juggalo_fbi_nickelback.jpg

Legalábbis a hétvégén Washingtonban így volt. Az Insane Clown Posse-rajongók, vagyis a juggalók azért tiltakoztak, mert az FBI gangnek (bűnbandának) minősítette őket, és ez sokakat nagyon hátrányosan érint.

Egyszerre több tüntetés is volt Washingtonban szombaton, és meglepetésre a Juggalo March vonzotta a legtöbb résztvevőt. A híradások szerint nagyjából ezren lehettek itt, míg a Mother Of All Rallies néven meghirdetett, Trump melletti demonstráción ennél kevesebben jelentek meg - noha a szervezők egymillió embert vártak, hogy "megvédjék a nyugati kultúrát". Továbbá voltak olyanok is, akik meg ellenük tiltakoztak. A különböző csoportok között egyébként - egyes várakozásokkal szemben - nem voltak összecsapások.

A horrorcore nevű rap-alműfaj zászlóvivőjének számító duó, az Insane Clown Posse a rajongótáboron kívül jórészt lesajnálás vagy nyílt kiröhögés tárgya, úgy a kritikusok, mint az emberek részéről, úgy a zenéjüket, mint a külsőségeiket tekintve; a legendásan elkötelezett rajongók, a juggalók is legjobb esetben "hú, de fura, vicces társaság" témájú riportok tárgyai. Azonban a hétvégi tüntetésüknek komoly oka volt, és erről kivételesen objektív, vagy éppen empatikus hangnemben számoltak be a lapok.

A JUGGALÓK ÉVES FESZTIVÁLJA, A GATHERING ELÉG DURVA BULI

2011-ben az FBI "lazán szervezett, hibrid bűnbandának" (gangnek) nyilvánította a juggalókat. Ez nemcsak a büszkeségüket sérti, hanem sokan a mindennapi életükben érzik a hatását: kirúgták őket az iskolából vagy a munkahelyükről, vagy nem léphettek be a hadseregbe, esetleg egy gyermekelhelyezési perben érintette őket hátrányosan. A Guardian alábbi videójában megszólal egy lány (jugalette), akit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Minden szabályt betartott, nem is volt gond, egészen addig, amíg a Facebookra - ráadásul más által feltöltött - fotóról ki nem derült, hogy ő is "bandatag", és emiatt kellett két évre börtönbe mennie, aminek következtében elveszítette az állását és az otthonát.

Az FBI besorolása ellen a juggalók bíróságon is tiltakoztak, a nagynevű polgárjogi szervezet, az American Civil Liberties Union (ACLU) segítségével. Keresetüket a bíróság többször visszadobta, azonban pont a tüntetésük után derült ki, hogy végül mégis bíróság elé állhatnak, bizonyítandó, hogy nem helyes embereket az alapján bűnbanda tagjának tekinteni, hogy milyen zenét szeretnek.

Több beszámolóban is elhangzik, hogy a juggalók olyan, mint egy nagy család, feltétel nélkül elfogadják egymást, míg a külvilág részéről általában megvetés, kirekesztés az osztályrészük. "Mi vagyunk azok, akiket gyerekkorukban folyamatosan piszkáltak az osztálytársaik" - mondja egyikük; sokan rossz családi körülmények közül jönnek.

A tüntetésen készült fotókból többek között itt látható válogatás, itt találtuk azt is, amin két juggalo "Az FBI-nál Nickelbacket hallgatnak" feliratú transzparenst fog.

Felhívás a Juggalo Marchra:


A Guardian riportja:


Az Insane Clown Posse slágere arról, hogy a zene igazából csoda, de leginkább a mágnesek működésén elcsodálkozó soráról híres juggalo-körökön kívül:

http://recorder.blog.hu/2017/09/18/tobb_az_orult_bohoc_mint_a_trump-rajongo
Több az őrült bohóc, mint a Trump-rajongó

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2512875426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.