„Nincsenek túl jó kilátásaink a jövőre nézve... de a zene megy tovább” - Bixiga 70-interjú

A Szigeten egykor szebb napokat látott Világzenei Színpad eléggé háttérbe szorult mostanra, azonban még mindig el lehet csípni ott igazán izgalmas, a veretésen túlmutató, tökéletes fesztiválkoncerteket. Az idei felhozatalból a brazil Bixiga 70 zenekar volt az egyik legígéretesebb név, akiknek energikus, szambával, funkkal elegyített afrobeat zenéjük előre garantálta az emlékezetes koncertet. A tízfős zenekarból, amely nevét São Paulo városának Bixiga negyedéről kapta, le is tudtunk ülni beszélgetni a szaxofonos Cuca Ferreiraval és a billentyűs-gitáros Mauricio Fleuryvel. A névadó Bixiga negyed és a São Paulo-i zenei élet mellett elkerülhetetlenül szóba jött a politika is.

Mesélnétek arról, miért olyan különleges és fontos számotokra Bixiga?

Cuca: - Ez történelmileg São Paulo egyik legfontosabb városrésze. Egykor itt koncentrálódtak a behurcolt rabszolgák, majd később ez lett az a negyed, ahol mind a Brazília észak-keleti részéről, mind Európából, főleg az Olaszországból érezők letelepedtek. Legújabban pedig lehet itt találkozni dél-amerikai, afrikai bevándorlókkal. Sokan jöttek mostanában Nigériából vagy épp Közép-Amerikából is, Haitiból. Szóval azért fontos ez a negyed nekünk, mert benne van mindaz, amit a zenénkben is el szeretnénk érni: a különböző elemek kombinációja. Ez mind ott van az utcákon: az olasz éttermek, az észak-keleti kultúra háza vagy épp a capoierázó emberek között. Egy kis mikrokozmosz.

Mauricio: - Itt van a legnagyobb szambaiskola és a legrégebbi capoiera csapat, úgyhogy tényleg ez a város egyik legfontosabb negyede. Miközben valójában nem is létezik, nincs is a térképen, mert Bixiga hivatalosan Bela Vista negyed része, sok térképen nem is jelölik, de mindenki tudja, hol kezdődik és hol ér véget.

És egyébként itt nőttetek fel?

Cuca: Nem, de ott van a zenekar stúdiója, a negyed szívében. A Május 13-a utcában, ami a rabszolgák felszabadításának dátuma után kapta a nevét. A mi stúdiónk ott a 70-es szám alatt van. Mindannyian São Paulóban élünk, különböző helyeken, de ott dolgozunk, ott vagyunk minden nap.

Már csak azért kérdeztem ezt, mert ez kulturális keveredés tényleg nagyon erősen jelen van a zenétekben. Honnan kaptátok ezeket a hatásokat korábban, mennyire mindennapos ez a hozzáállás, ez a közeg a városban, vagy az országban?

Cuca: Először is Brazília Magyarországhoz képest egy fiatal ország, kicsit több, mint ötszáz éves, és alapvetően afrikai, európai és őslakos indiánok együttélésével született. São Paulóban pedig nagyon erősen érezni ezt a történelmet, van ott japán, arab, olasz, bolíviai negyed, és így tovább. Mindenki szépen egymás mellett él, harmadik, negyedik generációs emberek, ezért sok a keveredés is. Ezért természetes mindez a zenénkben is.

Messziről nézve van az a kép sokak fejében Brazíliáról, hogy mindenhol szól a zene. Minden sarkon zenél, vagy énekel, vagy táncol valaki. Az, hogy a zene nem valami olyasmi, amit egy koncerten kap csak meg az ember, hanem folyamatosan jelen van.

Mauricio: Igen, ezt nagyjából mi is érezzük. Nekünk is van egy saját fesztiválunk Bixigában, amivel megpróbáljuk visszaadni a negyednek mindazt, amit kaptunk. A magunk módján mi is megpróbáljuk ezt, amit mondtál igazzá tenni. Még az előzőekhez visszatérve, mi olyan zenekar vagyunk, ahol minden egyes tag más előtörténettel érkezett, és ezt egyáltalán nem érezzük különlegesnek. Valaki a jazz, más a funk, az elektronika, a reggae vagy tradicionális zenék felől jött és ezt próbáljuk valahogy összefogni. Most nagyon jó pillanatban vagyunk São Paulóban, mert a különböző színterek elkezdték egymást keresztezni és megérteni. Tizenöt évvel ezelőtt a Bixiga, mármint a zenekar, nem létezhetett volna. Ilyen értelemben a zenekar maga lenyomata São Paulo jelenének.

Ha az ember követi valamennyire azt, hogy mit írnak manapság a brazil zenéről, azt látja, hogy egyre több helyen feltűnik a São Paulo-i dirty samba szcéna. Rodrigo Campos, Romulo Fróes, Douglas Germano, Celso Sim és a többiek neve, veletek együtt. Valóban van egy ilyen erős zenei kapocs köztetek?

Mauricio: Igen, mind nagyon jóban vagyunk, dolgoztunk együtt sokat régen is.

Cuca: Tényleg nagyon sokat működünk közre ezekkel a srácokkal. Nagyon tiszteljük azokat, akik elkezdték ezt az egész dirty samba szcénát futtatni, mert állati sokat dolgoznak. Folyamatosan jönnek ki újabb és újabb projektekkel, aminek a vége az, hogy mindenki játszik mindenkivel. Viszont azt tudni kell, hogy ez az egész egy független színtér, nem mainstream, de tény, hogy nagyon erősen jelen van.

