A színpadra szánja első albumát Lunice

2017.06.28. 12:05, Frontrecorder

luniceccclx.jpg

Szeptemberben érkezik Lunice első albuma, melyet a kanadai future beats producer komplett színpadi előadás részeként álmodott meg. A CCCLX című lemezről elsőként bemutatott Mazerati után most egy kéttételes számról rántja le a függönyt.

Lunice zenéjére mindig is jellemző volt a teatralitás,első albumára pedig kifejezetten, direkten színpadias zenéket írt, eleve azzal a szándékkal, hogy ezekre majd egy valódi előadás épül. Öt évig dolgozott a lemez anyagán, melyet, mint az NPR-nak elárulta, hagyományos zenei előadások, operák (különösen a Pillangókisasszony), szimfonikus koncertek és helyi - montréali - dzsesszzenekarok műsorai ihlették. Az album már felépítésében is olyan, akár egy kerek zenés darab: négy felvonásra tagolódik, függönnyel kezdődik, van szünet, sőt, még a ruhaváltáshoz is külön zenei aláfestés. Lunice folyamatosan agyal a koreográfián, a világításon, a díszleteken, a kosztümökön, kíváncsian várjuk, milyen "teljeskörű művészi élmény" lesz a végeredmény. Addig be kell érnünk a zenével; íme a szeptember 8-án érkező CCCLX album újabb beharangozó dala, a feszült, két külön részből álló Distrust, melyben a fő közreműködő a napokban új mixtape-pel előrukkoló floridai rapper Denzel Curry.

Illetve talán valamit előrevetít az albumhoz tervezett show-ból a Mazerati videója, melyben Lunice maga táncol a zenére:

Címkék: lunice
https://recorder.blog.hu/2017/06/28/a_szinpadra_szanja_elso_albumat_lunice
A színpadra szánja első albumát Lunice
süti beállítások módosítása