Nem csak Budapestre jön a Foo Fighters, de érkezik új albuma is

2017.06.21. 13:17, rerecorder

foo_fighters_2017_bw.jpg

A Foo Fighters június 26-án, hétfőn ad koncertet a Budapest Sportarénában, ahová már azzal a tudattal érkezhetünk, hogy hamarosan új lemezt is megjelentet a szextett. A Concrete And Gold című album szeptember 15-én jelenik meg és Dave Grohl frontember elárulta róla, hogy közreműködik majd rajta egy csomó zenész, köztük "a világ legnagyobb popsztárja." A néhány hete bemutatott, meglepetésként bedobott Run című dal - amelynek klipjében aggastyánként rokkol a banda - tehát már ezt az albumot vezette fel.

foo_fighters_concrete_and_gold.jpgA Foo Fighters-nek ez volt az első új dala a 2014-es Sonic Highways album, illetve az egy évvel később kiadott, a párizsi terrortámadás áldozatainak ajánlott Saint Cecilia EP után, és mint a legutóbbi stúdiólemez beharangozója, ez is váratlanul jött. Az azonban már ezek után nem akkora meglepetés, hogy elkészült az új LP, amelynek jobbra látható a borítója és alább a dallistája.

A kiadványon Grohl közlése alapján számos vendég fog közreműködni, közte olyanok, akik igazi meglepetést jelentenek. A közreműködők személye egyelőre titok, az azonban nem, hogy az egyikük kilétét soha nem fogja elárulni a zenekar, csak annyit, hogy "alighanem a világ legnagyobb popsztárja, aki az egyik legsúlyosabb dalban vokálozik és nem fogjuk felfedni a kilétét." Nos lehet, tippelni, előbb-utóbb úgy is kiderül. A felvételek producere Greg Krustin volt, aki ugyan nem idegen a rockvilágról sem (dolgozott már a Flaming Lips-szel, a Foster The People-lal, a Shins-zel), de otthonosabb a popban (Lily Allen, Kylie Minogue, Sia, Adele stb.). „Egy minden eddiginél monumentálisabb megszólalású Foo Fighters lemezt akartam. Egy gigantikus rockalbumot, de Greg Kurstin dallamvilágával és hangszerelési megoldásaival... mintha a Motörhead elkészítené a saját verzióját a Sgt. Pepperből... vagy valami hasonló” - mondta erről Grohl. A Foo Fighters egyúttal észak-amerikai őszi turnét is bejelentett, de az minket nyilván nem annyira izgat, hiszen sokkal előbb, jövő hétfőn láthatjuk őket a Budapest Sportarénában. És ugyan még annál is előbb, az idei Glastonbury szombati napján is headliner-pozícióban játszik a Foos, de bejelentettek egy saját fesztivált is, a Cal Jam '17 október 7-én lesz, fellép többek közt a Queens Of The Stone Age, Liam Gallagher, a Kills, a Japandroids és mások.

A HAMAROSAN ÉRKEZŐ 53. RECORDER MAGAZINBAN IS SZEREPEL A FOO FIGHTERS, BEMUTATJUK EGY KIADATLAN ALBUMUKAT!

Concrete And Gold:

01 T-Shirt
02 Run
03 Make It Right
04 The Sky Is a Neighborhood
05 La Dee Da
06 Dirty Water
07 Arrows
08 Happy Ever After (Zero Hour)
09 Sunday Rain
10 The Line
11 Concrete and Gold


a jövő hétfői, június 26-i budapesti Foo Fighters-koncert Facebook-eseményoldala


a lemezen szereplő dalok közül kettőt már játszottak élőben, The Sky Is A Neighborhood


és a La Dee Da

https://recorder.blog.hu/2017/06/21/nem_csak_budapestre_jon_a_foo_fighters_de_erkezik_uj_albuma_is
Nem csak Budapestre jön a Foo Fighters, de érkezik új albuma is
süti beállítások módosítása