Mauricio: Igen, és volt tavaly egy nagyon fontos, szerintem történelmi esemény is. Meghívtak minket, hogy játsszunk az Ile de France fesztiválon Párizsban, ahol São Paulo, mint Brazília hangja külön színpadot kapott. (ez nem pontosan egy színpad volt, hanem egy, a fesztiválon erős hangsúlyt kapó program – a szerk.) Ezelőtt São Paulo soha nem volt középpontban a helyi zenei életben, mindig Rióról, El Salvadorról vagy Reciféről szóltak a hírek. És most São Paulo a brazil zene egyik legfontosabb központja. Nagyon büszkék vagyunk, hogy ennek részesei lehetünk.

Ugyanakkor azt is olvastam egy veletek készült interjúban, hogy a város kulturálisan tényleg nagyon vibrál, de a gazdasági, politikai környezet miatt a zenészek és az egyéb kulturális szereplők helyzete nehezebb, mint néhány éve.

Cuca: Minden nehezebb most. Nehezebb megélni. Az ország rosszabb helyzetben van, mint azt a generációnk valaha elképzelte volna. Soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire elromolhat minden (nevetés), és nincsenek túl jó kilátásaink a jövőre nézve sem. De a zene megy tovább. Viszont azok közül, akiket említettél senki nem csinál nagy pénzt, csak baromi keményen dolgozik.

Mauricio: Kollaborálunk, sok projektben részt veszünk. A pozitív oldala mindennek, hogy több generáció is összejön és együtt zenél, mint ahogy tettük azt João Donatóval vagy az Elza Soares-szel közös lemezen. De egyébként mindig minden hullámzik, és most éppen nagyon lent vagyunk (nevetés). Sok klub zár be, nehéz fenntartani azokat. Ha külföldre megyünk néha látunk helyeket, amik húsz vagy ötven éve nyitva vannak, nálunk nincs olyan hely, ami húsz éve működne, vagy olyan koncertklub, ami ilyen történelemmel bírna. Mindig sok volt a változás, mindig újból kell kezdeni, meg kell újulni.

És hogyan látjátok az ország jövőjét?

Cuca: Az a szar, amibe belerántottuk magunkat, az országot, az szerintem generációkon át itt lesz velünk. Ez nem valami olyan, amit megold majd a következő választás, ez nagyon rossz. Nagyon, nagyon rossz.

Mauricio: És közben általánossá is válik, ott van a melankólia, ami eluralkodott, a depresszió. Ez nem csak a pénztárcát bántja, de a szíveket is. Teljesen átbaszva érezzük magunkat.

Cuca: Brazíliára mindig úgy hivatkoztak, mint az országra, ami fényes jövő előtt áll. Megvan a potenciál, megvannak az erőforrásaink, lassan eljön az idő, amikor igazán nagy, sikeres országgá válunk. A legrosszabb az egészben, hogy tíz, vagy öt évvel ezelőtt tényleg a jövő országa voltunk, az emberek pozitívak, optimisták voltak, de most mindenki csalódott, reményvesztett. Még rosszabb is, mint volt, mert megéltük a reményt, és abból a visszaesést.

Mauricio: Tizenöt éve játszotta Romuló Fróes az első koncertjét, végigkövettük, ahogy a dolgok törnek előre, de most senki nem tudja, merre haladunk, hogyan törjünk ki ebből...

Cuca: ... hátrafelé megyünk, nem előre.

Mauricio: Napról napra élünk, nem várunk semmit a jövőtől, mert nincs mit várni tőle. Azok az emberek, akik elvileg azért vannak, hogy képviseljenek minket, kurvára elbaszottak. Azok is, akikben hittünk.

Cuca: Nincs igazi vezetője az országnak.

És mit gondoltok Bixiga és a város jövőjéről? São Paulo híres a graffitikultúrájáról, de ha jól tudom, az új városvezetés azt szeretné, ha ezek egy része eltűnne. Megindul ez a megszépítési folyamat, és ezzel együtt a dzsentrifikáció is?

Mauricio: Először is azt hadd mondjam el, hogy a mi saját fesztiválunknak az a neve, hogy Graffiti Day. Nagyon is támogatjuk a graffitikultúrát és évente egyszer összehozunk zenészeket, street artosokat, lefestjük fehérre a stúdió falát és invitálunk mindenkit, hogy jöjjön és fessen rá, illetve a háztömb többi falára is. Így próbálunk meg egyrészt visszaadni valamit a környéknek, másrészt küzdeni a dzsentrifikáció ellen, azt mondani, hogy „nem kell idejönnötök, jól elvagyunk magunkban is”. Ezzel együtt persze São Paulo sem tudja kivonni magát a dzsentrifikáció alól, már bőven zajlik ott is. A mostanit megelőző városvezetés ebből a szempontból nagyon progresszív volt, de most a lehető legrosszabb fickó került a város élére, ami nagyon nagy arculcsapás volt nekünk. Nem is számítottunk rá, hogy az előző polgármester elveszítheti a választást.

Cuca: Tudod, a sok művészet és kultúra ide vagy oda São Paulo elég konzervatív város, nagyszámú konzervatív lakossággal. Ők megszavazták Doriát (João Doria milliárdos üzletember tavaly lett São Paulo polgármestere – a szerk.), és most csinálja ezt a sok baromságot, mint hogy lefesteti szürkére a graffitiket.

Mauricio: És megpróbálja valahogy ezt az egészet uralni, teljesen legálissá tenni. Be akarja törni a kultúránkat.  

interjú: Csada Gergely

a Bixiga koncertje az idei vienne-i jazz fesztiválon: