Elhunyt Grant Hart, a Hüsker Dü énekese-dobosa

2017.09.14. 14:25, RRRecorder

grant_hart.jpg

Grant Hart 56 évesen, rákban hunyt el. Kevés zenekar gyakorolt olyan hatást a független rockzenére, mint a Hüsker Dü, aminek egyik dalszerzője-énekese, valamint dobosa volt.

A Hüsker Dü 1979-ben alakult, a név egy dán társasjátékból jött. Bob Mould gitáros-énekes és Grant Hart dobos-énekes volt a trió kreatív magja, Greg Norton basszusgitározott. A hardcore punk undergroundból indultak, az 1984-es mestermű, a Zen Arcade azonban már maga mögött hagyta a stílus korlátait - eleve dupla (!) koncept (!) album -, egyfelől a dallamosabb, popos szerkezetű, ám kompromisszumokat nem ismerő irányba, másfelől pedig az akár a dalformát is kikezdő kísérletezés irányába.

A hatalmas kritikai sikert arató Zen Arcade felmérhetetlen hatást gyakorolt a független avagy alternatív rockzenére, a kritikusok körberajongták (számos "minden idők legjobb lemezei" listán szerepel). Ugyanakkor a kultikus státuszból nem sikerült kitörnie a Hüsker Dünek, pedig ők voltak az egyik első, a független színtérről indult zenekar, amely major kiadóhoz szerződött - és ezzel azt is megmutatták az utánuk jövőknek, hogy ez nem feltétlenül jár azzal, hogy "eladják magukat". (Mondjuk küzdöttek is a Warnerrel.)

A második nagykiadós lemez, az 1987-es Warehouse: Songs And Stories turnéja után feloszlott a zenekar. A történetről itt írtunk bővebben, röviden a két dalszerző, Bob Mould és Grant Hart viszálya volt az ok; ráadásul míg Mould megküzdött függőségével, Harton ez egyre jobban elhatalmasodott (később aztán ő is tiszta lett).

grant_hart_bob_mould.jpg
Grant Hart és Bob Mould két közös fotója (az utóbbi megemlékező Facebook-posztjából)


Grant Hart volt az első a zenekarból, aki szólólemezt jelentetett meg, ám aztán kiadványai igencsak megritkultak, illetve Nova Mob trióval is csak két nagylemezt adott ki - miközben a nagy vetélytárs, Bob Mould sokkal aktívabb volt szólóban, illetve Sugar nevű zenekarával. Ők ketten aztán kibékültek, 2005-ben együtt zenéltek egy - a Soul Asylum rákbeteg tagjáért rendezett - jótékonysági koncerten. Természetesen sokan reménykedtek az összeállásban, nem is tűnt teljesen valószínűtlennek.

Grant Hart legutolsó lemeze a 2013-as The Argument volt, amit John Milton és William S. Burroughs ihletett. Ezt írtuk róla: "Húsz számos, dupla lemez, nagy mű, de nem túlsúlyos, sőt meglepően szellős, változatos, szívből jövő, piszkos erős dalokkal. Hart először ér fel szólóban a Hüsker Dü szintjére."

Grant Hart egy éve küzdött rákkal. Ma először egy régi, külön magyarázat nélküli fekete-fehér fotó került fel róla a Hüsker Dü Facebook-profiljára, ami elindította a spekulációt, hogy elhunyt. Viszonylag sokáig nem lehetett tudni, igaz-e, míg végül Bob Mould erősítette meg a hírt a Facebookon. Posztjában - amelyben nem hallgatja el, hogy voltak köztük ellentétek - így emlékszik vissza a megismerkedésükre: "1978-ban egy háztömbre a koleszomtól volt egy kis lemezbolt, a Cheapo Records. A bejárathoz közel felszerelt hangszórókból punk rock üvöltött. Bementem, és összehaverkodtam azzal az egyetlen emberrel, aki bent volt. Úgy hívták, Grant Hart."


A Zen Arcade egyik legismertebb száma Grant Hart szerzeménye:

Egy Hart-dal a búcsúzó Warehouse-ról:


Az első szólódal késői koncertfelvétele:

Az első Nova Mob-album konceptalbum száma a főszereplő, előbb a náciknak, majd az USA-nak dolgozó - a lemezen időutazó - rakétamérnökről:

Az utolsó szólólemez kulcsdala:

https://recorder.blog.hu/2017/09/14/elhunyt_grant_hart_a_husker_du_enekese-dobosa
Elhunyt Grant Hart, a Hüsker Dü énekese-dobosa
süti beállítások módosítása