel egy közösségben élünk” – Forest Swords-interjú
süti beállítások módosítása