Calvin Harris a 21. század egyik legnagyobb popsztárja, aki ebben az évtizedben jutott csúcsra – hogy csak egyet mondjunk: 2013 óta minden évben ő a legjobban kereső dj a világon. Mi a titka? Megfejtjük. Egyúttal bemutatjuk a 2010-es évek slágerlistás, rádiós popzenéjének jellemző és más nagypályás játékosait is, ha már Harris június 30-án érkezett Funk Wav Bounces Vol. 1 című új albuma olyan tökéletes apropó erre. Az 53. Recorder magazin címlapos frontcikke két részben, itt és most Harris pályája, a folytatásban pedig majd a tízes évek popzenéje.
Calvin 1.0: Jólfésült szépreményű
Calvin Harris ugyan Skóciában született 1984-ben, de a szülei angolok, eredeti neve nagyon tipikusan brit: Adam Richard Wiles. Szégyenlős tiniként kezdte érdekelni a tánczene, képzeljük el, ahogyan hajnalban vízhatlan ruhában pucolja a halakat Dumfries halfeldolgozó üzemében, csak hogy megvehesse magának első dj-felszerelését. A kezdeti évek azonban nehezek voltak, hiába adott ki 18 évesen Stouffer néven tűrhető tribal/latin house 12”-et, hiába költözött Londonba, hogy beindítsa karrierjét, hiába váltott Calvin Harris-re és dancepoposabb stílusra a 2004-es Let Me Know-val. Semmi. Újra szülővárosában találta magát, egy kávézó nyitásán ügyködött, miközben azért a MySpace-ra csak pakolgatta zenéit, ahogyan hétvégente pakolgatta a lemezeket dj-ként különböző környékbeli klubokban is, amikor végre felfedezték. Lemezszerződést kapott és megjelent első remixe, a visszatérő szuperslágeres All Saints-dalhoz, a Rock Steady-hez, majd alig egy hónap múlva, 2006 decemberében a zenemegosztó közösségi oldalról lemezre kúszott első sikerdala, az Acceptable In The 80s. Szintifunkos, elektrodiszkós szám, a lecsengőben lévő electroclash-hez és a felfutóban lévő bloghouse-hoz is kapcsolható, de leginkább a dalszerző-producer elképesztően slágeres vénáját mutatja fel. Underground-sikerből 2007 tavaszára országos Top 10-es sláger lett belőle és a bemutatkozó, teljesen egyedül írt, felvett, felénekelt I Created Disco album is szép fogadtatásban részesült. Naná, hogy ironikus, és elég okos anyag – Harris nem kreált semmit, csak jó ízléssel fogta a funkos, diszkós örökséget és többnyire ihletett elektropopot csinált belőle, ami néha még az LCD Soundsystem dancepunkjától sem állt távol. Szóval egy szépreményű kívülálló figyelemre méltó sikere volt.
Calvin 2.0: Szende sikerkovács
Calvin Harris története nem különbözik radikálisan más, szépen felfelé lépdelő dalszerző-producerek történetétől. Naná, hogy a szégyenlős középiskolásból lett szende sztár (aki még csak alkoholt sem fogyaszt) az első sikerek hatására hamar kinyílt, megmutatta oroszlánkörmeit, csúcsra tört és ott is ragadt, nagyon stabilan. Életrajzi filmjében majd egymásra vágják azt a jelenetet, amikor egy középsulis buliban nem meri felkérni kedveske osztálytársát, azzal, amikor Taylor Swifttel a popzene 2015-ös aktuális álompárjaként vigyorogva fordulnak el a paparazzik elől. Gyors feltörését megfelelően szemlélteti, hogy 2007 nyarán, alig két hónappal debütlemezének megjelenése után a holland Lowlands fesztivál legkisebb helyszínén (élete első külföldi fellépésén), egy kábé kétszáz főt befogadni képes, izzasztó dobozban láttam egy dobossal és gitárossal kiegészülve, egy évvel később, a spanyol Benicassim fesztiválon viszont már a második legnagyobb színpadnál sem fértem be a sokezres sátorba és buliztam a felvont oldalfalak mellett még néhány ezer kint rekedttel a komplett zenekari felállású koncertre. Igaz, Harris-nak közben annyira felívelt pályája, hogy túl egy Kylie Minogue-közreműködésen (In My Arms, 2007) már Dizzee Rascallal készített közös számot (Dance Wiv Me, 2008), ami meg annyira beütött, hogy nemcsak No. 1 lett a brit kislemezlistán, de simán annak a nyárnak a slágere is (és Rascalt is az egekbe lőtte – Harris, a sztárcsináló).
MINDEN EGYFORMÁN TÁNCZENE - KIS EDMOLÓGIA.
Calvin 3.0: Rekorddöntögető szupersztár
Calvin Harris kezdte élvezi a reflektorfényt, és uralni életét, na meg a lemezlistákat. Következő albumán (Ready For The Weekend, 2009) még szinte végig ő énekelt, a trance-es, elektrohouse-os (azaz az EDM egyik ágát onnantól meghatározó hangzású) I’m Not Alone-nal behúzta első szóló No. 1-ját is, amit a nagylemez is az élen követett és innentől lényegében megvolt a szupersztárstátusz, örök királyság. Tíz év alatt 21 brit top 10-es dal szerepel a neve mellett, ebből hét No. 1. Megdöntötte Michael Jackson korábbi rekordját, ami az egy albumról való legtöbb Top10-es számot illeti (Jackónak hét jött össze a Badről 1987-től, Harris-nek kilenc (!) a harmadik LP-jéről, a már electrohouse-os, EDM-popos és közreműködőktől hemzsegő 18 Months-ról). 2013-2016 között mind a négy évben ő vezette a legjobban kereső dj-k listáját (bevétele rendszeresen évi 60 millió dollár feletti). Mert persze ekkor már nem egy mikrofon mögött vezényelte hat-héttagú zenekarát, hanem az EDM-szabályok szerint a sokkal gazdaságosabb one-man-show-ban celebrálta fazonigazított dalait a legnagyobb színpadok headliner pozíciójában – a Szigeten 2014-ben endshow-zott. A teljesen el-EDM-esedett, big roomos hangzású negyedik lemezének, a 2014-es Motionnek (ahol szinte mindegyik dalban más a közreműködő énekes) az első három kislemeze egyaránt listavezető volt, Harris alighanem ekkor volt a legmagasabb csúcson. Ahonnan törvényszerű némi visszaesés és nem meglepő a tempó visszafogása. Már olyan értelemben sem, hogy úszott az árral, deep house-os, tropical house-os dalokkal jelentkezett, és újabb biztonsági alapot szállított az évtized legsikeresebb énekesnőjének, Rihannának. Idei, albumbeharangozó dalaiban pedig végképp lassított trapes-trópusis nu-discóra és számolatlan rapközreműködésekre. Mint az idei nyár egyik slágeresélyében, a Slide-ban is.
(folytatjuk)
Dömötör Endre
a friss Calvin Harris-lemez:
